Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Ugrai János: Felemás modernizáció. Az osztrák oktatáspolitika kezdetei és Johann Melchior von Birkenstock nézetei V/1163
lamint a tanításhoz rendelt tankönyvek kidolgozása és elbírálása is szolgáltatta. így lényegében az egész korszakot átfogták a tartalmi kérdésekről szóló eszmecserék. Az eddigiekből is kitűnik, hogy azok, akik továbbra is teljes egyházi fennhatóság alá kívánták sorolni a tanügyet, semmilyen érdemi változtatást nem szerettek volna. Számukra a latin nyelv tökéletes begyakorlása, a vallási és erkölcsi ismeretek elsajátítása, valamint a kiválogatott ókori klasszikus és a legfőbb keresztény teológiai művek megismerése alkotta a tananyag gerincét. Ezen túlmenően legfeljebb azon vitatkoztak, hogy milyen mértékben jelenhessenek meg kiegészítő tárgyak. Ezt a hozzáállást a legmarkánsabban Marx gimnáziumi tanterve példázza. Marx eleve olyan feladatot kapott Mária Teréziától, amelyet csak egy meglévő rendszer apró korrekciójával lehetett teljesíteni. Mindössze 5 napot kapott ugyanis a császárnétői arra, hogy Heß és Kollár koncepciójából kiindulva készítsen egy elfogadható tervezetet.77 A mindvégig titokban dolgozó, az elkészült művet is névtelenül benyújtó (a szerző kilétét Mária Terézián kívül egyedül az Udvari Tanulmányi Bizottság elnöke, Hatzfeld gróf ismerte) szerzetestől nem is lehetett mást várni, minthogy kis változtatásokkal megismétli a piaristák tanügyi dokumentumaiban foglaltakat. Ennek megfelelően a piarista elvek maradtak évtizedekig meghatározóak az oktatásban - ez a fejlemény messzemenően megfelelt nemcsak a Migazzi vezette konzervatív egyházi erők, de jórészt még az exjezsuiták elképzeléseinek is.78 Ezt a képet valamelyest árnyalja, hogy Marx a későbbiekben engedett mind a görög, mind pedig a német nyelv tanításának ügyében: érzékelve a neohumanisták, illetve Sonnenfels támogatóinak erejét, részletes utasításaiban e nyelvek javára korrigált az első tanterwáltozat vonatkozó passzusain.79 Tanulságos Martini tradicionalizmus és innováció közötti álláspontja. E felvilágosult, liberális tudós ugyanis egyrészt őszintén elkötelezett volt a mindennapi életben közvetlenül hasznosítható tárgyak térnyerése és az iskolaszerkezet arányos felépítése iránt, és mindent megtett a bifláztató módszerek kiszorításáért. Másrészt az 1780-as években — a jozefinus reformok következményeit bírálva — egy lényeges témában közös nevezőre jutott Migazzival: mindketten a leghatározottabban kifogásolták Gottfried van Swieten reformjának túlzásait. így például azt, hogy a hallgatók a tanárok hallgatólagos belegyezésével rendre elmaradoznak a vasárnapi misékről, és egyébként is sokat szabálytalankodnak. A fenyegető erkölcsi hanyatlás, amely a konzervatívok tipikus érve-toposza volt a korszakban, szerinte részben a tanári pálya alacsony társadalmi presztízsével, a tanári tekintély hiányával magyarázható, részben viszont a legújabb reformok káros hatásaként is értékelhető. így követelte a szigorúan kötelező istentisztelet-látogatás és az erkölcstan nevű tantárgy mielőbbi visszaállítását, sőt indokolt esetben a szintén II. József által eltörölt iskolai testi fenyítést is alkalmazhatónak tartotta. Ugyancsak elfogadhatatlannak találta a 77 Grimm, G.: Elitäre Bildungsinstitution i. m. 82-90. 78 Igaz, az exjezsuita többségű bécsi tanári gyűlés 1793-ban még a Marx-féle tanterv reáltárgy-óraszámait is sokallotta. Wotke, K. : Das österreichische Gymnasium i. m. 1-4. 79 Grimm, G.: Elitäre Bildungsinstitution i. m. 107-109.
