Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Neumann Tibor: II. Ulászló koronázása és első rendeletei. Egy ismeretlen országgyűlésről és koronázási dekrétumról II/315
továbbá kisvárdai gazdasága kifosztásával mintegy háromezer forintnyi kárt okozott. Az uralkodó ezért utasította a leleszi konventet, hogy tanúbizonyságukkal az egyik királyi ember szólítsa fel Aladárt a birtokok visszaadására és János kárpótlására. Mindeddig az oklevél és a benne szereplő formulák semmiben sem térnek el a korszak többi, hasonló jellegű felszólítási parancsától. Az uralkodó ugyanakkor hosszasan kifejti, miért vált szükségessé intézkedése: azért tudniillik, „mivel a szerencsés megkoronázásunk idején tartott általános gyűlésen Magyarországunk minden főpapja, bárója és előkelője egységes akaratából szentesítésre és megerősítésre került, hogy elődünk, a boldog emlékezetű néhai Mátyás király halálát követően minden — bármily névre hallgató és bárki által elkövetett — foglalást és károkozást a koronázásunktól, azaz a Szent Kereszt felmagasztalása utáni vasárnaptól számított húsz napon belül örök hűtlenség terhe alatt azok számára, akik kárára elkövették, vissza kell adni és ki kell igazítani".5 1 A parancslevél mégannyiban mondható az átlagostól eltérőnek, hogy a király — amennyiben a felszólítottak a birtokok visszaadását és a károk megtérítését megtagadnák — saját jelenléte (nostram propriam in personam) elé, a felszólítástól számított 32. napra idéztetett, méghozzá oda, ahol éppen az országon belül akkor tartózkodni fog (ubicumque eotunc Deo duce in hoc regno nostro constituemur), és leszögezte, hogy ha az ilyen módon megidézettek távolmaradnának, akkor a fenti rendelkezés értelmében fog végleges ítéletet hozni (id finaliter et sententionaliter faciemus et decernemus, quod superinde institutum et determinatum est). Az uralkodó tehát elvi szinten e hatalmaskodási ügyekben saját maga — és nem nagybírái vagy ítélőmesterei által — kívánt döntést hozni, méghozzá szigorúan és halogatás nélkül. A kancellária jelentéktelen eltérésekkel a fenti hivatkozást és formulákat használta fel négy nappal később is, midőn egy kalocsai káptalannak szóló hasonló mandátumot állított ki, most János felesége, Töttös Orsolya panaszára, amelyet ezúttal nem csak Aladár, hanem egyben ennek testvére, Miklós ellen tett három Solt-széki faluja elfoglalása és 300 forintnyi kár okozása tárgyában.5 2 A szószerinti azonosság azt sejteti, hogy e napokban számtalan ilyen utasítást vetettek papírra, ezek azonban nem maradtak korunkra. Egy szeptember 25-én kelt parancslevelében az uralkodó ugyanakkor még nem utalt e rendeletre: ekkor Egervári László dalmát-horvát-szlavón bánt arra utasította, hogy adja vissza a Frangepán Miklós gróftól Mátyás király halála óta elfoglalt javakat. A hallgatást ebben az esetben — amellett, hogy egy missilisrŐl van szó — nyilván az indokolta, hogy e komoly politikai kérdésről Ulászló, miként írja, a bánnal személyesen tárgyalt volna, ha az méltóztatott volna megjelenni a koro-Jl Cum itaque in hac generali convencione nostre felicis coronacionis unanimi voluntate singulorum dominorum prelatorum et baronum procerumque huius regni nostri Hungarie id, ut universe occupaciones, quocunque nomine censeantur, et dampnorum illaciones post mortem et decessum prefati condam domini Mathie regis felicis reminiscencie predecessoris nostri per quemcunque facte et commisse illis, quibus patrate commisseque fuerunt et illata, infra viginti dierum spacia a die dicte felicis coronacionis nostre, die scilicet dominica proxima post festum Exaltacionis Sancte Crucis proxime preteritum dedicate computando sub pena perpetue infídelitatis remittantur et rectificentur efective, sanctitum et stabilitum sit — DL 82 028. 52 DL 82 026-82 027. (a fel- és alpereseknek kiállított két példányban).
