Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Stark Tamás: Magyar foglyok a Szovjetunióban (Ism.: Bognár Zalán) I/247

nak előre meghatározott, területekre lebontott fogoly-kontingenseket kellett kiállítaniuk és a Szovjetunióba szállítaniuk, ami — a szovjet rendszer ismeretében — teljesen reálisnak tűnik. A fogságba kerüléssel foglalkozó fejezetek zárásaképpen a szerző — alaposságához híven — két fejezetben összegzi a Magyarországról szovjet fogságba hurcoltak számát, a háború utáni és a háború alatti területre vetítve. Ez rendkívül örvendetes, mert a korábban más szerzők tollából megjelent számadatoknál sokszor nem volt egyértelmű, hogy amikor a Magyarországról szovjet fogságba hurcoltakról írtak, vajon melyik Magyarországgal számoltak. Ugyanakkor nem tudni, hogy a két, létszámadatokat összegző fejezet közé hogyan keveredett Az elítéltek című fejezet, amely azt vizsgálja, hogy kiket, hogyan és összesen hány magyar állampolgárt vetettek rabságba — általában koholt vádak, illetve politikai indokok alapján — és hurcoltak a szovjetunióbeli Gulag-lágerekbe. A következő két fejezet a magyarországi fogvatartás rövid időszakával, valamint a kiszállításokkal foglalkozik. Utóbbiról a fejezet végén a szerző megjegyzi, hogy a foglyok 10-20 százaléka szállítás közben meghalt. A halottakat a sínek mellé fektették, s „a haláleseteket senki sem regisztrálta". Majd a könyv felénél eljutunk a magyar foglyok szovjetunióbeli rabságát ismertető, elemző fejezetekhez. Itt először a szovjetunióbeli lágerek hierarchiájáról és azok területi elhelyezkedéséről, majd a foglyok érkezésének, elosztásának, illetve fogadásának a körülményeiről olvashatunk. Az ezek után következő tematikus fejezetekben érzékletes képet kapunk a szovjetunióbeli lágeréletről. A lágerélet szinte lágerenként másmilyen volt, hiszen az élet- és munkakörülmények nemcsak a természeti adottságoktól, a társadalmi környezettől és a felsőbb utasításoktól függtek, hanem legnagyobb mértékben a lágerparancsnok személyétől és az őröktől. „Volt olyan tábor, ahol az őrök szórakozásból öltek, de volt olyan is, ahol az őrök a rabokkal együtt fosztogatták a környező almáskerteket." Volt, ahol 14, míg máshol csak 8 órát dolgoztak. „Volt olyan tábor, ahol szinte mindegyik fogoly meghalt, volt, ahol „csak" 10 százalékos volt a veszteség."(135.) Azonban volt három tényező, ami közös volt bennük: a kiszolgáltatottság, a nélkülözés és a reménytelenség, amely — a szerzőt idézve — „szürke masszává gyúrta a sokféle országból összegyűjtött foglyokat." (138.) S „a frissen érkezett fogoly a parancsnoknak, őröknek és erősebb társaiknak kiszolgáltatott biológiai lénnyé vált". (139.) Az olvasó elé tárulnak a lágerélet sivár, nyomorúságos és kegyetlen körülményei, a földbe vájt bunkerekben lakó, fatalpra dolgozott vászoncipőben és a halott foglyokról levetett rongyokban járó, végkimerülésig dolgoztatott, állandóan éhező, teljesen kiszolgáltatott magyar foglyok nyomorúságos élete. Azonban voltak olyan „szerencsésebbek", akiktől nem vették el ruháikat, bakancsaikat, mert nem volt olyan jó állapotú. A könyv a szovjetunióbeli fogolyélet különböző aspektusainak bemutatásánál — a fogságba hurcolás lényegéből, alapvető indokából fakadóan — a rabok munkavégzésével foglalkozó fejezet a leghosszabb. S nemcsak a különböző munkaterületek és a nagy „beruházások" (csatorna- és vasútépítések, építkezések stb.) embertelen munkakörülményeinek — a plusz 40-50 fokos kazahsztáni melegtől, a mínusz 40-55 fokos sarkkörön túli hidegben történő dolgoztatás, a 40 centiméteres átmérőjű vájatban hason kúszva történő közlekedés és a szénfejtés, az ólom- vagy más ércbányákban végzett munka, a bambuszerdőirtás moszkitók és mérges kígyók közt, a tajgában pedig fairtás a 4-5 centis maskák, a szúnyogféle vérszívók közt, a tőzegkitermelés combközépig érő vízben, a vasár-, azaz a pihenőnapok elhagyása stb. — bemutatásával találkozik itt az olvasó, hanem a rabszolga-munka nemzetgazdasági és ágazatonkénti jelentőségének a leírásával is. A szerző összegzett adatai szerint a GUPVI- és a GULAG-rabok kényszermunkája adta 1945-1949 között a Szovjetunió nemzeti jövedelmének a 8-10 százalékát. E nyomorúságos körülményekben azért az idő múlásával, ha lassan is, de folyamatos változás, többnyire javulás figyelhető meg, valamint az őröknek és a lakosságnak a magyar foglyok iránti - a szovjet propaganda által szított gyűlöletének az enyhülése is bekövetkezett, sőt barátságok is kialakultak. Fontos itt megjegyezni, hogy ezek a javulási tendenciák elsősorban a hadifogoly-, másodsorban az internálótáborok lakóira vonatkoztak, de semmiképpen sem azokra, akik a Gulag-lágerekbe kerültek. Itt kell megemlíteni e kiváló, s egyedülálló munkának egy komoly hiányosságát, mégpedig azt, hogy a különböző lágertípusokba — hadifogoly-, internáló-, Gulag-lágerekbe — elhurcoltak életkörülményeiről írottak sokszor egybemosódnak, nem különülnek el egymástól, ami alól időnként a Gulag-rabokkal foglalkozó részek adnak némi kivételt. A különböző táborokba hurcoltak sorsa egybemosódásának bizonyosan az is oka, hogy a szerző mindkét típust kényszermunkának minősíti, ami igaz, de a rabok hivatalos státusában, s így a rájuk vonatkozó rendeletekben és uta-