Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Káldy-Nagy Gyula: A szegedi szandzsák települései, lakosai és török birtokosai 1570-ben (Ism.: Bagi Zoltán) IV/1004

A muzulmán vallásúak magyarországi betelepedése meg sem közelítette a Balkánon tapasztalhatókat. Szinte teljesen hiányzott a földműves és iparos tömeg, amely adófizető termelőként keresett új lakhelyet. A betelepülő muszlim iparosok a várakban és a hozzájuk tartozó városokban, a katonaság és a hivatalnoksereg közelében telepedtek le. A szegedi szandzsákban sem volt ez másként, ugyanakkor ez az a török igazgatási terület, ahol a katonai és közigazgatási központokon kívül muszlimok előfordultak a falvakban is. Az 1570. évi összeírás szerint ugyanis a bácskai náhijében három, a titeli náhijében pedig egy tisztán muzulmán falvat találunk. Emellett a zombori náhijében hét olyan település volt ekkor, amelyben délszlávok és muszlimok együtt éltek. Szándékosan nem használtam a török elnevezést, hiszen a nevek egy jelentős része arra utal, hogy viselője nemrégiben tért át a mohamedán vallásra (bin Abdullah). Emellett többször előfordul a Boszna elnevezés, amely egyértelműen bosnyák eredetre utal. Az 1578. évi összeírás tanúsága szerint a muszlim vallásúak aránya lassan emelkedett, ahogyan erre Hegyi Klára már felhívta a figyelmet. Végül a nagyobb igazgatási központokban a mahallénként összeírt magyar, délszláv vagy török lakosok mellett külön feltüntetve cigányokat is találunk. Utóbbiak között éppúgy előfordultak muzulmán vallásúak, mint ortodoxok. A forráskiadvány a hódoltság 16. századra jellemző birtokviszonyait tükrözi vissza. Egyrészt jellemző, hogy a legnagyobb jövedelmeket hozó helyeket — kevés kivételtől eltekintve — a kincstár megtartotta saját kezelésében. A szegedi szandzsákban a marhakereskedelemben jelentős szerepet játszó mezővárosok és vámátkelőhelyek, például a vásárhelyi náhije összes települése, szultáni hász-birtok maradt. A kiosztott tímár-birtokosok között viszont találunk nem muszlimot (Vuleta kenéz, aki Kucura, Kulpin, Kissapina és Harcsán falvakat kapta a bácskai náhijében) és több első generációs renegátot, akiknek beszédes neve mögött (bin Abdullah) eredeti származásukat sajnos lehetetlen megállapítani. Mindezek mellett harmadikként felhívnám a figyelmet a zsold-tímárok megjelenésére is. Az isztambuli kincstár a várkatonaság egy részének fizetését tímárbirtokokkal oldotta meg. A szegedi szandzsákösszeírásból kiderül, hogy egyrészt a várak tisztjei birtokokat kaptak megélhetésük biztosítására: a solti náhijéhez tartozó Ordas falu jövedelme Ali, a pesti vár azabjai agájának ziámet-birtokához tartozott; a kalocsai náhijeben Bolvár falut pedig Musztafa szentkirályi palánki várnagy tímár-birtokához csatolták 5000 akcse értékben. Emellett a várak legénységét általában egységenként — bölükönként, ódánként — látták el fejenként 1400-1800 akcsés éves zsoldjuknak megfelelő birtokkal. Egy példát hoznék fel csak a számtalanból: a kalocsai náhijeben található Újfalú jövedelmét a szentkirályi palánk első gyalogoscsapatának parancsnoka és nyolc katonája kapta meg. Emellett egy-egy várkatona is kaphatott zsoldtímárt. Erre két példát emelnék ki az 1570. évi szandzsákösszeírásból. Egyrészt a kalocsai náhijehez tartozó Csomház falu jövedelmét Abdurahman bin Hüszejn bajai topcsi (tüzér) kapta meg. Másrészt a szegedi náhije egyik pusztáját, Bocsonfalut, a budai vár hetedik gönüllü raja egyik katonájának, Redszeb bin Hizirnek utalta ki a kincstár. A forráskiadványhoz mellékletként csatolt, Blazovich László tervei alapján Kratochwill Mátyás rajzolta, teljesen új térkép a hódoltság 16. századi településhálózatáról ad nagyon érzékletes képet. A szandzsákösszeírásból és a térképből kiderül, hogy a korábbi nagy oszmán hadjáratokat követően a hadak járásának leginkább áldozatul eshetett Duna-menti települések 1570-re újraéledtek, bár lakosságúk etnikuma kicserélődött. Hegyi Klára átlagosan 10% alatti falupusztulással számolt a hódoltság egészét tekintve a 16. században. Ez a viszonylag védettebb szegedi szandzsák esetében sem lehetett másként, így nem meglepő, hogy a defter összeállítói összesen 751 lakott és lakatlan helységet írtak össze. Ezt az állapotot majd csak a századvégi tizenöt éves háború nagy pusztításai változtatták meg. A Dél-alföldi évszázadok 24. köteteként megjelent, Káldy-Nagy Gyula által fordított, jegyzetekkel és bevezetővel ellátott 1570. évi szegedi szandzsákösszeírás alapvető forráskiadvány a hódoltság korának kutatói számára, hiszen — mint, ahogyan a fentiekben helyütt több is utaltam rá — a magyar történetírás kutatásainak eddigi eredményeit nemcsak újra igazolja, hanem számos területen tovább is árnyalja. Bagi Zoltán Péter