Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Körmendi Tamás: A magyarországi nemzetségi címerek kialakulásának kérdéséhez II/391
mondott család a pajzsán sast.162 Nézetünk szerint azonban a magyarázatra nem azért volt szükség, mert efféle szimbólumot csak az ősfoglaló nemzetségek viselhettek volna, hanem azért, mert Magyarországon már amúgy is zavaróan sokan használtak ragadozómadarat ábrázoló címert: csak a 13. századi adatokból kiindulva sas volt a Miskolcok, az Abák és az Oslok, illetve sassal vagy sólyommal azonosítható madár az Ákosok címerében. Ezzel kapcsolatban érdemes alaposabban is szemügyre venni Kézai azon mondatát, amely a Nagymartoniak címerének eredetmondáját bevezeti: „Generatio quoque eorundem in scuto aquilam ferre sólet, quam alii milites, comités in Ispania deferre nonpraesummunt." A szövegrészlet értelmezéséhez kulcsfontosságú a quoque kapcsolatos kötőszó szerepének felismerése: mivel ez a generatio szó után áll, valószínűleg erre vonatkozhat, nem pedig az egész mondatra: ez utóbbi esetben ugyanis az igei állítmány mögé kellene kerülnie. így a szóbanforgó részlet már nehezebben fordítható „Ugyancsak az ő nemzetségük..." kezdetű magyar megfelelővel,163 sokkal inkább ekképp: „Az ő nemzetségük is sast szokott a pajzsán viselni: ezt más vitézek [és] grófok Hispániában nem merészkednek hordani." Amennyiben viszont a Kézai szerint Nagymartoniak nemzetsége is sasos címert hordott, akkor rögtön adódik a kérdés: rajtuk kívül még ki? A család hispániai óhazájában a szöveg szerint senki sem: kénytelenek vagyunk tehát azt feltételezni, hogy Kézai ehelyütt maga is a Magyarországon sasos címert használó címerviselőkre utal a kapcsolatos kötőszóval. Eszerint tehát több magyarországi nemzetséghez hasonlóan a Nagymartoniak családja is „sast szokott viselni a pajzsán" - amit azért tehetnek meg, mert eredeti hazájukban mások ilyen jelvényt „nem merészkednek hordani", s így a sasos címernek a királyi kegynyilvánításon (illetve Kézainál egyszersmind a vitézek közösségének döntésén is) alapuló felvételével a Nagymartoniak ősei a látszat ellenére nem sértették meg címerviselés egyik legkorábban kialakuló, alapvető szabályát, amely tilalmazza a mások által már hordott címerek önkényes használatba vételét. Rácz György a kérdésnek szentelt tanulmányában maga is felvetette az általunk fentebb vázolt lehetőséget: „Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az Ákos nembeli Ákos mester krónikaíró által oly erőteljesen kiemelt Akus és Aba generatio címerében egyaránt ragadozórtiadarat viselt, mindkét nemzetség szkítiainak számított. Helyzeti előnyben voltak a jövevénnyel szemben...".164 Úgy véljük: legvalószínűbben ez lehetett a valós indok, amiért az advena-jegyzék szerzője fontosnak tartotta a Nagymartoniak címerének ábráját részletesebben megmagyarázni - egyedüliként a jövevény nemzetségek közül. II. 3. Kísérlet a nemzetségi címerek szabályosságainak magyarázatára Amennyiben elvetjük annak lehetőségét, hogy a legkorábbi nemzetségi címerek szimbólumválasztásában igazoltan meglévő tendenciát a honfoglalóktól 162 Rácz Gy.: A jövevények címerhasználata i. m. 602. 163 Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. Ford. Bollók János. In: Anonymus: A magyarok cselekedetei - Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. (Milleniumi magyar történelem. Források) Bp. 2001. 121. 164 Rácz Gy.: A jövevények címerhasználata i. m. 604.
