Századok – 2008

BESZÁMOLÓ - Árpád emlékezete. Az MTA Történettudományi Intézete és az MTA Európa-történeti Munkacsoportja által a honfoglalást lezáró pozsonyi csata 1110. évfordulója alkalmából megrendezett tudományos konferencia. 2007. november 13. (Ism. Weisz Boglárka) II/499

körvonalazható. Mindaz pedig, ami a régmúlt történetéből mégis fennmaradt, az éppen az ősgesta írójának köszönhető. Szabados György, a Magyar Tudományos Akadémia, a Szegedi Tudomány­egyetem és a Magyar Országos Levéltár Magyar Medievisztikai Kutatócsoportjá­nak munkatársa Árpád fejedelem emlékezete a 16-19. században című előadásá­ban a magyar historiográfia újkori kezdeteitől a kritikai történettudomány kiala­kulásáig tartó korszakot vizsgálta. A 16-17. század kevés figyelmet fordított Ár­pád személyére és korára. Ezt két okra vezette vissza Szabados György: (1) a hu­nok és a magyarok közötti időárkot az avar história beemelésével hidalták át; (2) a folyamatosan bővülő tudást a külhoni kútfők felkutatása táplálta, ennélfogva az uralkodó személyes története helyébe a népek személytelen története lépett. Az 1700-as évek derekán mutatható ki változás, amikor több, egymást erősítő hatásnak köszönhetően a figyelem a 9-10. század felé fordult. A Bizánci Császár­ság történelmét feldolgozó jezsuita Kéri Borgia Ferenc 1740-ben közzétette a honfoglalás korának egyik alapvető forrását, a VII. (Bíborbanszületett) Konstan­tin császár által szerkesztett, az utókor által De Administrando Imperio címmel ellátott politikai kézikönyvet. Az előadó szerint az előidő-szemlélet újabb hang­súlyváltását Anonymus gestájának felfedezése és — Bél Mátyás jóvoltából — első kiadása hozta 1746-ban. Álmos és különösen Árpád személye ekkortól került elő­térbe. Anonymus mély nyomot hagyott az elkövetkező évtizedek történelmi és iro­dalmi műveltségén egyaránt. A formálódó kritikai történettudomány jeles képvise­lői a gestát bevezették az ismert kútfők közé, és módszeresen elemezték, és bírál­ták adatait. Az előadás során Szabados György kitért az „Árpád-ház" fogalom be­vezetésének kérdéskörére is. Az „Árpád-ház" értelmű stirps Arpadianae szókap­csolat elemei elsőként Zsámboki Jánosnál tűntek fel 1568-ban. Az „Árpád-kor" és „Árpád-ház" kitételeket először 1770-ben használta Palma Ferenc Károly, de Sza­bados György szerint Katona István volt az, aki e kifejezésnek 1779-ben leírt okfej­tésével értelmet adott. Mikos Éva, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa Árpád, az örök. Árpád vezér 19. századi populáris ábrázolásának folklorisztikus elemei című előadásában 18-19. századi kalendáriumokat (1753 kötet) vizsgálta, melyekben 63 honfoglalással kapcsolatos szöveg található. Ezek­ben sajátos kép alakult ki Árpádról, amely az előadó szerint sok tekintetben a folklórra emlékeztető variánsokat eredményezett. A magyarországi kalendári­um-irodalomban hosszabb szövegek és képek a 18-19. század fordulóján jelentek meg. Ennek a hagyománynak egyik elindítója a Trattner-féle könyvnyomda Ma­gyarországi o és uj kalendárioma, melynek 1799-ben indult a magyar történelem jeles alakjait és a hozzájuk fűződő eseményeket bemutató rovata. Az ezekben fel­lehető képek vizsgálata során az előadó megállapította, hogy Árpád ábrázolásá­nak van néhány tipikus jegye: Árpádot kezében buzogánnyal, hátán párducbőr kacagánnyal mutatták be. A Bucsánszky Alajos által az 1849-es évben elindított kalendáriumokban kezdődik a honfoglalás jelenetek formájában (például a vér­szerződés csoportképe) történő bemutatása. Mikos Éva a kalendáriumokban fel­lelhető szövegek elemzésére során arra a megállapításra jutott, hogy Árpád sze­mélyével kapcsolatban a leggyakrabban emlegetett tény, hogy a honfoglaló feje­delem zseniálisan talált rá az új hazára. Legfőbb erényei földi természetűek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom