Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Raáb Renáta: Az 1848-49. évi magyarországi események schleswigi vonatkozásai osztrák és dán diplomáciai iratok tükrében III/893
Hogy hosszú távon melyik forradalmi kormány lesz sikeres? A koppenhágai, vagy a kielei? Melyik fogja magát elfogadtatni Európában? Nem lehetett kétséges. A két szinte egy időben zajló, hasonló vonásokat mutató mozgalom sajátossága, hogy mind Kielben, mind Koppenhágában a törvényességre, a legitimitás elvére hivatkoztak, és mindkét fél próbálta jogfolytonosságát igazolni.1 1 Hosszabb távon az jelentett problémát az ideiglenes kormánynak, ami a márciusi minisztériumot segítette: az intézkedések uralkodó általi szentesítése. Ezért hiába csatlakozott az ideiglenes kormányhoz a schleswig-holsteini-lauenburgi kancellária zömében német konzervatív egységpárti hivatalnoki apparátusa, a „nem szabad király" - fikciója édeskeveset nyom majd a latban VII. Frederik legitim uralkodó saját kézzel írt európai uralkodókhoz intézett „Mon frére" megszólítású leveleivel szemben. 1851-ig, a Dán Monarchia visszarendezésének időpontjáig senkit nem zavar az a tény, hogy a dán kormány diplomáciai levelezésében egységpárti és legitimista retorikába burkolja az 1815-ös bécsi békével és Metternich elveivel homlokegyenest ellenkező célkitűzéseket, a „koppenhágai jakobinusok" ejderdán programját. VII. Frederik támogatására és a rugalmas diplomáciára pedig hamarosan szükség lesz, hiszen a konfliktus pár héttel a koppenhágai és kielei kormány megalakulása után a Német Szövetség és főként Poroszország, az európai nagyhatalom beavatkozásával kikerül a Dán Monarchia keretei közül és európai dimenziókat ölt. A hároméves háború kirobbanása Németországban a schleswig-holsteini ügy már régóta több volt mint határvita: Marxtól kezdve az oldenburgi nagyhercegig homogén álláspontot képviselt mindenki, és a schleswig-holsteini kérdés mint a mágnes gyűjtötte maga köré a németeket. A „barbár skandináv agresszióval" szembeni egységes német eszme hatotta át a kormányokat, hercegeket, a rendi gyűléseket és széles társadalmi rétegeket.1 2 Minden németet felháborított, hogy alig másfél millió „kevéske dán" (winzige Dänen, solchwinziges Königsleichen stb.) gúnyt mer űzni a hatalmas Németországból. Soha nem sikerült Heinrich Gagernnek a frankfurti nemzetgyűlésen keresztül olyan stabil társadalmi bázisú egységet létrehozni, mint VIII. Christiannak 1846-ban az úgynevezett Nyílt levél kiadásával.13 sértette meg a schleswig-holsteini küldöttségnek adott március 24-i válasszal. Claus Bj0rn.: 1848 Borgerkrig og revolution. Gyldendal, K0benhavn 1998. 114. 11 Bj0rn, C.: 1848 Borgerkrig i.m.14. 12 Alexander Scharff szerint Schleswig-Holstein és Németország sorsa összefonódott és a német - középállamok partikularizmusával szemben a schleswig-holsteini mozgalom soha nem vált a német nemzeti fejlődés gátló tényezőjévé, hanem inkább ösztönözte, serkentette a német nemzeti egység kialakulását Alexander Scharff: Schicksalsfragen schleswig-holsteinischer Geschichte. Akademische Schriften V Neumünster, 1951. 18. 13 VIII. Christian dán király a roskildei rendek kérésének eleget téve 1846. július 8-án kiadta az ún. Nyílt levelet (Det ábne Brev), amely Dánia akkori történészeinek, jogászainak több hónapos levéltári munkájának eredményeképpen kimondta, hogy a dán Kongelov öröklési rendje a dán királyságon kívül Schleswigben, Lauenburgban is érvényes, s csak Holstein bizonyos részeivel kapcsolatban uralkodnak továbbra is kétségek. A Nyílt levél az állítást a schleswigi rendek 1721. augusztus 22-i hűbéreskü pátensével, Anglia és Franciaország garanciájával és az 1767 és 1773-as orosz szerződésekkel támasztotta alá. A dán király ugyanakkor kijelentette, hogy a Dán Monarchia integritása érdekében kész a férfiági örökösöket kárpótolni egy kölcsönös megállapodás eredményeképpen. A Nyílt
