Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Maczák Márton: New York világvárossá válásának gazdasági és társadalmi háttere 1865-től az első világháborúig I/117
radt volna, akkor egymást kellett volna felfalniuk, de az teljesen egyértelmű, hogy valóban igen nehéz feltételek uralkodtak Olaszországban.6 8 Ezzel szemben New Yorkban biztosítani tudták a megélhetésüket mind a parasztok, mind a kézművesek. Becslések szerint egy szakképzetlen munkás is öt-hatszorosát kereste az Olaszországban legjobban fizetett munkások bérének. 1880-ban egyébként 4-ből 3 olasz munkásként dolgozott New Yorkban. A szakmunkások kisebb létszámú csoportja szabóként, cipészként, kőfaragóként vagy éppen cukrászként tartotta el magát. A fekete közösségben nagy dühöt váltott ki, hogy az olaszok egy másik szolgáltatási ágat is szinte kisajátítottak maguknak: a borbélyok mesterségét. Mindazonáltal az olaszok többsége a város kikötőiben és építkezésein dolgozott. 1905-re a népszámlálási adatok szerint az olasz közösség felső irányú mobilitásnak örvendhetett: még 1890-ben 53 százalékuk segédmunkás volt, 1905-ben már 42 százalékra csökkent ez az arány. 10 évvel később a fejlődésnek egyéb bizonyítéka is volt: az olasz szakmunkások aránya 21, a félig képzetteké 16 százalékra emelkedett. A felfelé történő elmozdulás egy másik útja volt az utcai árusok világa, amely révén az igazán talpraesettek a későbbiekben saját boltot nyitottak. Sokan a ruhaiparban dolgoztak: 1911-ben az olaszok 12 százaléka kereste kenyerét ebben az iparágban. Sokan közülük ugyanakkor nem gyárakban dolgoztak, hanem családi vállalkozásként otthon.6 9 A gyerekek sokszor aktív részesei voltak ezeknek a „családi üzemeknek". A fiúk például a félkész termékeket hozták ki az anyjuknak és nővéreiknek, aztán pedig visszavitték a feldolgozott, kész termékeket. Még a legkisebb lányok is részt vettek a munkában, a cérnákat szedték ki. Nem minden otthon végzett munka függött össze a ruhaiparral. Sok család művirágokat gyártott, amelyekre a kalapoknál volt igény. A virággal díszített széles kalapok ugyanis igen divatosak voltak ebben az időben. „Csupán az apa és a két csecsemő számított kivételnek, a hároméves már a szirmokon dolgozott, idősebbik nővére a szálakat válogatta szét, az anya és a nagymama pedig a szirmokat illesztette a szárra".7 0 Sokan elborzadtak a gyerekek kihasználása miatt, akiknek az 1871-ben hatályba lépett szabályozás szerint az iskolapadban kellett volna ülniük. A hivatalnokok azonban minden erőfeszítésük ellenére keveset értek le. Az olasz bevándorló szülők nézőpontjából a gyermekek egy olyan családi munkafolyamat részei voltak, amelynek mindannyian haszonélvezői lettek. Nézetük szerint a gyerekek iskolába járása a munka rovására csupán szegényebbé tette volna a családot. Ezért az iskolai jelenlétről szóló törvény megszegését nem tartották bűnnek. Az egyik kommentár az olasz család jelentőségét történelmi perspektívában értékelte: „sértődékenyek voltak az idegenek befolyása miatt, ami jellemző volt történelmükre, ezért kitartottak és saját kultúrát teremtettek, kizárva abból az idegen befolyást", beleértve a jó szándékú hivatalnokokat is.7 1 68 Joseph Lopereato: Italians in America. New York 1970. 27, 33. 69 Mangano, A.\ Colonies i. m. 42.; Kessner, T.: Golden Door i. m. 52-53. 70 Thomas Kessner - Betty Boyd Caroli: „New Immigrant Woman at Work - Italians and Jews in New York City, 1880-1905". Journal of Ethnic Studies Winter 1978. 19-32. 71 Richard Gambino: Blood of My Blood - Dilemma of Italian Americans. Garden City N.Y. 1974. 32.
