Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Font Márta - Sashalmi Endre: Állam, hatalom, ideológia. Tanulmányok az orosz történelem sajátosságairól (Ism.: Makai János) II/493

szűnt létezni. A 16. századra a votcsinák birtokosai is elvesztették az eltávozás jogát. Az immunitások különösen a mongol hódítás idején terjedtek el, és elsősorban az egyház volt a kedvezményezett. A moszkvai állam megerősödésével az immunitásokat is korlátozták. A bannum uralkodók funkcionáriusai általi kisajátítása hiányzott. A fenti négy szempont alapján megalapozott az az összegzés, mely szerint a feudalizmus sem a Kijevi Rusz idején, sem a moszkvai államban nem létezett. Elgondolkodtató viszont, hogy a tanulmány kizárólag a szakirodalom alapján készült. Hiányolható a megállapítások konkrét adatokkal való bizonyítása. Példának okáért ott, ahol a szerző arról ír, hogy miközben a fejedelmek szerződései a szabad szolgálat elvét zengték, a valóságban azt egyre többször sértették meg már a 14. században, kívánatos lett volna néhány forrásrészletre hivatkozni. Font Márta két írása az összehasonlító módszer eredménye. Az egyik a magyar kalandozásokat és a kelet-európai viking terjeszkedést vizsgálja. A szerző összegzése szerint a hadjáratok mindkét esetben egy átalakuló, differenciálódó társadalom kísérőjelenségei. A hasonlóságot abban látja, hogy mindkét közegben etnikailag heterogén csoportok együttesében indul el a nyelvi asszimiláció. Különbséget a mobilitás természetében fedez fel: a Kijevi Rusz törzsszövetségében inkább a kereskedelmi jelleg domborodik ki, míg a magyaroknál a katonai. Ebben a tanulmányban szerepel egy apró pontatlanság is: miközben Font Márta Szvjatoszlav fejedelemségét a 962-972 közötti időszakra teszi, a fejedelem halálának éveként a 973-as esztendőt jelöli meg, sőt, még egyszer megemlíti az utóbbi dátumot. A másik, komparatív módszert tükröző írás A hatalom öröklése a Köztes-Európa országaiban a 11-12. században címet viseli. Bár a köztes jelző használata vitatható, a munka figyelemre méltó. Font Márta a cseh Premysl-, a lengyel Piast-, a magyar Árpád- és a normann eredetű Rurik-dinasztia történetének egy szakaszát elemzi. Először a hatalom deklarálásának formáit mutatja be, s csak utána foglalkozik a címben jelzett kérdéssel. Különösen érdekes az a rész, amely Bölcs Jaroszlav, I. Bretislav és III. Boleslaw „végrendeleteit", illetve azok következményeit tárgyalja. Font Márta két tanulmánya szemléletformáló erővel bír. Az egyik Alekszandr Nyevszkijjel, a 13. századi Rusz kiemelkedő alakjával foglalkozik. Alekszandr először novgorodi fejedelem, majd vlagyimiri nagyfejedelem volt. A szerző összeveti a novgorodi és a vlagyimir-szuzdali évkönyvek adatait Nyevszkij életrajzával, s megállapítja, hogy az információk nem mondanak ellent egymásnak. Ezután bemutatja azt a folyamatot, amelynek során az utókor Nyevszkij-képe kialakult: A 14. századra Alekszandr figurája az orosz föld égi patrónusának alakjává magasztosult. Népszerűségének növekedése életrajzának átformálódásával is járt. Az utóbbiban megjelenő Alekszandr Nagy Péter korának is emblematikus figurája lett, s a fejedelem a Nyugattal való szembenállás miatt a 20. században ismét előtérbe került. Az életrajzon keresztül a kanonizált Alekszandr alakja az orosz nemzeti tudat egyik fontos elemévé vált, elsősorban az egyházpolitikai állásfoglalása miatt; viszont elsikkadt a tatárokkal szembeni valós magatartása. (Egyrészt elutasította az egyházi uniót, másrészt kénytelen volt elfogadni a tatár fennhatóságot.) Az idealizált Alekszandr-kép rányomta bélyegét az orosz és a szovjet korszak történetírására is. A másik szemléletformáló írás címében és alcímeiben kérdőjelek szerepelnek. Ezekkel Font Márta a további kutatás szükségességét kívánja hangsúlyozni. A fő kérdés az, hogy létezett-e kijevi örökség a Moszkvai Ruszban, tehát az 1300-1462 közötti időszakban. A szerző öt szempont alapján nemleges választ ad: „A moszkvai hatalmi központnak, főleg 1462 után volt szüksége arra, hogy hatalmának múltbeli legitimációját megalkossa. Ezt szolgálta az egyház által megfogalmazott kijevi örökség gondolat, amelynek egyetlen valós alapját a dinasztia származása jelentette" (137. o.). A további vizsgálódás azonban feltétlenül indokoltnak tűnik, hiszen a tanulmányban az is szerepel, hogy a Moszkvai Rusz társadalmának civil életét a korábbi törvények szabályozták, vagyis az örökséget nem csak a fejedelmek génjei jelentették. Font Márta írásai közül az Állam - államszervezés - kodifikáció címet viselő egyszerre több fontos kérdést is tárgyal. Az első része a középkori állam fogalmával foglalkozik. A szerző célszerűnek tartja a használatát kerülni, s újabb kifejezéseket javasol helyette. Azonban maga sem tudja mellőzni, hiszen a második részben megtalálható az „államszervezés", az „államalakulat", az „állam" és az „államiság" teminus technicus is. A harmadik rész a Kijevi Rusz jogalkotásának frappáns bemutatását tartalmazza. Sorra veszi a leghíresebb jogi dokumentumokat (a Rusz és Bizánc között létrejött kereskedelmi megállapodásokat, az egyházzal kapcsolatos rendelkezéseket, valamint a híres Russzkaja Pravdát), s az elemzés után arra a következtetésre jut, hogy a korai kodifikáció írásos dokumentumai egy etnikailag heterogén, a szociális differenciálódás időszakát élő, a keresztény és pogány mentalitás határán álló társadalom képét mutatják. Érdemes megem-