Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Rehák Géza: Magyarország idegenforgalmi politikája 1956-1965. (Különös tekintettel a szállodafejlesztésekre) I/201
turizmusának „burzsoá" jellegét. Ideológiailag motivált megkötéseivel, korlátozásaival olyan körülményeket és légkört teremtett, ami lényegében a turizmust elutasító, felszámoló „idegenforgalmi politikát" jelentett.1 0 Ilyen helyzetben a szállodafejlesztés kérdése sem merült fel. Pedig a világháború hatalmas pusztítást végzett főleg Budapesten. Ráadásul a harcokat átvészelő szállodai épületek közül is többet korábbi rendeltetésétől eltérő célra vettek igénybe. Valódi turizmus hiányában, a megmaradt, illetve részben helyreállított létesítmények nagyrészt a hivatalos kiküldetésen lévőket, a külföldi delegációkat szolgálták ki. Az IBUSZ 1950-5l-es évektől kezdődően többször felvetette az illetékes párt és kormányszervek felé az idegenforgalom újbóli megindításának szükségességét, mindhiába.1 1 A turizmus fejlesztésének lehetőségét — Sztálin halálát követően — a szovjet politikában végbemenő változások hozták el a keleti blokk országai számára. A desztalinizálás következtében enyhülő nemzetközi kapcsolatok egyik pozitív hozadékaként egyre gyakrabban emlegették a szociális jellegű üdültetésen túlmutató utasforgalom növelésének fontosságát. Ezt az eltérő társadalmi és gazdasági rendű országok békés egymás mellett élését hirdető ideológiai elv megjelenése tette lehetővé. A Szovjetunió 1955-ben megfogalmazott „turizmusfejlesztési koncepciója" a hiányzó tárgyi feltételek megteremtését követően (szálloda- és közlekedésfejlesztés) a nemzetközi forgalomba való fokozottabb bekapcsolódást tűzte ki célul. 1957 szeptemberében került sor Karlovy Varyban a Szocialista Államok Utazási Irodáinak I. Konferenciájára, ahol a szovjet vezetés ismét kifejtette iránymutató álláspontját. A növekvő vendégforgalom egyrészt hozzájárul a szocialista népek testvériségének elmélyítéséhez, másrészt a kapitalista államok vendégei személyesen is megismerkedhetnek a szovjet valósággal.12 A megnyíló lehetőségekkel egy időben, adottsága és vérmérséklete szerint, a többi szocialista ország is hozzálátott idegenforgalmi politikája kialakításához. Az ideológiai lepel alatt, főként a tőkés turizmustól várt devizabevételek reményében, mindenekelőtt Bulgária és Románia kezdett nagyarányú fejlesztéseket, de Csehszlovákia és Lengyelország is megtette első lépéseit ebbe az irányba.1 3 Magyarországon Nagy Imre miniszterelnökké kinevezését követően vált ismét lehetővé a turizmus kérdésének érdemi felvetése. Azonban az óvatos kezdeményezések csak az első lépéseket jelentették az utasforgalom megindítása felé.1 4 10 A sztálinista politikai irányvonal a turizmus alapvető feltételeit is ellehetetlenítette. A vasfüggöny, a hidegháborús hisztéria, a politikai terror következtében lényegében megszűnt a szabad mozgás, utazás lehetősége. A szocializmust építő ideológia rögeszmés iparfejlesztése az infrastrukturális fejlesztésekre épülő szolgáltatásokat kirekesztették a gazdaságpolitikai célok közül, így az idegenforgalom szükségszerűen marginális kérdéssé vált. Lásd pl.: Magyar Országos Levéltár M szekció, Központi Szervek, (a továbbiakban: MOL-M-KS) 276. f. 54/1949/29. ő. e. Állampolitikai Osztály: Javaslat további idegenforgalmi politikánkra. 1949. február 9. 11 MOL-M-KS 288. f. 25/1957/8. ő. e. Ipari Osztály: Jelentés Marosán György elvtárs részére. 1957. december 21. 12 Dr. Markos B. - Dr. Kolacsek A.: Idegenforgalom i. m. 6. 13 Jugoszlávia ezen a téren is külön úton járt, hisz már 1950-től bekapcsolódott a nemzetközi turizmusba és 1955-ben majd félmillió külföldi látogatót fogadott. Uo. 57-60. 14 Lásd: 3010/1955. sz. kormányrendelet az Országos Idegenforgalmi Tanács megalakításáról.
