Századok – 2009

TANULMÁNYOK - Farkas Tamás - Maitz Péter: Nyelvi nacionalizmus és német családnevek a 19. századi Magyarországon. A névmagyarosítások nyelvi-ideológiai hátteréről III/565

éppen ekkor kodifikálódó — magyar „irodalmi nyelv", tehát a sztenderd nyelvváltozat testesítette meg, s a magyar nemzeti társadalom immár ebben az egységes nemzeti nyelvben, illetve a nyelvi egységben látta a nemzeti egység megteremtésének és a nemzet felemelkedésének egyik legfontosabb feltételét. A 19. századi magyar nacionalizmusban egyébként a nemzeti nyelv kérdése európai összehasonlításban is különösen nagy szerepet kapott. Miután ugyanis a Habsburg politikai elnyomás a nemzeti függetlenség hiánya mellett bizonyos szempontból német nyelvi dominanciát is jelentett, így a magyar mint nemzeti nyelv sztenderdizációja, a nyelvi függetlenség kivívása a nemzeti fejlődés egyik elsődleges szimbólumává, eszközévé és egyúttal feltételévé vált. A 19. század nyelvi történéseit tehát döntő módon már egy új nyelvi ideológia határozta meg: a nyelvi nacionalizmus, amin egy olyan általános, kollektív nyelvi gondolat- és értékrendszert kell értenünk, mely a 19. század folyamán ugyan bizonyos változásokon megy át, lényege azonban mindvégig változatlan marad: nyelvszemléletét, nyelvi értékrendjét immár a nemzetre mint újonnan létrehozott ideológiai formációra, illetve a nemzeti érdekekre hivatkozva fogalmazza és indokolja meg. A nyelvi nacionalizmus elemeit, nyelvi értékrendszerét és megjelenési formáit már többen leírták és elemezték: német vonatkozásairól Gardt, 19. századi magyarországi létformájáról Maitz és Gal nyújt részletes tájékoztatást.21

Kérdésfelvetésünk szempontjából a nyelvi nacionalizmus — meglehetősen összetett — gondolat-, illetve értékrendszerének különösen az egyik eleme tűnik meghatározó fontosságúnak: az a korabeli tévhit, mely szerint mind a kollektív, mind az egyéni többnyelvűség, s általában minden más nyelv, illetve külső nyelvi hatás a nemzeti nyelvre nézve komoly veszélyt jelenthet. Egyrészt azért, mivel a többnyelvűségi helyzet által kiváltott nyelvi kontaktushatások a korabeli felfogás szerint a magyar nyelv vélt ősi karakterét, strukturális homogenitását veszélyeztetik, beszivárgásuk a nemzeti nyelv romlásához, elkorcsosulásához vezet. Másrészt azért, mert ezek a külső nyelvi hatások a nemzeti nyelv beszélőinek eredendően ép nyelvérzékét is megronthatják, ezáltal pedig megint csak a nemzeti nyelv tisztaságát veszélyeztetik. Harmadrészt és elsősorban pedig azért, mivel — Herder nyomán — a nacionalizmus korabeli kollektív nézete szerint a nemzet nyelvi egysége nemcsak szimbóluma magának a nemzet egységének, hanem ez az egységes nemzeti nyelv igen jelentős mértékben a nemzet létrehozó és összetartó ereje is egyben. E nyelvi gondolat- és értékrendszer ismeretében érthető, hogy a korábbi évszázadokban lényegében konfliktusmentes kollektív többnyelvűség a fentebb tárgyaltak szerint nem kívánatos állapottá válhatott a korabeli Magyarországon. A korszak új nyelvi ideológiája a nem magyar beszélőközösségek stigma-21

Gardt, A.: Sprachpatriotismus i. m. 89-113; Uő: Sprachnationalismus zwischen 1850 und 1945. In: Nation und Sprache. Die Diskussion ihres Verhältnisses in Geschichte und Gegenwart. Hrsg. Andreas Gardt. Berlin-New York 2000. 247-271; Maitz Péter: A nyelvi nacionalizmus a dualizmus kori Magyarországon. Egy nyelvi ideológia elemei. Magyar Nyelv 102. (2006: 3. sz.) 307-322; Susan Gal: Linguistic theories and national images in nineteenth-century Hungary. In: Languages and Publics: The Making of Authority. Eds. Susan Gal - Kathryn Woolard. Manchester 2001. 30-^45.