Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Daniela Dvoráková: A ló a középkori Magyarországon. (A középkori lovak hierarchiájáról, fajtáiról, színeiről és árairól) II/357
sa volt összpontosított támadással, illetve szétverése kisebb csapatokra, majd azok legyőzése. Erre a harcmodorra a hatalmas, nagy lovak voltak a legalkalmasabbak, amelyek ráadásul azt a súlyos terhet is elbírták, amit a felfegyverzett lovas és ló vértezete jelentett. Becslések szerint egy lónak több mint 220 kg-ot kellett vinnie harc közben.11 Ez a szám persze nem pontos: a lószerszám egyes részei könnyebbek és nehezebbek is lehettek, és ugyanez érvényes a lovasra is. Nem állhat azonban messze a valóságtól, ha 160-220 kg körülire becsüljük azt a tömeget, amelyet a lónak hordoznia kellett. Érthető, hogy a lovagnak a harcban nemcsak erős, de friss, kipihent lóra volt szüksége. Ezért a dextrariusokon nem lovagoltak, a lovag a harc színhelyére egy másik lovon érkezett, a harci mént jobb kézen vezette felnyergeletlenül. így keletkezett a neve: dextrarius vagyis 'jobboldali'. De nem minden hatalmas ló volt dextrarius. „Harci ló" az a mén lehetett, amely testi és lelki tulajdonságai alapján alkalmas volt a harcra, és átesett a harcra felkészítő speciális kiképzésen. Harcban a dextrarius nagy előnyt jelentett, azonban abban az esetben, ha a sereg menekülőre fogta, hátránnyá vált, mégpedig gyakran végzetessé. Hosszabb gyors vágtára ugyanis ez a fajta ló tökéletesen alkalmatlan volt, s a kitartás sem tartozott az erényei közé. A dextrariust ezért kizárólag csak harcban használták. Az ilyen lovon ülő lovag fel volt készülve a harcra, s tudta ezt a környezete is. I. Frigyes (1152-1190) egyik rendelkezése szerint, ha a táborhoz idegen lovag közeledik pajzs és fegyver nélkül, utazó lován (in palefrido), barátságosan kell fogadni, ha viszont harci lovon érkezik (in dextrario), akkor ellenségnek tekintendő.12 A magyar írásos emlékekben találkozunk dextrariusszal ütközetek leírásakor, ahol a dextrariust vagy zsákmányul ejtették vagy megölték.1 3 Egy esetben a király a derék lovag érdemeit sorolva előadja, hogy alatta egy „nemes és erős dextrariust" öltek meg (nobili et forti dextrario suo sub ipso occiso).14 1285-ban Kun László megjutalmazott egy nemest többek között azon érdemeiért, hogy a morvamezei csatában három jól felfegyverzett cseh lovagot fogott el dextrariusaikk&l együtt (très milites honeste armatos Bohemos cum ipsorum dextrariis), melyeket aztán Rudolf római királynak adományozott.15 A harcok leírásán kívül megjelennek az oklevelekben ezek a lovak más alkalmakkor is: 1283-ban például bizonyos nemes birtokát kifosztották és elvitték összes lovát, szám szerint 73-at, két dextrariust is beleértve.1 6 Itt-ott megemlékeznek róluk a krónikák is, gondoljunk csak a Dubnici Krónika tudósítására I. Károly temetéséről, akit utolsó útjára három ünnepélyesen felfegyverzett harci lova, dextrariusa kísért.1 7 A dextrarius jelölésére az írásos emlékek-11 Miklós Jankovich: Pferde, Reiter, Völkerstürme. München 1968. 231. 12 Uo. 99. 13 L. pl. Codex diplomaticus Hungarie ecclesiasticus ac civilis I- XI. Studio et opera Georgii Fejér. Budae 1829-1844. (a továbbiakban: CD) V/3. 274., Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus I-XII. Közzé teszi. Wenzel Gusztáv. Pest-Bp. 1860-1874. (a továbbiakban: ÁUO) VII. 223. 14 ÁÚO VII. 200. 15 CD V/3. 274-277. (az idézet: 275.). 16 ÁÚO IX. 251. 17 Chronicon Dubnicense. Históriáé Hungáriáé Fontes domestici III. Ed. Florianus Mátyás. Quinqueecclesiae 1884. 131-136.
