Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Litterae missionariorum de Hungaria et Transilvania (1572-1717). III-V köt. Sajtó alá rend. Tóth István György (Ism.: Bitskey István) IV/1008

működtették a 17. században, sőt missziójuk törzsterületén, a Felvidék keleti részének megfelelő Felső-Magyarországon az ő missziójuk volt a leghatékonyabb." A magyar alapítású rend 17. század végi erősödését mutatja többek között, hogy majd húsz évvel később, 1695-ben az új pálos praefektus, Nádasdy László már egyenesen Debrecen „eretnekeit" sokallja, mondván, hogy ez a város „nido d'eretici e universitá de studii per li Calvinisti", ami egyébként meg is emeli a város rangját, hiszen a missziós atya tudomása szerint itt a kálvinisták egyetemet működtetnek. Éppen ezért három pálos misszionárius ideküldését kéri, addig is, amíg a váradi püspök elfoglalja pozícióját, s a töröktől megtisztított régióban szemináriumot állít fel a környék rekatolizációjára. Erdély viszont sokáig zárva maradt a pálosok előtt, ottani megtelepedésükhöz majd csak a 18. században kaphattak engedélyt. A történelem fintora, hogy amikor végre Kolozsvárott megjelenhettek, nem a helyi protestánsok, hanem a Habsburg császári katonaság volt tevékenységük legfőbb akadályozója. Mindez a IV kötet dokumentumaiból tűnik ki, eszerint a 17. század közepétől a misszionáriusi tevékenységben a magyar páterek számának növekedése, s ezen belül a pálosok jelentőségének fokozódása figyelhető meg, annál is inkább, mivel 1668-tól IX. Kelemen pápa hivatalosan is megbízta őket a misszionálási feladatokkal. Tóth István György szerint a pálos rend térnyerése és jelentőségének növekedése a Wesselényi-féle mozgalom utáni erőszakos ellenreformációval függött össze, az 1670-es években a pozsonyi vésztörvényszék ítéletei nyomán megüresedett templomok nem egy esetben az ő kezükbe kerültek, elősegítve megtelepedésüket. Ez kétségkívül egyik oka a rend előretörésének, a másik okot viszont abban látjuk, hogy a római Collegium Germanicum Hungaricum oktatási tevékenysége egyre hatékonyabb lett, a jezsuita oktatási intézmények felvették a remeterend novíciusait is kollégiumaikba, és a pálosok is — miként a kinevezendő megyéspüspökök — a külföldi teológiai tanulmányok végeztével, korszerű képzettség birtokában vállaltak feladatokat a Magyar Királyság katolicizmusának újraszervezésében. A pálos missziók magyarországi történetét a ferencesekéhez hasonlóan feldolgozta Galla Ferenc, célszerű lenne kéziratban maradt munkáját most már a kiadott forrásokkal és Tóth István György idevágó tanulmányaival összevetni, s így e vonatkozásban is megbízható kép állhatna rendelkezésünkre. Ezt már évekkel ezelőtt szorgalmazta Fazekas István, erre most, e dokumentumgyűjtemény ismeretében lenne érdemes visszatérni. Együtt van tehát most már polcainkon mind az öt kötet, amelynek utolsó darabját a MTA Történettudományi Intézetének munkatársai (Fodor Pál és Molnár Antal irányításával Glück László és Nagy Kornél) rendezték sajtó alá. A misszióspáterek tömör életrajzainak magyar és angol nyelvű kislexikonát még Tóth István György állította össze, az 1142 dokumentum gördülékeny használatát elősegítő mutatók összeállítása viszont az intézet kora újkori osztályára hárult. A személynév- és helynévmutató mellett külön jelentékeny értéke a kötetnek a tárgymutató, minthogy igen gyakran éppen erre van szüksége a kor kutatójának. A szakirodalmi bibliográfia alapját az első kötet bevezető tanulmányának lábjegyzeteiben idézett művek jelentik, ez a 155 lábjegyzet a témakör nemzetközi szakirodalmának szinte teljes bőségét vonultatja fel 2002-vel bezárólag. Noha azóta már jelentek meg e tárgykörbe tartozó tanulmányok mind hazai, mind nemzetközi fórumokon, ezeknek itteni felsorolása nem lett volna indokolt, mivel így a lista teljes mértékben a kiadott dokumentumokhoz fűződő eredeti kiadói ismeretkört és intenciót tükrözi. Az V kötet megjelentetésével a munkatársak és tanítványok elismerésüket, tiszteletüket is kifejezhették az oly korán eltávozott mester munkássága iránt. Mert viszonylag fiatal kora ellenére bízvást mesternek, iskolateremtő professzornak nevezhetjük őt, a kora újkori forráskiadás és feldolgozás példát mutató kutatójának, nemzetközileg elismert szakértőjének. Munkáira már eddig is gyakran hivatkoztak mind a hazai, mind a külföldi kutatók, nem nehéz megjósolni, hogy azok még sokáig alapműveknek fognak számítani. Ezúttal is megerősíthetjük azt, amit az első két kötet kapcsán mondtunk: a Litterae missionariorum dokumentumainak forgatását a jövőben egyetlen olyan tudományág sem nélkülözheti, amely a Kárpát-medence kora újkori történetével foglalkozik, az egyháztörténet és a művelődéstörténet számára pedig különösen is lényeges a most közreadott ismeretek és nézőpontok, beépítése a korszakról alkotott összképbe. Tóth István György emlékét azonban mindezeken túl példás kollegialitása, szakmai szigorral párosuló segítőkészsége és nem utolsó sorban élvezetes előadásai miatt is elismeréssel őrzi meg a szakmai közvélemény, s az immár teljessé vált ötkötetes dokumentumgyűjteményét teljes egyértelműséggel a történettudomány kiemelkedő teljesítményei között fogja számon tartani a historiográfia. Bitskey István