Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Újvári Hedvig: Testi (sz)épség. Az „izomzsidó" fogalma Max Nordaunál a fin de siecle kontextusában I/143
végett a zsidóság ún. „kompenzációs stratégiákat" dolgozott ki. Ezek közé tartozott az „asszimilációs igények túlteljesítése",1 9 azaz Nordau esetében a német kultúra iránti feltétel nélküli vonzódás. Nordau 1880-ban Párizsban telepedett le, ahol orvosként és mindenekelőtt íróként tevékenykedett. Ebben az időszakban jelent meg többek között két fontos kultúrkritikai munkája, a Die conventioneilen Lügen der Kulturmenschheit (1883), amelyet egy félév leforgása alatt hétszer adtak ki, majd egy évtizeddel később az Entartung (1892/93) című 800 oldalas főműve, amellyel végleg beírta magát a fin de siccle szellem- és fogalomtörténetébe. A könyv nagy port vert fel, Nordau ekkor volt sikerei csúcsán, sokat foglalkozott vele az európai napisajtó, de Amerikában is nyomban megindult a recepciója.20 A második kötet megjelenését követően, 1893 szeptemberében Nordau a Vossische Zeitung21 főszerkesztőjével és annak családjával az Északi-tengernél, Borkum szigetén nyaralt, ahol antiszemita zaklatásoknak volt kitéve. A naponta kapott névtelen levelek távozásra szólították fel. Nordaut, aki magát német írónak vallotta és gondosan került mindent, ami zsidó vonatkozásokkal bírhatott, ez annyira mélyen érintette, hogy hamar elhagyta az üdülőhelyet, s cél nélkül töltött el egy hetet Hollandiában és Belgiumban. Egy levelében „élete legnagyobb lelki fájdalmának" nevezte az incidenst. Mélységesen csalódott Németországban és a németekben, mivel érdemei és 'német' írói létének ellenére az antiszemiták elsősorban a gyűlölni való zsidót látták benne. Nordau számára ekkor vált világossá, amit majd az első cionista kongresszuson fejt ki: a zsidókérdés megnyugtató rendezése az antiszemitizmus révén a nyugati kultúrához való legteljesebb asszimilációval sem oldható meg.22 1894 őszétől Nordau tudósítja berlini lapját a Dreyfus-per eseményeiről. Az eset mind Herzl, mind Nordau számára az antiszemitizmus kiirthatatlanságát, az asszimiláció csődjét és a zsidókérdés megoldatlanságát jelenti. Külön-külön levonják a következtetéseiket, de amikor 1895 folyamán elkezdenek beszélni az antiszemitizmus problematikájáról, felfedezik közös nézeteiket, s nem utolsósorban egy zsidó állam megalapításának, azaz a politikai megoldásnak a szükségességét hangsúlyozzák.23 Baldwin ugyanakkor arra utal, hogy Nordau Herzl-lel ellentétben csak lassan vált cionistává. Az addig kimondottan liberális szemléletű, magyar gyökereivel és zsidó származásával nem törődő, racionális, materialista világnézetű, vallástagadó, az emberi törekvések közül a tudományt magasztaló Nordau csak lassan mozdult el kozmopolita szemlélete felől a zsidók problémájának irányába, és kezdett el az egyén, az individuum sorsa helyett tömegről, népről, nemzetről, fajról gondolkodni. Míg Herzl a dekadenciából fordult a nacionaliz-19 Karády V: Asszimiláció i. m. 38-40. 20 Hannes Schweiger: The Sanity of Art. Bernard Shaws Beitrag zur Rezeption von Max Nordaus Entartimg im angloamerikanischen Raum. In: Georg Kokorz, Helga Mitterbauer (Hrsg.) Übergänge und Verflechtungen. Kulturelle Transfers in Europa. Bern-Berlin-Frankfurt am Main stb. 2004. (= Wechselwirkungen. Osterreichische Literatur im internationalen Kontext, Bd. 7). 171-199. 21 Nordau 1881 és 1916 között a berlini lap párizsi tudósítója volt. 22 Schulte, Ch.: Psychopathologie i. m. 194-196. 23 Uo. 265-271. Nordau cionizmusához részletesen Id. 271-275.; Nordau és Herzl kapcsolatához 276-286.
