Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Makó monográfiája I-VI. (Ism.: Blazovich László) II/499

tik a megye és a régió történetébe. Erre lehetőséget ad a köztörténettől a közlekedésen át a közigazgatás történetéig számos terület. Még a néprajz is, amikor az egyes tárgyi emlékeket összevetik más területekével. A szerzőket elismerés illeti a szorgos levéltári kutatások alapján megírt dolgozataikért különösen korunkban, amikor sokan az írás könnyebbik oldalát választva mellőzik az alapkutatásokat, pedig időt álló alkotás levéltári feltárás nélkül nem lehetséges. A település monográfiák sajátos vonása a társadalomtörténet hiánya, pedig e művek éppen egy-egy település társadalmának életéről szólnának. A tévedésbe a Makó monográfia szerzői közössége is beleesett volna, ha Marjanucz Lászó a néprajzi kötetben nem készíti el a város 19-20. századi társadalomrajzát, ami érzékletes képekkel sikerült neki. Nem véletlenül, mert makói gyökereiből táplálkozhatott. írásával méltó folytatója a város máig tisztelt fia, Erdei Ferenc szociográfusi munkásságának. Az általános megjegyzések után nézzünk bele az egyes kötetekbe. A Tóth Ferenc által készített Makó régi térképei című (Makó, 1992.) 22, a város bel- és külterületét ábrázoló térképet tartalmaz dobozban elhelyezve. Külön értéke a feldolgozásnak, hogy majdnem felének a hátoldalán vagy a térkép részletes elemzését, vagy az utcaneveket találjuk. Tóth Ferenc, bár nem a nemzetközi várostörténeti bizottság előírásai alapján, mégis városmappát készített. Külön értéke a kötetnek a térképdobozzal egybekötött 214 oldalas könyv, amely 73 térkép leírását adja több térképmelléklettel és az egykori rajzoló mérnökök életrajzi adataival. A kötet a várostörténeti monográfiák sorában egyedülálló, példaértékű teljesítmény, térképes várostörténet. A domborzat objektukmaival és a város térbeli fejlődésével vizuálisan ismerkedhet meg belőle az olvasó. A makói hagyma című kötetet szintén Tóth Ferenc készítette (Makó 1998.). Benne arról a növényről ír a szerző, amely a város hírét a 19. század óta messze vitte a világban, és éppen korunkban keresik e növénykultúra túlélésének lehetőségeit. Szerzőnk nagy erudícióval és helyismerettel felvértezve írta könyvét. Mindent tud a hagymáról és termesztéséről. A termesztést történetiségében ábrázolja, amely mögött mindig láttatja az embert és a társadalmat. A termesztést az ültetéstől a tárolásig kísérhetjük végig. Olvashatunk a termesztés munkaeszközeiről a kézi szerszámoktól a gépesítésig. Nem kerülte el figyelmét a hagyma népéletben játszott szerepe, és a hagyma mint gyógyszer. Külön fejezet szól a hagyma és a művészetek kapcsolatáról. Az utóbbi részt szép színes illusztrációk díszítik. A kötet példája annak, miképpen mutassuk be egy haszonnövény termesztési kultúráját a kezdetektől napjainkig. A néprajzi kötetet Tóth Ferenc a hagyományos szerkezeti tagolásban állította össze (Makó néprajza. Szerk. Tóth Ferenc. Makó 2008.), mint írja, a szerzők kétharmada „makai." A szerkesztőben, aki jelentős részeket írt, végig munkált az érzés és szándék, hogy felmutassa: Makó a sík vidéken, amely az utazó vagy vendég számára egy tájegység, mennyire egyedi népi és mezővárosi kultúrát hozott létre. A könyv a már említett társadalomtörténeti rész mellett jól egészíti ki a történeti fejezeteket. E kötetben kapott helyet H. Kovács Mihálynak, József Attila középiskolai és egyetemi diáktársának a makói nyelvjárást feldolgozó tanulmánya. A Horger-tanítvány Fehér Edével együtt tanúként hallgatta a professzor és a költő elhíresült beszélgetését. A 27 szerzős kötet gazdagon illusztrált. 50 oldal, amely a népművészetet mutatja be, külön kiemelkedik színes illusztrációival. Amikor a kötetet Tóth Ferenc megálmodta, tanárának, Bálint Sándornak és Kiss Lajosnak, a jeles vásárhelyi néprajzosnak az ösztönző példája lebegett előtte. Úgy tűnik: elődeit szerzőtársaival együtt sikerült utolérnie. A három történeti kötet, közül az első a kezdetektől 1849-ig, a második onnan 1920-ig, a harmadik pedig 1944-ig viszi a város történetét. Az elsőben (Makó története a kezdetektől 1849-ig. Szerk. Blazovich László. Makó 1993.) Szakály Ferenc egy egész könyvet írt a mohácsi csata idejétől a Rákóczi-szabadságharc végéig terjedő időszak makói történetéről. A leírás fő eredménye, hogy kiderült: Makó a 16. században a 15 éves háború idejéig történetének egyik virágkorát élte, hogy azután a háború idején hét évre elnéptelenedjék sok Körös-Tisza-Maros-közi társával egyetemben. Az újra indulást és kibontakozást mutatja be a további egység. Makó a középkortól az 1850-es évekig, rövid szakaszokat kivéve, földesúri hatalom alatt állt, amelyet a hódoltság után a csanádi püspök testesített meg. Hasonlóság és számos különbség fedezhető fel városunk és szomszédai: Vásárhely, Szentes és más mezővárosok történetében. Az 1848-as forradalomtól Trianonig terjedő kort bemutató tanulmányokat Szabó Ferenc szerkesztette kötetbe (Makó története 1849-től 1920-ig. Szerk. Szabó Ferenc. Makó 2002.). Ezen időszak újra virágkort jelentett a város életében. Mindazon változások, amelyek az ország gazdasági és társadalmi életében lejátszódtak, Makón is éreztették hatásukat. Ekkor indul a városnak világhírt hozó hagymatermesztés nagy méretekben, amely biztosítja hosszú távon a lakosság