Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Makó monográfiája I-VI. (Ism.: Blazovich László) II/499

máig miért nem érsekek. E kérdések egy része nem volt új, feltevésük önmagukban nem is vezetett el a hamisítások felismeréséhez, újabb fejezet volt azonban a hagyomány történetében. A stiláris és nyelvi korszerűsítés a középkori történetírás természetes része volt. Ebendorfernek a régi szövegektől eltérő mondatai aligha alapulnak egy általunk nem ismert régi szövegvariánson, inkább arról van szó, hogy a krónikaíró nem szolgai másoló volt, hanem saját kora nyelvére átformálta az előtte fekvő szövegeket, ha kellett, azokat meg is magyarázta. Lauriacum 22 suffraganeus püspökségének felsorolásakor például, amikor Győrhöz érkezet, nem elégedett meg azzal, hogy lemásolja Maximilián legendájából a Raba nevet, hanem a latin szövegekben járatosabb olvasók kedvéért magyarázatképpen hozzátette a város latin nevét is, Jaurinumot. Igaz ugyan, hogy Ebendorfer katalógusa nem tartalmaz olyan részt, ami a korai magyar történelemhez csak részben is új adatot szolgáltatna, a kiadást mégis érdemes minden középkor-kutatónak kezébe venni, nemcsak a kései középkorral foglalkozóknak. A magyar krónikaírásból vett hasonlat segít megmagyarázni azt is, hogy miért. Az Ebendorfernél egy generációval fiatalabb Thuróczy János krónikája hiába foglalja magában a középkori krónikaszerkesztés mindkét variánsát, mégsem abból rekonstruáljuk a korai Árpád-kor történetét. Ennek ellenére nem mellőzheti a krónikás hagyomány egyetlen kutatója sem Thuróczy munkáját, hiszen a középkori történetírás és a történeti gondolkodás jelentős művéről van szó, akárcsak az osztrák Ebendorfer esetében. Tringli István MAKÓ MONOGRÁFIÁJA I-VL Főszerk. Tóth Ferenc Makó Város Önkormányzati Képviselőtestülete, Makó 1992-2008. oldalszám? A 20. század hatvanas éveitől új lendületre kapott a helytörténet írás, amely részint tanulmányok, tanulmánykötetek, részint helytörténeti monográfiák írásában és megjelentetésében ölt testet. A sokszáz kötetet kitevő teljesítmény a változatos színvonal ellenére impozáns. Felsorolhatnánk több kiváló és figyelemre méltó alkotást. Közéjük tartozik Makó monográfiájának hat kötete. A hatalmas terjedelmű anyag számbavétele nem könnyű feladat. Próbálkozik vele mások mellett a Honismeret című folyóirat a rendszeresen kiadott e vonatkozású bibliográfiájában. A tömeges megjelentetés példájaként álljon itt Csongrád megyei adat. Az említett korszakban Csongrád megyében 63 település — közülük ma már több önállósága megszűnt — közül 35-nek készült el történeti monográfiája. Része e sorozatnak a tárgyalt alkotás. A hat kötet közül három (4-6. kötet) a város történetét írja le a kronológiát követve. Az 1. kötet a város és határát bemutató térképek gyűjteményét tartalmazza, a 2. a makói hagyma történetéről szól, a 3. pedig a város néprajzáról. A többezer (4495) oldalra kiterjedő és 51 szerző által készített, számos melléklettel ellátott mű főszerkesztője és a szerzők nagy része, bár nem valószínű, hogy ismerték az Anrca/es-iskolának a totális történetírás igényét felvető gondolatát és módszereit, ezen szellemiség jegyében dolgoztak. Apró részletekre kiterjedően mutatták be a Trianon után határszélre szorult egykor virágzó mezőváros, a hódoltság után 1950-ig az egykori Csanád megye székhelyének szerepét betöltő város történetét. Egy az új- és legújabb korban hullámzóan 20 és 34 ezer lakost számláló városban előzmények nélkül nem érett volna meg az idő e nagyméretű vállalkozásra. A mezővárosi történetírás alkotásai, majd Borovszky Samu Csanád megyéről készült monográfiája után a két világháború között a Csanád Vármegyei Könyvtár sorozatának köteteivel indult be igazán a helytörténet virágkora Makón. Folytatódott a munka a Múzeumi füzetekkel. Eme eredményeken felbuzdulva vállalkozott Tóth Ferenc a város mindenkori vezetői által támogatva a monográfia szervezésére és részben írására, amely a rendkívül termékeny szerző, a „legmakaibb makai" életművének tekinthető. A szerzők mindenekelőtt a makói, illetőleg a városhoz kötődő kutatókból toborzódtak. Van aki több kötetben dolgozott, mint például Gilicze János, Halmágyi Pál, Marosvári Attila, Rozsnyai Jámnos és Urbancsok Zsolt. Tudós kört alkotnak, folyamatosan éltetik tanulmányaikkal a makói szellemiséget. Minden kötethez sikerült megnyerni országos hírű kutatókat, például Eperjessy Géza, Küllő Imola, Szabó Ferenc, Szakály Ferenc és Marjanucz László személyében. A monográfia városbiográfia, jóllehet több szerző kitekint a környező, illetőleg a távolabb fekvő alföldi településekre, és összehasonlításokat tesz, amelyek révén a város történetét beillesz-