Századok – 2009
KISEBB CIKKEK - Tóth Ferenc: Államrezon és nemzeti géniusz. Franz Moritz von Lacy Magyarországról szóló kéziratos esszéje (1770-1772) V/1239
Ez utóbbi megjegyzésével a szerző átvezeti olvasóját a következő fejezet témájára, amely a magyar nemesség (a magyar rendi nemzet) különféle kiváltságait és előjogait elemzi. Előrebocsájtja, hogy a hajdani privilégiumok jogosságát nem vitatja, ugyanakkor azok ilyen hosszú ideig történő megőrzése — szerinte — anakronisztikus helyzetet teremtett Magyarországon. Nevezetesen elsősorban azóta, hogy a szabad királyválasztás intézménye megszűnt, és a nemesség és az uralkodó viszonya más alapokra helyeződött. Mindazonáltal az ország alkotmányos jogai lehetővé teszik, hogy az alattvalók vitassák a kormányzat jogszerűségét, és ezáltal az uralkodó legitimitását megkérdőjelezve a politikai ellenállás vagy lázadás melegágyát készítsék elő. A Magyar Királyság de jure alkotmányos különállásával szemben a Habsburgok örökletes királyi címével de facto létrejött összbirodalom (Gesammtmonarchie) elvét állítja szembe. Ebből következőleg a magyar nemesség függetlenségi törekvéseit idejétmúltnak és károsnak tartja. Lacy értekezésében külön kitér a magyar nemesség saját jogértelmezésére (nobilis nobilitat fondum), amely a nemesi címek és kiváltságok széles körű elterjedéséhez vezetett. A nemesi előjogok (mint például az ősiség joga) nemcsak a gazdasági fejlődést akadályozza, hanem az állam bevételeit is jelentős mértékben csökkenti. Hasonlóan elítéli a nemesség közteherviselés elve ellen folytatott ténykedését és kiváltságaival való visszaélését. A helyzetet szerinte súlyosbítja a magyarországi nemesség viszonylag magas létszáma és a nemesi címek igazolásának átláthatatlan rendszere. A kiváltságos rendek között szereplő szabad királyi városok vezető rétegéről nem kevésbé elítélő módon nyilatkozik. A fejezet zárszavában keserűen konstatálja azt a paradox helyzetet, hogy amíg az ország tehetősei igyekeznek kibújni a közterhek alól, az amúgy is nehéz helyzetben élő nép adóiból kell az államot finanszírozni. Az utolsó (ötödik) fejezet a magyarországi kereskedelem helyzetéről és általánosságban a gazdasági életről értekezik. Hasonlóan a korábbi gondolatmenetéhez, e kérdés tanulmányozása során is megállapítja az ország kiváló gazdagsági adottságait, sokoldalú termékkínálatát és elsőrangú kereskedelmi lehetőségeit. A magyar nemzet kereskedelmi és ipari tevékenységtől való természetes viszolygása miatt ugyanakkor e tevékenységek szerepe viszonylag csekély, és elsősorban az idegenek (pl. görögök, zsidók és örmények) számára hoz hasznot. De nemcsak a természet adottságai fosztják meg a magyarokat a kereskedelemi és ipari tevékenység előnyeitől, hanem az előző fejezetben már hevesen bírált közjogi állapotok sem kedvezőek. Néhány termék pedig megérdemelné a külhoni értékesítést: ide sorolja szerzőnk a dohányt vagy a gyapjút. Lacy véleménye szerint a kereskedelem számára nagy lehetőséget teremtene a tengeri kikötők (Trieszt és Fiume) fokozottabb kihasználására. Ehhez szükség lenne egy olyan csatornahálózatra is, amely a magyarországi folyókat összekötné az adriai kikötőkkel. Erre vonatkozóan több tervezet is készült ebben a korban, amelyek közül az egyiket a neves Benyovszky Móric készítette.12 Mindezeken túl esszéírónk szól még a bőrkereskedelem visszásságairól, a tokaji 12 Thallóczy Lajos: Gróf Benyovszky Móricz haditengerészeti és kereskedelem-politikai tervei 1779-1781. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle (1901) 321-376., 385-409.
