Századok – 2009
TÖRTÉNETI IRODALOM - Frojimovics Kinga: Szétszakadt történelem. Zsidó vallási irányzatok Magyarországon 1868-1950 (Ism.: Bányai Viktória) I/239
sem ad magyarázatot arra az adatra, miszerint a status quo hitközségek „átlagos családlétszáma" a közép-magyarországi régióban 2,2 lenne (3.23. táblázat). Bár a neológia egészére bizonyára nem általánosítható, demográfiai, gazdasági és politikai súlya miatt önmagában is tanulságos a zászlóshajó, a Pesti Izraelita Hitközség gazdálkodásának dualizmus kori és két világháború közti változásait, hangsúly-eltolódásait nyomon követni. Frojimovics a bevételi források és kiadási célok tükrében mutatja be a század eleji (1910-ből és 1917-ből vett adatok) hitközség működésének asszimiláns és egyre inkább szekularizálódó jellegét, majd az 1920-1944 közti időszak hitközségi politikáját. Hogy emellől nagyon hiányzik a pesti (vagy más meghatározó) orthodox hitközség hasonló adatsora, annak természetesen a szerző is tudatában van, reméljük, hogy idővel a budapesti orthodox hitközség is belátja ezt, és kutathatóvá teszi az anyagát. Nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló forrásanyag, a pusztulás előtti utolsó pillanat rögzítése, a magyarországi hitközségek német rendeletre végrehajtott 1944. áprilisi összeírása. A Magyar Zsidók Központi Tanácsának 1944. április 7-én szétküldött körlevelére 740 hitközségből érkezett válasz, adatszolgáltatás - legalábbis ennyi maradt fenn a Magyar Zsidó Levéltárban. Rövid kitérőként említsük meg, hogy az 1994-ben a Holokauszt 50. évfordulója alkalmából megjelentetett kiadvány Frojimovics Kinga és Schweitzer József által szerkesztett kötetei már régen elfogytak, az újbóli közzététel, amely elsősorban anyagiak függvénye, fontos feladat, hiszen ez a páratlan forrás sok vonatkozásban még mindig feldolgozatlan. 1994-ben a 2. kötet egy felhívást is tartalmazott a közzétett anyagra épülő elemzések készítésére, amelyek az eredeti tervek szerint egy újabb kötetbe rendezve jelentek volna meg. Ez nem valósult meg, de két szempont feldolgozása önálló kötetekben elkészült: Cvi Moskovits, Jesivák Magyarországon. Adalékok a zsidó hitközségek 1944. áprilisi összeírásának történeti értékeléséhez (Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1999) és Shlomo J. Spitzer, Die Rabbiner Ungarns, 1944 / Orthodox rabbik Magyarországon, 1944 (Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1999). Frojimovics a hitközségi hálózat szervezeti jellemzőit, az egyes irányzatok demográfiai és gazdasági (költségvetési) jellemzőit elemzi az összeírás alapján. A 740 hitközség adatai alapján felvázolható 1944-es hitközségi hálózatot az 1896-os állapottal — Zeke Gyula adatai szerint 2080 hitközség — veti össze (5.2 és 5.3 táblázat), és az anyahitközségek jelentősen nagyobb aránya alapján azt a vitatható következtést vonja le, hogy az arányváltozás egyik oka „a hitközségek erősödése". Természetesen a szerző által említett urbanizáció, koncentrálódás (az üldözések következtében) és a fiókhitközségek gazdasági ellehetetlenülése mind lényeges szempont az összkép megértéséhez, de talán gondolni kell olyan egyszerű okra is, hogy a gettósítás küszöbén álló hitközségek közül az adminisztráció naprakész működése inkább a nagyobb, eredetileg is adminisztrációs központnak számító (anyakönyvvezető) anyahitközségekben maradt fenn. A vizsgált mintában valóban nőtt az anyahitközségek aránya, számuk azonban nem. Az arányeltolódás mindössze a fiókhitközségek számának (1531-ről 266-ra), vagy talán csak a róluk való információnak csökkenéséből adódik. Nem világos, hogy mi alapján becsüli csupán 20-25-re az adatszolgáltatásból kimaradt hitközségeket. Ráadásul saját további elemzése is ellentmond az anyahitközségek és fiókhitközségek arányából levont következtetésnek, ugyanis a demográfiai elemzés során azt találja — ismét csak a vizsgált, a korábbinál még szűkebb minta alapján —, hogy az alacsony lélekszámú hitközségek aránya még nőtt is a hitközségi hálózaton belül a 20. század első felében (5.9. táblázat). Újszerű gondolat ugyanakkor a költségvetési adatokból — a hitközségek 1944-re készített tervét az 1943-as lezárt költségvetésükkel összevetve — kiolvasni a jövőjükre vonatkozó várakozásaikat: javulásba vetett csalfa reményeket vagy stagnálás, esetleg további romlás, beszűkülés prognosztizálását. Az ebben tapasztalható irányzatbeli és regionális különbségek valóban beszédesek. Frojimovics kimutatja, hogy a trianoni Magyarországon nyugatról keletre haladva csökkenő optimizmust mutatnak a költségvetési számok, ezen belül a Dunántúlon és Kelet-Magyarországon a neológok a bizakodóbbak, a Közép-Magyarország régióban viszont az orthodoxok. A visszacsatolt területeket tekintve Felvidék és Erdély orthodox hitközösségei növekedéssel számoltak, Kárpátalja és Délvidék zsidó közösségei viszont egyértelmű pesszimizmussal tekintettek az 1944-es évre. A harmadik elemzett országos összeírás a Zsidó Világkongresszus Magyarországi Tagozata által 1949 elején készített felmérés, amely a Holokauszt után újjászerveződött vidéki hitközségekről ad áttekintést. Mint a szerző hangsúlyozza, e felmérés adatait is csak pillanatképnek tekinthetjük, az 1948-ban számba vett 275 vidéki hitközség többsége 100 fő alatti kis közösség volt,
