Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Bárány Attila: Zsigmond király angliai látogatása II/319
séggel bátran nézhetett szembe a francia és itáliai ftaíiokkal Konstanzban. Ugyanakkor Zsigmond à realitások embere volt, és belátta — főként miután párizsi közvetítései kudarccal végződtek —, hogy az adott politikai hangulatban nem fog sikerrel járni, ha foggal-körömmel ragaszkodik a béketeremtéshez. Pragmatikus volt annyira, hogy felfogja, a béke útja nem járható, és azzal fenyeget, hogy nagy opusa, a zsinat is kudarcba fullad, hiszen csak a német nemzet szavazataival nem érhet célt. Eljutott addig a meggyőződésig, hogy ha nem köt szövetséget a Lancaster királlyal a Valois-k ellenében, s nem nyújt hallgatólagos támogatást Henriknek a francia koronára támasztott igényéhez, az az évtizedes állhatatos munka, amit a zsinat összehívásáért és a három pápa lemondatásáért folytatott, egyszeriben szertefoszlik. A konkrét politikai szituációban, egy szükséghelyzetben, mozgástere beszűkült, s ha ragaszkodni kívánt magasabb rendű céljaihoz, meg kellett tennie ezt a lépést. Többen úgy vélik, a canterburyi szövetségnek nem volt valós, a gyakorlati politikában alkalmazható jelentősége, inkább egyfajta szimbolikus üzenet volt, amiből sokat profitálhatott az angol kormányzat. V Henriknek nem Zsigmond fegyveres szerepvállalására volt szüksége, hanem diplomáciai támogatására, s nem is várta el, hogy birodalmi vagy magyar seregek masírozzanak az angolokat megsegítendő a normandiai csatatereken.36 Zsigmond angliai útja során megbizonyosodott arról: ha nem akarja, hogy a zsinat szétszéledjen, szövetségre kell lépnie Angliával.3 7 Mindazonáltal a forrásaink is arról tesznek tanúbizonyságot, hogy Zsigmond maga is úgy gondolta: ha meg is indul egy angol hadjárat, a zsinat sikere után visszatér eredeti álláspontjára, s újult erővel lesz képes közvetíteni megint csak a békéért. Ha elérte az egyház egyesítését, s sikerült új pápát választani, úgy vélte, visszatér a százéves háború kérdésére és megpróbálja újból békére bírni a küzdő feleket. Valóban, 1418-1419 utáni politikája is ezt igazolja. Egy katonai szövetség idegen terep volt a pacificator, a „nagy közvetítő" számára, s abban, amint ezt Henrik későbbi szemrehányásai is igazolják, mindig is kényelmetlenül érezte magát. Nem Zsigmond szája íze szerint való volt, hogy seregekkel kelljen vonulnia a francia hadszínterekre, az ő igazi színtere a diplomácia, a per viarn compromissi volt. 1416-ban a realitás azonban az volt, hogy az azincourt-i diadal és a francia hódítás lázában égő Angliával nem lehet elfogadtatni a francia békét. Angliába érkezve szembesült ezzel, s mivel egyre inkább kiábrándult a francia diplomácia cselszövényeiből, fokozatosan jutott el az angol szövetség gondolatáig. A valóság az volt, hogy bármikor újra kitörhet a háború. V Henrik égett a vágytól, hogy újabb francia hadszíntereken bizonyítsa a Plantagenet-igények jogosságát. Mindehhez az is hozzátartozik, hogy a konstanzi zsinatot megelőzően Zsigmond sokban elragadtatta magát, s egészen 1414-1415-ig kissé naivan ábrándozott arról, hogy — ha sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni szinte az egész nyugati kereszténység képviselőit — valami új kezdődhet Európában, s a sok száz éve dúló háborúkat végre örök béke váltja fel. Elengedhetetlennek tartot-36 Friedrich Schoenstedt: König Sigismund und die Westmächte 1414-1415. Die Welt als Geschichte 14. (1954) 153-154. 37 ZsO IV 2329. sz.; Schoenstedt, F.: König Sigismund i. m. 154.
