Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Farkas Tamás - Maitz Péter: Nyelvi nacionalizmus és német családnevek a 19. századi Magyarországon. A névmagyarosítások nyelvi-ideológiai hátteréről III/565
ve Magyarországon más nyelveknek és beszélőiknek stigmatizáltságát, ezáltal pedig egyúttal a korszak nyelvi konfliktusait is. Ervelésünknek ezen a pontján alighanem világos lehet, hogy a kölcsönösen meglévő történeti sérelmek, tapasztalatok és az ezekből is fakadó félelmek mellett mennyiben, illetve miért válhattak a korabeli Magyarországon a kisebbségi nyelvek — és rajtuk keresztül beszélőik — a fentebb tárgyalt értelemben stigmatizálttá, illetve hogy mennyiben volt ez a nyelvi nacionalizmusnak mint a korszak (egyik) meghatározó nyelvi ideológiájának szükségszerű következménye. Az azonban ezen a ponton még nem világos, hogy ez a stigma miért és mennyiben érintette különösen a német és/vagy jiddis nyelvi hátterű közösségeket - s milyen szerepet játszott a névmagyarosításaikban, illetve azok számának ugrásszerű növekedésében. A továbbiakban ezekre a kérdésekre keressük a választ. 4.) A német nyelv és beszélőinek társadalmi presztízse a 19. századi Magyarországon Az imént elmondottak során láttuk, hogy a 18. század végétől, a nyelvi nacionalizmus térhódításának köszönhetően Magyarországon, mint számos más európai országban is, a kollektív többnyelvűség — legalábbis a társadalom egy része számára — nemkívánatos, veszélyesnek minősített állapottá vált, mivel — a korabeli uralkodó nézet szerint — a magyarral érintkező más nyelvek bizonyos értelemben már puszta jelenlétükkel is veszélyeztették a nemzet nyelvi egységét, s az ekkor hódító purista nyelvszemlélet jegyében a nemzeti nyelv tisztaságát is. Az ezekből következőleg létrejött nyelvi konfliktushelyzet, érdek- és értékkonfliktus azonban különösen is a magyar és a számunkra itt releváns német nyelvű közösségek közt jelentkezhetett élesen, elsősorban három tényezőnek köszönhetően.27 1. Egyfelől azért, mert a korábbi évszázadokban — elsősorban a Habsburg uralomnak, de a hazai német polgárságnak is köszönhetően — a latin mellett a német is domináns, hatalmi szempontból a magyar fölé rendelt nyelvnek számíthatott, mely a magyart a kommunikáció egyes sztenderdorientált színtereiről kiszorította, s ezzel annak létét, illetve fennmaradását kvázi fenyegethette. 2. Másfelől — de ezzel szoros összefüggésben — azért, mert a német mint legfontosabb érintkezési nyelv folyamatos és markáns jelenléte a nemzeti nyelv rendszerének több részrendszerében is átvételek tömegét (germanizmusok) eredményezte, így tehát úgy tűnhetett, hogy nem csak a nemzeti nyelv használatára, de vélt ősi természetére/karakterére/jellemére, azaz rendszerére nézve is súlyos károkat okoz. 3. Harmadszor pedig e két nyelvi-nyelvszociológiai természetű érv mellett egy szociálpszichológiai jellegűt is meg kell említenünk, mely mögött a magyar nacionalizmus egy jelentős torzulása bújik meg.2 8 A török ura-27 Vö. Maitz, P: The Death i. m. 28 Vö. Glatz Ferenc: Polgári fejlődés és nacionalizmus Magyarországon a XIX. században. Történelmi Szemle 17. (1974: 1-2. sz.) 255-256.
