Századok – 2009

TANULMÁNYOK - Farkas Tamás - Maitz Péter: Nyelvi nacionalizmus és német családnevek a 19. századi Magyarországon. A névmagyarosítások nyelvi-ideológiai hátteréről III/565

lom alól a 17. század végén felszabadított Magyarország ekkortól egé­szében a Habsburg Birodalom részévé vált. Ez a hatalmi berendezkedés a nyelvi jogokat is érintette, amennyiben a bécsi udvar — a birodalmi racionalitás szempontjaitól vezérelve — uniformizáló nyelvpolitikát folyta­tott, melynek eszközéül a német nyelv dominanciájának megvalósítása kí­nálkozhatott. Ennek a nyelvpolitikának a legmarkánsabb megnyilvánulá­saként tett II. József 1784-ben határozott kísérletet arra, hogy a németet tegye meg az egész Birodalom hivatalos nyelvévé. Majd pedig — azt is kö­vetően, hogy Ferenc József császár 1849-ben vérbe fojtotta az utolsó Habs­burg-ellenes magyar szabadságharcot — nem csodálkozhatunk azon, hogy az 1918-ig a Habsburg Monarchia keretein belül létező magyar nacionaliz­mus sajátos módon összekapcsolódott a Habsburg-, illetve németellenes­séggel is. A német, illetve az osztrák szó az elnyomás szinonimájának is szá­míthatott, a német nyelv pedig a Habsburg nemzeti és nyelvi elnyo­más szimbólumaként is stigmatizálódott. A német nyelvnek, illetve a német-magyar kétnyelvűségnek a korabeli forrásokban lépten-nyomon tetten érhető elutasítása, stigmatizációja általában a fenti érvekre vagy azok valamelyikére való hivatkozással történt. Ennek szem­léltetésére álljon itt egy korabeli idézet egy a Magyar Nyelvőrben megjelent írásból: „De határozottan károsnak és szükségtelennek tartjuk azt az elterjedt szokást, hogy a még magyarul beszélni alig tudó gyermeket azonnal német bonn kezére bízzuk s ezáltal fejletlen nyelvérzékét megrontjuk, anyanyelvének rejtettebb sajátságai iránt minden időre fogékonytalanná tesszük. [...] egy azon­ban bizonyos: ez a kétnyelvűség is eggyik kiváltó oka a nyelvérzék minden irányban észlelhető gyöngülésének s az irodalmi nyelv hanyatlásának".29 Nyilvánvalóan hasonló irányban hatott azonban az a tapasztalat is, amit a 19. század névváltoztatásait egybegyűjtő tudós szerző, a millenniumi ünnepsé­gek előkészületeinek idején, munkája előszavában így fogalmaz meg: „Még évekkel ezelőtt, ha külföldi tévedt hazánk bármely városába, jogosan kérdez­hette: ez már Magyarország? hisz a városok czímtáblái minden névvel telve vol­tak, csak magyar névvel nem, az utczákon magyar szót csakis elvétve, a falusi úgynevezett bugristól és egy pár alföldi deáktól hallhatta. A hatvanas években akárhányszor hallotam magyar nyelven társalogni, hogy fiát Günsbe viszi, avagy, hogy pressburgi Zwiebackot vett stb., és szintúgy kiflczamította volna nyelvét, ha ezeket magyar nyelven kellett volna visszaadnia, de talán nem is tudták, hogy Güns és Pressburgnak magyar nevük is van."3 0 Az itt bemutatott és elemzett tényezők a német nyelvi hátterű közösségek összességének társadalmi presztízsét érintették - igaz, nem azonos súllyal és mér­tékben. Feltétlenül meg kell említenünk ugyanis még egy meghatározó körül­ményt, mely e beszélőközösségek közül, illetve általában is kifejezetten a zsidó hátterúek társadalmi presztízsére, ezáltal pedig nyelvi viselkedésére volt hatással. A zsidóság sajátos különállásáról van itt szó egyfelől,3 1 másfelől, illetve ehhez is 29 Albert János: A magyar nyelv jelene és jövője I. Hol a hiba? Magyar Nyelvőr 23. (1894: 6. sz.) 246. 30 [Szentiványi Z.]\ Századunk i. m. 1. 31 Erről részletesebben L Karády Viktor munkáit, itt elsősorban: Asszimiláció és társadalmi krízis (A magyar zsidó társadalomtörténet konjunkturális vizsgálatához). Világosság 34. (1993: 3. sz.) 33-60.

Next

/
Oldalképek
Tartalom