Századok – 2008

TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Szemere Bertalan a reformkorban III/535

terén kifejtett tevékenységét jelzi a „Tiszamelléki kölcsönös tűzkártérítő társa­ság" alapszabályának kidolgozása; az egyesület elnökévé szintén Szemerét vá­lasztották.19 5 Részt vett a takarékpénztárak népszerűsítésében is.19 6 1846 tavaszán magánéletében is komoly változás történt. Április 20-án fe­leségül vette az akkor 17 éves Jurkovich Leopoldinát. Az ismeretség 1845 tava­szára tehető. Szemere ekkor írta Szalaynak, hogy még hónapokig tarthat, míg életében „némely csomók ki nem bomlanak"; Szemere Miklósnak pedig arról írt, hogy „házi s családi tervek" foglalkoztatják.19 7 A kiszemelt ara apja, pilis­szántói Jurkovich Mátyás udvari ügyvivő volt, aki előtt Szemere a rá jellemző őszinteséggel kitárta „helyzete és élete képét." Az apa azonban 1845 őszén, ré­szint lánya fiatal korára, részint Szemere bizonytalan anyagi helyzetére hivat­kozva, egyelőre várakozásra intette a szépreményű kérőt. Szemere azonban ek­korra már megnyerte Leopoldina szívét, s az anyósjelölt is őt pártolta.198 Végül azonban Jurkovich Mátyás is engedett a kérésnek, s május 7-én az ifjú pár im­máron Miskolcra érkezett.19 9 Szemere a reá jellemző szentimentális ragaszko­dással vette körül a Pest megyei nemes családból származó törékeny fiatal­asszonyt, ahogy ő szólította, Dinát. Az asszony sokat betegeskedett, s Szemere számára a család anyagi biztonságának megteremtése is sok gondot okozott. Első gyermekük, Mária 1847. január 25-én született. Szemerét kimondottan jó viszony fűzte anyósához is. A családi boldogságot csupán az árnyékolta be, hogy ez év június 17-én meghalt apósa, Jurkovich Mátyás.20 0 1846-tól kezdve az ellenzék egyre több tagja látta elérkezettnek az időt az ellenzék egységes párttá szervezésére. A kezdeményező ezúttal Kossuth volt, aki levélben próbálta meg rávenni Deákot a programírásra, de Deák elhárította a felkérést.20 1 A meglehetősen kiúttalan helyzetet egy politikai esemény oldotta meg. 1846. november 12-én a konzervatívok országos pártot alakítottak, központi választmánnyal, s a reformellenzék szinte valamennyi követelését kisajátító prog­rammal. E programban állást foglaltak a birodalmi közösség fenntartása és a kor­mányzat által kezdeményezett reform ügye mellett. Szemere ugyan baklövésnek találta a konzervatívok párttá alakulását, de sajnálta, „hogy a pártorganizálási tanácsomnak ők veszik hasznát." Úgy vélte, a konzervatívok tevékenyebbek és összetartóbbak, mint az ellenzék.20 2 195 Ld. az ügyben Nagy Károly gömöri főjegyzőhöz Miskolcról írott, 1847. júl. 19-i és aug. 17-i leveleit. MTA Kt. Ms 4756/117., 118. 196 SzB - Fáy Andráshoz, Miskolc, 1845. dec. 16. OSZK Kt.t. Lt. 197 SzB - Szalay László, Vatta, 1845. márc. 21. OSZK Kt. Lt. SzB - Szemere Miklós, Vatta, 1845. máj. 19. Közli Perényi József 39. - Perényi József 10. 2. jz. az 1843-1844. évi országgyűlésre teszi Szemere és Jurkovich Leopoldina megismerkedését. 198 Ld. erre SzB - Jurkovich Mátyás, Vatta, 1845. okt. 4. Közli Albert Gábor: Lidérc minden, mi homályba vezet. Szemere Bertalan leveleskönyvét olvasom (1849-1865). Bp., 1999. 7-8. 199 Szűcs Miklós, 1981. 233.; Szűcs Sámuel, 2003. I. 216. 200 Szűcs Miklós, 1981. 242. 201 Az ellenzéki pártalakulás ügyére ld. Kossuth Lajos összes munkái. XI. Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen. S. a. r. Barta István. Bp., 1951. 10-27. (továbbiakban KLÖM XI.); Kosáry Domokos, 2002. 351-369.; Molnár András: „Viam meam persequor." Batthyány Lajos gróf útja a miniszterelnökségig (1807-1848). Bp., 2007. 221-233. (továbbiakbanMolnár András, 2007.) 202 SzB - Vukovics Sebő, Bécs, 1847. jan. 1. Közli SZBL 42.

Next

/
Oldalképek
Tartalom