Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Katus László: Sokszólamú történelem. Válogatott tanulmányok és cikkek (Ism.: Papp Imre) I/234

szonylag kis részével foglalkozhattam behatóbban. A részletet mindig igyekeztem az egész történeti folyamat, a sokszólamú, globális történelem perspektívájából szemlélni, abba beállítani. A történések és a folyamatok kusza zűrzavarából próbáltam szólamonként összeállítani, meghallani azt a sokszólamú zenét, ami az emberi történelem." A szerző mindig arra törekedett, hogy maga válassza meg kutatási terrénumait, amelyek igen változatosak voltak. Eredetileg középkorász akart lenni, de a 19. századi nemzetiségi kérdés és a gazdaságtörténet sokoldalú kutatója lett. A középkor iránti érdeklődését az egyetemi oktatásban kamatoztatta, tankönyvét („A középkor története") ma is diákok százai forgatják. Gazdag nyelvismerettel rendelkező, minden új irányzat előtt nyitott. Leginkább az Annales-kör, különösen Fernand Braudel munkássága hatott rá. Braudel tanítványnak tekinti magát. Tőle kölcsönözte a sokszólamú történelem eszményét is. Katus Lászlót a kvantitatív történetírás első hazai képviselőjeként emlegette a szakma. Az új irányzatnak a francia történetírás hatására lett a híve. Számára egy objektív diszciplína volt, alkalmas arra, hogy a 19. századi magyar gazdaság növekedéséről egy teljesen más megvilágítás szülessen. A nemzetiségi kérdés történetírójaként azonban legalább annyira ismert. A horvátok 18-19. századi történetéről írott vaskos tanulmányával ismerte el először a szakma, még az 1950-es évek elején. A szerző és a szerkesztők kereken egy fél évszázad alkotásából válogatták össze a kötetet, csak a magyar nyelven megjelentek közül. Az első nagy fejezet (Gazdaság-és népesedéstörténet) hat tanulmányt foglal magában. A mezőgazdaság tőkés fejlődésének főbb vonásai az Osztrák-Magyar Monarchia délszláv lakta területein című tanulmány (1960) azt kívánta bemutatni, hogy a mezőgazdaság tőkés fejlődése hogyan járult hozzá a délszláv lakta területek gazdasági-társadalmi szerkezetének átalakuláshoz és a nemzeti-állami egység kibontakozáshoz. Katus László megállapította, hogy e területeken az eltérő társadalmi és egyéb feltételek miatt a tőkés agrárfejlődés igen egyenetlenül bontakozott ki és különböző utat járt. Dél-Magyarországon és Kelet-Szlavóniában a porosz utas fejlődés a gabonaexport miatt viszonylag gyors volt. Horvátországban az erdőgazdaság jelentett lehetőséget a nagybirtoknak. Boszniában, Dalmáciában és a határőrvidéken a szabad paraszti gazdaság hordozta a tőkés fejlődést, de igen lassan. Szlovéniában mindkét fejlődési út érvényesült. A tőkés fejlődés a hagyományos paraszti világ bomlását váltotta ki, amely feszültségekhez vezetett. így vált a parasztság a délszláv polgárság nemzeti törekvéseinek tömegbázisává. Mivel a nagyipari fejlődés gyenge volt, a mezőgazdaság kapitalizációja magának a délszláv polgárságnak a fejlődésében is fontos szerepet játszott. Árutermelésével, a kereskedelmi, hitelintézeti és szövetkezeti hálózat közvetítésével a tőkefelhalmozás egyik fő forrását jelentette a polgárság számára. Katus László az 1960-as évek második felétől egyik főszereplője volt annak a történetírói vitának, amely a magyarországi belső gazdasági erőkre alapuló ún. önálló tőkés fejlődés lehetőségeiről folyt. A koncepció megfogalmazójával, Tolnai Györggyel szemben A kelet-európai iparosodás és az „önálló tőkés fejlődés" kérdéséhez (1967) című tanulmányában a kvantitatív és az összehasonlító módszerek alkalmazásával, a nemzetközi szakirodalomra támaszkodva meggyőzően bizonyította, hogy Magyarországon az 1840-es években nem voltak adottak az önálló tőkés fejlődés feltételei. Magyarország nem csupán csak később indult el Nyxigat-Európához képest, hanem másképp is. A magyarországi vidéki textiliparból nem nőtt ki olyan tőkés ipar, amely az önálló tőkés fejlődést jelentette volna. Közép-és Kelet-Európának csak a függő fejlődés volt adva, amelyet a szerző nem tekint egyoldalúan negatívumnak. Érvei újdonságnak számítottak a korban: a külső erőforrások indukálják a hiányzó belső feltételek kialakulását és ösztönzik a tőkeképződést. A külső erőforrások tehát hozzájárultak a magyar gazdaság fokozatos önálló fejlődéséhez. A monarchia közös piaca (1989) az osztrák és a magyar fél között kötött vámunió szerepéről szól. A szerző elemzi a vámunióról kialakult, egymással szemben álló véleményeket, és megállapítja, hogy a hívei már a korban többségben voltak. A gazdasági szempontok vizsgálatával bizonyítja, hogy a hátrányok másodlagosak voltak az előnyökhöz képest. Érvényesülhettek a két ország eltérő adottságaiból származó komparatív előnyök. A magyar gazdaság 1867 és 1914 között gyorsabban fejlődött, mint a Lajtán túli rész. A magyar gazdaság növekedési üteme európai viszonylatban is igen jelentősnek számított. A közös piac ugyanakkor hozzájárult a magyar modern nagyipar szerkezeti aránytalanságaihoz. A kötet két vasúttörténeti tanulmánnyal folytatódik. A Szállítási forradalom Magyarországon a 19. században című tanulmányban a szerző azt hangsúlyozza, hogy a szállítási forradalom Magyarországon még inkább nélkülözhetetlen feltétele volt a modern gazdaság kiépítésének,