Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Horváth Zita: Örökös és szabadmenetelű jobbágyok a 18. századi Magyarországon V/1063
Mindezen rétegeket a lazább személyi kötöttség, főként a szabadköltözésre bocsátás (manumissio) jellemezte."4 A fogalomtár e paraszti rétegek jellemzőjeként írja le a kontraktus szerint, leginkább pénzben történő, kevesebb robottal járó adózást. A 17. század közepétől a 18. század elejéig folyamatosan nőtt a számuk, az úrbérrendezés előtt a jobbágyság 35-40%-a nem volt örökös jobbágy, az örökös jobbágy (Leibeigene) nevet II. József 1785. évi jobbágyrendelete törli el, amit majd az 1790. évi 35. törvénycikk emel törvényerőre, ez után minden jobbágy szabadon költözhetett. A rendszerváltozás évében megjelenő fogalomtár pontosan adja vissza a szakirodalom általános véleményét az örökös jobbágysággal kapcsolatban, mint ahogy a középiskolai történelem tankönyvek is ezt a nézetet közvetítették. Az örökös jobbágy kifejezés szerepel a korabeli forrásokban is, a történeti szakirodalom már a 19. századtól kezdve használja, a második jobbágyság (.zweite Leibeigenschaft) fogalom használatát azonban csak az 1945 utáni szakirodalom vezette be. Ennek lényegét Friedrich Engels nyomán Pach Zsigmond Pál fejtette ki az ún. „elkanyarodás-elméletben",5 miszerint a magyarországi agrárfejlődés a 15. század második feléig nagyjából a nyugat-európai úton haladt. A földrajzi felfedezések után és részben annak hatására azonban az Elbától keletre eső országok fejlődése megtorpant, megmerevedett a feudalizmus, kialakult a „második jobbágyság", magyarországi elnevezéssel „örökös jobbágyság" rendszere. Másik művében Pach hangsúlyozza a parasztság földtől való megfosztását, az ún. elzselléresedést és a Habsburgok gyarmatosító politikáját.6 A „második jobbágyság" létét szinte valamennyi történész evidenciaként kezelte. (A már említett szerzőkön kívül a teljesség igénye nélkül például Makkai László7 vagy T. Mérey Klára.8 ) így gondolkodik természetesen az 1950-es évek történetírását reprezentáló jobbágyság-történeti munka, a Spira György által szerkesztett tanulmánykötet is.9 Az 1985-ben megjelent tízkötetes Magyarország történet 3. kötete (1526-1686), noha stílusában már eltért az 1950-es évek szakirodalmától, de a parasztság történetére vonatkozó álláspontok lényegesen nem változtak, így szerzői a parasztság földtől való megfosztását, a majorsági gazdálkodás kiterjedését és a növekvő terheket, mindenekelőtt a robotot hangsúlyozzák.1 0 A nemrég elhunyt Varga János monumentális munkája a 16-18. századi jobbágyrendszerről jelentősen módosította a korábbi ismereteket, nagy mennyiségű forrásbázisra építve az ország egész területére vonatkozóan bizonyította a 4 Uo. 82. 5 Pach Zsigmond Pál: A magyarországi agrárfejlődés elkanyarodása a nyugat-európaitól. In: Uő: Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a XV-XVII. században. Bp. 1963. 135-254. 6 Pach Zsigmond Pál: Plz eredeti tőkefelhalmozás Magyarországon. Bp. 1952. 7 Makkai László: Az európai feudalizmus jellegzetességei. Bp. 1987. 8 T. Mérey Klára: Somogy megye parasztsága és a földkérdés 1690-1848. Bp. 1964. 9 Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711-1790. Szerk. Spira György. Bp. 1952. 10 Pach Zsigmond Pál: Európa a 16-17. században. A kelet-európai fejlődés. In: Magyarország története 3. 1526-1686. Bp. 1985. 74-100.; Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig. In: Uo. 285-392.; Zimányi Vera - Makkai László: Gazdaság és társadalom a 17. század első felében. In: Uo. 937-1021.; Zimányi Vera: Gazdaság és társadalom a 17. század második felében. In: Uo. 1273-1424.
