Századok – 2009

TANULMÁNYOK - Farkas Tamás - Maitz Péter: Nyelvi nacionalizmus és német családnevek a 19. századi Magyarországon. A névmagyarosítások nyelvi-ideológiai hátteréről III/565

tikai, funkcionális és nyelvi elveit. Tanulmányunkat a vizsgált időszakot követő korszakokra való rövid kitekintéssel (8. fejezet) és néhány fontosnak tűnő elméleti-metodológiai jellegű következtetés levonásával (9. fejezet) zárjuk. 2.) A probléma A német nyelv, a különféle német sztenderd és nem sztenderd (köznyelvi és területi, társadalmi) nyelvváltozatok anyanyelvként való használatának, a német-magyar kollektív kétnyelvűségnek a 19. században5

már több évszázados hagyománya volt Magyarországon. E többnyelvűségi helyzet kialakulásának hátterében azokat a migrációs folyamatokat találjuk, melyek a középkortól fogva több hullámban nagyszámú német anyanyelvű népességet hoztak az országba a német nyelvű országok területéről. Az utolsó nagy hullámot a 17. század végétől, a török kiűzését követően meginduló, szervezett bevándorlás jelentette, melynek során — több, más nyelvű népcsoport mellett — megint csak a német volt a meghatározó elem. E migrációs folyamatok végső eredményeként végül a 18. század végére egybehangzó becslések szerint Magyarország népességének már csak mintegy 40%-a lehetett magyar nemzetiségű,6

s ez a szám, ha óvatosan is, de egyben Magyarország korabeli népességének anyanyelvi megoszlására is következtetni enged. Miután pedig a kételemű személynevek viselése, azaz a 14. századtól kezdve fokozatosan kialakult magyar családnevek használata a 17. századra már általános jelenség volt Magyarországon, így feltételezhetjük, hogy a 18. század végi Magyarország népességének többsége nem viselt magyar (hangzású) családnevet, s azt is, hogy e nem magyar családnevek közt a német — és kisebb részben a zsidó7 — elem arányának köszönhetően a német családnevek aránya volt a legszámottevőbb. A 19. század azonban, közelebbről a század második fele, a családnévhasználati szokások vonatkozásában jelentős változásokat hozott a magyarországi, nem magyar eredetű és nyelvű közösségekben - különösen is a német és/vagy jiddis nyelvű, s így német családnevet viselő közösségeken belül. Már ez az egyébként jelen formájában kétségtelenül meglehetősen általános megállapítás is egy nem magától értetődő jelenségre utal, s mint ilyen mindenképpen magyarázatra szorul. A családnevek ugyanis — bizonyos spontán jellegű, gyakran éppen magyarosodást képviselő változásoktól, hangalaki és írásbeli változa-5 A történeti társadalomtudományokban immár általánosan elterjedt korszakolási gyakorlatot követve a 19. század alatt 'Európa hosszú 19. századát', tehát a francia forradalom és az első világháború közti időszakot értjük. 6 Karády V. - Kozma /.: Név és nemzet i. m. 20. 7 A magyarországi (nagyrészt szintén az évszázadok során bevándorolt) zsidóság személynévhasználatát a 18. század végétől II. József császár 10 426/aul. számú, 1787. július 23-án kelt „Zur Vermeidimg aller Unordnungen..." kezdetű rendelete szabályozta. E rendelet 1788 januáijától kötelezővé tette az egész birodalomban, így a zsidóság körében is a kételemű nevek használatát, s egyben előírta a német utónevek használatát is. Nem tette ugyan kötelezővé német családnevek felvételét, ám szellemével és tartalmával is ennek szükségességét sugallta. A magyarországi zsidóság azon része tehát, mely nem a német nyelvű országok területéről bevándorolva hozta magával ott kapott, illetve felvett német nevét, innentől kezdve, elsősorban e rendelet nyomán viselt német családnevet. A családnévviselést egyébként Európa több más országában, így a német tartományok zömében is a 19. század elején teszik kötelezővé. - Benzion C. Kaganoff: A Dictionary of Jewish Names and their History New York 1978. 21-22; Joachim Mugden: The Names of the Jews. [1994-5] Http://www.jewishgen.org/mentprog/namfaq0.htm. #5, 9, 2000. május 24.