Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Ugrai János: Felemás modernizáció. Az osztrák oktatáspolitika kezdetei és Johann Melchior von Birkenstock nézetei V/1163
egyetemen és a papi szemináriumban. Ezáltal ennek a körnek leginkább a felsőoktatásban, illetve annak egy szegmensében nyílt alkalma nézeteit kifejteni és ütköztetni.5 2 b. Az oktatásirányítás centralizációja Az oktatási rendszer megszervezésének egyik alapfeltétele, hogy a felek eldöntsék, az állam miként kívánja irányítani a tanügy egészét. A felvilágosult abszolutizmus és az azt követő restauráció idején — az egyházi erőkön kívül — alig-alig vonták kétségbe a szakemberek az uralkodó és a központi hivatalok erős kontrolljának létjogosultságát. Bár említettük, hogy az oktatást irányító testületek száma, neve, összetétele többször változott, a háromszintű (központi, tartományi, körzeti), államilag felügyelt szakigazgatás ügyét elvi okokból ritkán tárgyalták az üléseken.5 3 Egyetlen rövid periódus képez ez alól kivételt. II. Lipót személyesen is elkötelezettje volt a szekuláris alapú decentralizációnak, és uralma idején néhányan elszántan támogatták is ezt. Közülük Martini emelendő ki, aki elvetette a II. József idején rendszeresített totális állami irányítást, és bevezette a már említett, ideig-óráig működő tanári gyűlések, tanulmányi konferenciák rendszerét. A tanári önigazgatás egyedülálló koncepciója teljesen beleillett II. Lipót korábbi, toszkánai reformelképzeléseinek, valamint birodalmi alkotmányos terveinek sorába. Ugyanakkor szinte minden más vezető szakemberben ellenérzést váltott ki, és ezt csak erősítette a kétféle testület közötti komoly ellentét.54 Támogatókat csak a ritkábban megnyilvánuló szereplők között talált Martini, így például már II. Ferenc idején, a restaurációs törekvések kezdetén és utána is határozottan kiállt mellette Friedrich Freiherr von Eger.55 Ám az ellenoldalt tekintélyes, egyéb kérdésekben esetenként kifejezetten progresszív nézeteket valló szakemberek erősítették. Leginkább Gottfried van Swieten emelhető ki, aki II. József egyik legfontosabb tanácsadójaként nyilvánvalóan az erős állami-uralkodói hatalmat preferálta. II. Lipót egyébként ügyesen taktikázott, amikor a Studienhofkommission élén álló van Swieten és a Studieneinrichtungskommissiont vezető Martini hatáskörét — az előbbi kárára — szétválasztotta. Ezzel meggátolta a két párhuzamos testület feje közötti vita eszkalációját. Igaz, a háttérbe szoruló van Swietennek nem tilthatta meg senki Martini állandó, kíméletlen bírálását.56 52 Hersche, P: Erzbischof Migazzi i. m. 1971. 289-296.; Kovács, E.: Ultramontanismus i. m. 32-37.; 50-55. 53 Ezt a nézetet megalapozta gr. Johann Anton Pergen államminiszter korai állásfoglalása. A protestáns észak-német gyakorlatot diplomataként közel 20 éven át tanulmányozó Pergen teljes állami felügyeletet követelt, amelynek szerinte kötelezően ki kell terjednie a magánoktatásra is. Brezinka, W.: Pädagogik in Österreich i. m. 14-15. 54 Timp, H.: Die Problematik i. m. 25-35.; Grimm, G.: Elitäre Bildungsinstitution i. m. 306-310. 55 Friedrich Freiherr von Eger, udvari tanácsos, a kereskedelmi ügyek felelőse, liberális szellemiségű szakember. Grimm, G.: Elitäre Bildungsinstitution i. m. 371-374.; 405-410. 56 Uo. 310-314. Van Swieten pártján állt még Franz Joseph von Heinke is, aki a jozefinus évtized végén a bécsi jogi kar direktoraként működött.
