Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Újvári Hedvig: Testi (sz)épség. Az „izomzsidó" fogalma Max Nordaunál a fin de siecle kontextusában I/143
dó (férfi)testet a 19. század végén, 20. század elején? Milyen negatív konnotációval bírt az számukra? A klasszikus görög szépségideál Winckelmann óta (Geschichte der Kunst des Alterthums, 1774) formálta a polgári esztétikai elképzeléseket, az itt leírtak jelentették a szépségre vonatkozó alapvető követelményeket, és nagyban befolyásolták a férfiasságról vallott polgári elképzeléseket is. A férfiideál ennek jegyében egyet jelentett a klasszikus görög szépségfogalommal, amely a test harmóniájában és a részeiben megmutatkozó arányosságban nyilvánult meg. Minden, az idealizált képtől eltérő jelenség a rút irányába mutatott, és ez főleg az „alsóbbrendű emberfajokra" voltjellemző, és egyre jobban közelített az „állati képződményekhez". Utóbbi vonulatba beletartoztak a nők is. A nőket lehetett ugyan mutatósnak és kívánatosnak nevezni, de ez inkább szubjektívnek minősült, nem volt mérhető és kellőképp objektív. A nő a nem tökéletes, a kevésbé szép megtestesítője volt.44 A férfiasság nemcsak esztétikai szempontból volt fontos, hanem a rend letéteményesének is számított ellentétben a nővel, aki érzelmi túlfűtöttségénél fogva az értelem és az akarat használatára képtelen volt. Az akarat hiányát a korabeli orvostudományi diskurzusban gyakran a maszturbáció következményének tulajdonították, amelyet hiányzó rendszeretetre — ez szintén a férfiasság ellentéte volt — vezettek vissza. A maszturbáció nagyban ellentmondott a férfiideálnak, s gyávasághoz vezetett, ami a férfiasság halálos ellenségének számított. A zsidók belehelyezése ebbe a dichotómiába szinte adja magát: kevésbé előnyösnek mondott külsejük, valamint a nekik tulajdonított szexuális aberráltság alapján női attribútumokkal rendelkeztek. Mivel a férfiasság a polgári társadalom kialakulásában központi normának minősült, a férfiasság reprezentálta a társadalomban való alapvető orientációt. Hozzá olyan pozitív tulajdonságok társultak mint az erő és a szépség, ellenben a nőket, valamint a zsidókat gyenge, törékeny, idegrendszeri problémákkal küzdő személyeknek látták. Mivel a férfiasság jelentette a normát, ezért a női tulajdonságok devianciának, sőt szinte betegségnek számítottak. A mindennapi életben a koordinálatlan mozdulatok, a gyors járás, a nyughatatlanság mind a kiegyensúlyozatlanság, azaz a degeneráció jegyeit mutatták.45 A feminizált zsidó megjelenítésére Nordau szépirodalmi munkáiban is lehet példát találni. A Die Krankheit des Jahrhunderts című regényében a főszereplő bemutatásában egy egzotikus szépségű fiatalember vonásai rajzolódnak ki: „Wilhelm Eynhardt egy 24 éves fiatalember volt, karcsú és keskeny termettel, feltűnően szép arccal. A szeme nem volt nagy, de mandulaformájú, mély sötétjében bársonyos fény ragyogott, s enyhe fátyolos, mondhatni befele forduló 44 Klaus Hödl: Die Pathologisireung des jüdischen Körpers. Antisemitismus, Geschlecht und Medizin im Fin de Siccle. Wien 1997. 165. 45 Uo. 166-167. Hasonlóan érvel George L. Mosse is Nationalismus und Sexualität. Bürgerliche Moral und sexuelle Normen. Aus dem Amerikanischen übersetzt von Jörg Trobitius. Hamburg 1997 című könyvében. Nézete szerint a degeneráció és a férfiasság fogalmát az európai rasszizmus karolta fel. Ennek értelmében a szexuálisan 'degeneráltak' alatt az 'alacsonyabb rendű' fajokat kellett érteni. Ezeknél erkölcsi hiányosságok mutatkoztak, és nem rendelkeztek önfegyelemmel. A négereket, majd utána rögtön a zsidókat excesszív szexualitással vádolták. A zsidók mint népcsoport tipikusan női vonásokat mutatott, s a homoszexuálisokhoz hasonlóan elnőiesedettnek számított. Uo. 49.
