Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Farkas Tamás - Maitz Péter: Nyelvi nacionalizmus és német családnevek a 19. századi Magyarországon. A névmagyarosítások nyelvi-ideológiai hátteréről III/565
csoportjain belül, s melyek voltak azok a csoportok, melyeket érintetlenül hagyott. Ezáltal ugyanis választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy a korabeli Magyarország mely közösségei, csoportjai voltak a vizsgált nyelvi, illetve névideológia hordozói és képviselői, s melyek voltak azok, melyek azt elutasították, vagy éppen csak ignorálták. A néwáltoztatók között életkor szempontjából elsősorban a fiatalabb rétegeket találjuk. A névváltoztatással a legtöbbet ők nyerhettek: a német és/ vagy zsidó háttér által előidézett stigmatizáltságból fakadó esetleges későbbi hátrányokat elkerülni, előnyöket szerezni. Különösen a zsidók esetében volt ez így: inkább megelőző, „stratégiai lépésként", a nem zsidók esetében pedig jobbára az élet (a közszférában jobban érvényesülő nyomás, karrierépítés) következményeként került sor az eseményre. A családnév-változtatók túlnyomó többsége természetesen férfi volt: a társadalom számára s családjára kiterjedően is az ő neve a meghatározó. Az egyik legszembetűnőbb sajátosság, hogy általában a névmagyarosítók legnagyobb része a zsidóságból került ki, melynek országos arányszáma magasabb volt a nyugat-európainál, Budapesten pedig azt is jóval meghaladta. A zsidók országos arányszámukat messze túlszárnyaló módon vettek részt a névmagyarosításban, sőt a korabeli névváltoztatásoknak abszolút számokban nagyobb részét is ők jelentették. A dualizmus második felében a hazai zsidóságnak mintegy egytizede magyarosította meg nevét, míg ez az arány a többi (allogén származású, keresztény) néwáltoztatók körében egy százalék körül mozgott. Az elméleti viszonyszámok szerint ekkoriban a németek esetében átlagosan minden 26 főre esett egy névváltoztatás; a szlovákságon belül 23, a románok közt 40, a délszlávok körében viszont 238 személy között akadt egy, aki nevet változtatott volna.4 9 A zsidóság névváltoztatása természetesen korántsem csak Magyarországon számított jellemzőnek, hanem közismert, sőt sztereotipikus jelenség egész Európában és a más országokba bevándorolt zsidók körében is.5 0 A zsidóság emancipációja, társadalmi integrációja a 19. század folyamán fokozatosan, egyfajta stratégikus asszimiláció révén ment végbe, melynek a fokozatos nyelvcsere, s az ahhoz kapcsolódó névmagyarosítás egy közbülső stádiumát jelentette. Korábbi lépése volt az, melyben a zsidóság egyáltalán családneveket, illetve a többségi társadalomban használatos utóneveket kezdett használni. A névmagyarosítást követően pedig, a többségi társadalomba való integrálódásuk utolsó lehetséges lépéseként került sor rendszerint a kikeresztelkedésre. A névmagyarosítás a neológ zsidóságnál pedig természetszerűleg korábban és jóval nagyobb mértékben jelentkezett, mint az ortodox irányzat követőinél. A zsidóság asszimilációs hajlandóságát egyébként az általuk felvett névanyag hétköznapibb jellege (erről lásd a következő fejezetet) is jól jelzi. A névváltoztatások társadalmi jellemzői közt szembetűnik továbbá, hogy résztvevői elsősorban a mobil, illetve a mozgásban levő társadalmi rétegekből 49 A becslésekre és interpretációkra 1. Karády V. - Kozma /.: Név és nemzet i. m. 53, 77. 50 Ezt igazolják például a maguk sajátos módján azok a különböző országokban született viccek, amelyek névváltoztatások körül forognak - s többnyire zsidóviccek. Ezekről 1. Farkas Tamás: Név és névváltoztatás - vicc és valóság. Névtani Értesítő 25. (2003) 153-160.
