Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Donáth Péter: Oktatáspolitika és tanítóképzés Magyarországon 1945-1960 (Ism.: Kovács Éva) I/247

Annál is érdekesebb ez, hiszen — papíron, az ideológia szintjén — az 1948 után kiépülő diktatúra egyik kedvezményezettje éppen a tanítóság lett volna. Számos, a kommunista párthoz (MKP) kötődő tervezetben, dokumentumban merül fel a tanítóság rétege, mint az oktatáspolitikai változások támogatásához megnyerendő/felhasználható réteg. Hiszen a magasabb presztízsű értelmiségi szakmák képviselői nemcsak képzési idejük rövidsége és esetleges műveltségbeli hiányosságaik miatt, de nem utolsósorban azért is tekintették alacsonyabb rangúnak a tanítóságot, mert a tanítóképzők beiskolázási bázisa a társadalmilag kisebb presztízsű rétegekből, elsősorban a kispolgárság gyermekeiből került ki (nem számítva most a nők magas arányát, ami szintén nem vonzotta a magas presztízst). Közismert, hogy az MKP-nak már 1945-1948 között megjelenő, társadalmi elfogadottságánál jóval nagyobb súlyát a szovjet hadsereg jelenléte és aktív támogatása adta. A párt oktatásügyben érdekelt tagságának és vezetőinek nem nyilvános tervezeteiből pedig kitűnik, hogy az MKP hazai, illetve moszkvai emigráns vezetői szárnya egyaránt gyanakvással tekintett általában az értelmiségi, középosztályi szakmákra, s különösen a pedagógusokra. Szemükben a tanárok, tanítók az elmúlt rendszer kritikátlan kiszolgálói voltak, s ennél fogva megbízhatatlan elemek. Könnyen találhatunk jellegzetes, ezen ideológiát igazoló részeket az MKP elképzeléseiben: pl. a tanárok „átnevelése", illetve minél gyorsabb „lecserélése" megbízható, az új államhatalom által „kiképzett", „átrostált" pedagógusokra. E tervekhez tömegtámogatást a MKP a pedagógusréteg legalsó részén elhelyezkedő, háttérbe szorított, anyagilag gyakran nyomorgó, kisebbrendűségi érzésekkel terhelt — többségében vidéki, sőt falusi — tanítóság körében szeretett volna találni. A pedagógusok ezen rétegét lehetett a legkönnyebben megnyerni a baloldali radikális eszméknek. (Ók jelentették például a kommunista párt által befolyásolt új pedagógus-szakszervezet bázisát is.) A párt által alkotott elképzelések tehát ehhez a csoporthoz szóltak, őket célozták meg, őket tartották a legfontosabb rétegnek. Elválasztva szakmai felső- és középrétegüktől, azaz a felsőfokú/egyetemi képzésben részesült tanároktól, a tanítóságot az MKP a felemelkedés ígéretével próbálta „elcsábítani". „A magyar falu szellemi gúzsba kötője a pap, szövetségese a tanító. Ketten irányították a falusi csoportok politikai érdeklődését, természetesen a jobboldal felé... Szét kell robbantani a pap és tanító népellenes szövetségét... Bizonyítsa be a Párt, hogy törődik a tanítói érdekekkel, hogy ezzel alapjában ingassák meg az elnevelt tanítóság bolsevistaellenes magatartását" - írta például a szintén tanító végzettségű Ilku Pál 1945. január 14-én az MKP KV-hez szóló levelében. (Politikatörténeti Intézet Archívuma 274. f. 21. cs. 72 ő. e. MKP KV iratai.) 1945 januárjában szintén Ilku Debrecenben elkészítette „Az MKP tervezete az új magyar népnevelésben" c. munkát, melyet a nevelők január 11-12-i debreceni kétnapos értekezletén megvitattak, s a jelen levő MKP-, SZDP-, NPP-tagok — az irat tanúsága szerint — közös programként fogadtak el. (Uo.) A tervezet első része a múltbeli népnevelés kritikáját tartalmazza, hangsúlyozva a nevelésügy bűneit a „fasizmus" támogatásában. A mi szempontunkból most az a kiemelendő, hogy egyedül a tanítóság volt e kontextusban az a réteg, amely áldozatnak is tekinthető effajta szereposztásban: „A magyar tanítóra nagyon szomorú szerepet kényszerítettek ebben a nagy bűnügyben. A hazug és életellenes elveket, a mérget neki kellett a romlatlan gyermeki lélekbe csepegtetni... a hatalomnak nem az volt a fontos, hogy kizárólag hozzáértő emberek álljanak az ellenőrzésnél, hiszen a népnevelés nekik nem nevelési, hanem politikai ügy volt. A tanfelügyelő nem a tanítóság embere, hanem a hatalomé volt. Nem a tanítóság bízott benne, hanem a hatalom. így aztán a tanfelügyelő sem nagyon bízott a tanítóban - az ellenőrzésnek, a besúgásnak egészen hivatalos rendszere volt kiépítve." A tervezet második része a „Kommunista Párt népnevelési terve" címet viselte. Célul tűzte ki a „szabad, határozott világnézetű, szociális ember kinevelését". Helyeselte a nyolcosztályos elemi oktatás tervszerű kiépítését, melyben a 1-4. osztályok az alapműveletek és a környező világ megismerését, az 5-8. osztályok tanulói pedig „ipari vagy kertgazdasági szakismeretet", illetve „a tanuló szociális világnézetének" megalapozását nyernék „a természettudományok, a történelem igazságának tanításával". Hangsúlyosan szerepelt azonban itt is a tanítóság munka- és életkörülményeinek alapvető megváltoztatásának ígérete. Persze csak az arra „érdemesek" számára: „... a rendelkezésre álló tanítóság... csak szigorú igazoltatás után állítható munkába. A népellenes, fasiszta tanítók nem tehetik be lábukat az iskolába, ahol az új emberideált formálják ki." A szociális helyzet javítására többek között béremelést, 30 évi szolgálat után teljes nyugdíjjogosultságot, a kezdő fizetések felemelését, tanítói lakások építését tartották szükségesnek. A jobb szakmai- és munkakörülményeket a tanítóképzés reformjával, időhöz kötött igazgatói megbí-