Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Farkas Tamás - Maitz Péter: Nyelvi nacionalizmus és német családnevek a 19. századi Magyarországon. A névmagyarosítások nyelvi-ideológiai hátteréről III/565
kerültek ki. Ez a mobilitás sok szempontból értelmezhető: társadalmi réteg, településtípus, nemzetiség, felekezet, foglalkozás szempontjából egyaránt. A dualizmus kori névmagyarosítások nagy többsége a történeti Magyarország egyértelműen magyar többségű, s egyúttal legdinamikusabban fejlődő középső területein ment végbe, ott, ahol legerősebb volt az asszimilációs húzóerő, illetve késztetés és nyomás is. (A kiemelt fontosságú főváros ugyancsak ebben a régióban található.) Főleg pedig látnunk kell azt is, hogy a névmagyarosítás leginkább urbánus jelenség volt: a korabeli névmagyarosítóknak mintegy egyharmadát a főváros, összességében kétharmadát pedig a városok jelentették; a kérvényezők több mint negyede az éppen urbanizálódó rétegekből került ki. A város — különösen a főváros, Budapest — mint „asszimilációs olvasztótégely" a gazdasági, társadalmi, politikai és szellemi életnek, illetve lehetőségeknek központjaként is kedvező színtere e folyamatnak, illetve lakóhelye az ezekhez szorosabban kapcsolódó társadalmi rétegeknek. A névváltoztatás az intenzívebb társadalmi, munkahelyi és egyéb közösségi kapcsolatokkal rendelkező személyek esetében általában véve is gyakoribb. A néwáltoztatók foglalkozási megoszlását tekintve a folyamat leginkább az értelmiségre, az önálló vállalkozókra és a közszolgálati szféra alkalmazottaira, továbbá a tanulók körében volt jellemző. Korszakunk néwáltoztatói között jellemző módon, az igazi érdekeltség hiánya — sa faluközösség erősebb hagyományai — miatt földműves, napszámos, de ugyanígy egyszerű munkás is jószerivel egyáltalán nem található; a falusi lakosság névmagyarosítói szinte csupán a „városi funkciójú" foglalkozást űző rétegekből kerültek ki. S ha mindezeket a néwáltoztatókat jellemző társadalmi paramétereket egymás mellé tesszük, látnunk kell, hogy ezek együttesén keresztül egyértelműen a polgárság heterogén kategóriája rajzolódik ki. Összefoglalásként tehát megállapíthatjuk, hogy a névváltoztatások hátterében lévő nyelv- és névideológia hordozója és képviselője is egyértelműen a polgárság, illetve a polgárosodó társadalmi rétegek voltak. Ennek megfelelően a névmagyarosítás a korabeli Magyarországon jellegzetesen polgári viselkedési formaként jellemezhető. Az tehát, hogy a névmagyarosítások az ország allogén népességén belül leginkább a német családnevet viselő közösségeket érintették, szintén nem pusztán e közösségek nagyságával magyarázható, hanem leginkább éppen azzal, hogy a társadalmi modernizáció, a polgárosodás folyamatában Magyarországon a német nyelvű: a zsidó és keresztény-német hátterű közösségek jártak az élen. 7.) A névmagyarosítások esztétikai, funkcionális, nyelvi elvei és gyakorlata A felveendő nevek körét korszakunk folyamán nem szabályozták, a később rögzítendő — s napjainkban is érvényben lévő — elvek lassan s eleinte a gyakorlatban formálódtak csak.51 A legkézenfekvőbbnek tűnő szempontot: a 51 Ennek áttekintését 1. Farkas Tamás: Nyelvművelés és családnév-változtatás. In: Éltető anyanyelvünk. Mai nyelvművelésünk elmélete és gyakorlata. írások Grétsy László 70. születésnapjára. Szerk. Balázs Géza - A. Jászó Anna - Koltói Ádám. Bp. 2002. 159-163.
