Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Horváth Zita: Örökös és szabadmenetelű jobbágyok a 18. századi Magyarországon V/1063
szabad költözésű elemek létezését, meghatározó jelenlétét a kora újkori Magyarországon, ha úgy tetszik az örökös jobbágyság időszakában. „1715-ben történt meg ugyanis először, hogy az országgyűlés tudomást vett a szabadmenetelű riísíieus-kategória létezéséről. A megelőző száz esztendőben erről minden országos szintű és hivatalos megnyilatkozás hallgatott, legfeljebb a megyéknek kellett a század második felében a problémával szembenézniük. Annak nyílt és közvetlen elismerésére, hogy van és egyre terebélyesedik egy szabadköltöző parasztréteg, a századfordulóig azért sem kerülhetett sor, mert 1556 óta olyan törvény sem volt érvényben, amely a jobbágyok másik részének röghöz láncolását egyértelműen mondta volna ki. Ilyen körülmények között pedig hiányzott a jogi és elvi alap annak magyarázatára, hogy a parasztságon belül rétegformáló különbségek alakultak ki. A századfordulóra azonban változott a helyzet. Nemcsak annyiban, hogy többé nem lehetett szemet hunyni a felduzzadt szabadmenetelűek létezése felett."1 1 Az elkanyarodás elmélete az 1990-es évek elején vitára ingerelte történészeinket, miután Pach Zsigmond Pál, az elmélet magyarországi kidolgozója, a BUKSZ 1991 őszi számában egy újabb írást szentelt a kérdésnek. Ebben röviden összefoglalta a korábban több tanulmányban és könyvben kifejtett álláspontját a kérdésről, ha úgy tetszik, kiállt korábbi véleménye mellett. Ennek lényege — kisebb módosításokkal — a következő: Historiográfiai argumentációval írta le azt a 16-17. században kialakult folyamatot, amelynek során Közép-Kelet-Európa fejlődése megtorpant, elkanyarodott a nyugat-európai fejlődéstől. Ennek egyik velejárójaként mutatja be az ún. Gutsherrschaftok, azaz a földesúr saját kezelésű birtokainak főként robotmunkára épülő elterjedését, szemben a főként jobbágyi kézben lévő Grundherrschaftokkal, amelyek Európa nyugati felére jellemzőek. A második jobbágyság Engels által 1882-ben bevezetett fogalmát a magyar történetírás megjegyzéseivel adatolja, amivel azt kívánja bizonyítani, hogy a jelenség már a polgári történetírásban is megjelent, Szalay Lászlótól, Horváth Mihálytól és Acsády Ignáctól kezdve a Domanovszky-iskola történészein át egészen a marxista szerzőkig. Ezzel mintegy cáfolja Gyáni Gábor azon megállapítását, amely szerint a magyarországi agrárfejlődésnek a nyugat-európaitól való elkanyarodása az 1950-1960-as évektől azért került a történetírás kidolgozandó témái közé, hogy ezzel Magyarország 1945 utáni kelethez való tartozását történetileg is igazolják. Vagyis azt, hogy az elkanyarodás már a 16. században megtörtént. Korábbi tételei közül egyedül a Habsburg-gyarmatosítás kérdését revideálta.1 2 Pach tanulmányára Hanák Péter és Gyáni Gábor reagált.1 3 Hanák leginkább Magyarország hovatartozása szempontjából válaszolt, kiállva a Pach által 11 Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1567-1767. Bp. 1969. 308. 12 Pach Zsigmond Pál: A közép-kelet-európai régió az újkor kezdetén. BUKSZ (1991: ősz) 351-361. 13 Hanák Péter: Kezdjük újra a régió-vitát? BUKSZ (1992: tavasz) 6-10.; Gyáni Gábor: Érvek az elkanyarodás ellen. BUKSZ (1991: tél) 406-409.
