Századok – 2008
TÖRTÉNETI IRODALOM - Gángó Gábor: Eötvös József Uralkodó eszméi. Kontextus és kritika. (Ism.: Fenyő István) I/225
nak közvetlenül az államot érdeklő és illető hatáskörbe: a nemzetiségi (nyelvi-kulturális) igények pedig ilyennek minősülnek. Egyúttal pontosan meghatározza azt is, hogy mi tartozik az állam központosított intézményei hatáskörébe. Szerző fontos új felismerése, hogy Eötvös koncepciója „az európai politikai hagyományoknak autonómiát fémjelző folyamataira épül, és alapgondolata kapcsolatba hozható az Európai Unió által a huszadik században alkalmazott szubszidiaritás alapelvével" (64.). Bődy Pál az Európai Unió alapeszméivel való gondolattársítást továbbfolytatja, amikor a háromszintű alkotmányos állam Eötvös által az Uralkodó eszmékben és az Uber die Gleichberechtigung der Nationalitäten in Österreich (Ausztria nemzetiségeinek egyenjogúságáról) című értekezésében kifejtett tervét elemzi (69.). E szerint a legalsó (harmadik) szintet a városok, és a községek hálózata képezi. E szinten kell megtörténnie a nyelvi-nemzetiségi igények megoldásának a szabad társulás, az egyenlő állampolgári jogok, és az emberi jogok elvei alapján. A második szint a történelmileg létrejött tartományok szintje. Az első szint pedig a központi kormányzat, mely az egész államra tartozó ügyeket intézi a feladatok pontos alkotmányos meghatározása szerint. Az összállamra tartozó ügyek: az uralkodó és a családja költségei; a hadsereg, a kereskedelem, és a külügy. Minden más területre tartozó hatáskört a központi kormányzat és a tartományok állapítanának meg. Tartományi kezelésben maradna mindaz, amit a tartományok el tudnak intézni. A szerző tehát azt hangsúlyozza, hogy Eötvös megelőlegezte számunkra a szubszidiaritás elvén nyugvó — ma is megfontolásra érdemes — többszintű kormányzás gondolatát. Szerző úgy látja, hogy Eötvös fenti államszervezési gondolataiból szinte logikusan következett az általa javasolt kisebbségi jogrendszer. Lényegében az intézményes önkormányzati rendszer keretében, azon a legalsóbb szinten, ahol a kérdés jelentkezett, a személyi autonómia elve alapján kívánta megoldani a különböző nyelvű, kultúrájú és vallású egyének békés egymás mellett élését és a politikai életben való részvételét a polgári és emberi jogegyenlőség alapján. Egy ilyen rendszerben az állam hatásköre pontosan korlátozva volt, és az autonómiarendszerek a helyi önkormányzati szinten az egyéni szabadság, a szabad társulás elve, és a jogegyenlőség alapján tudtak működni. Bődy Pál felhívja a figyelmet, hogy az Eötvös által javasolt kisebbségi jogvédelem olyan jelentős gondolatokat és elveket tartalmazott, melyek vizsgálata és alkalmazása még a napjainkban is aktuális feladatot jelent. A szerző élvezetes és lendületes áttekintést ad Eötvös élete utolsó szakaszáról, amikor mint vallás- és közoktatási miniszter tevékenykedett. E korszak legkiválóbb eredménye az 1868-ban elfogadott népoktatási törvény. Legfontosabb intézkedései közé tartozott az általános tankötelezettség bevezetése, a népoktatás alapelveinek és szerkezetének a rendezése, az iskolák autonómiájának biztosítása. Egyszóval megalkotta a magyar közoktatási rendszert, s ezzel biztosította a társadalom szellemi fejlődését európai színvonalon. Bődy Pál úgy látja, hogy mindebben az segítette, hogy a modernizáló nyugati eszmékhez alkotóképesen és kritikusan tudott kapcsolódni a közép-európai társadalmi problémákból kiindulva, és azok megoldását célul kitűzve. Bóka Eva Gángó Gábor EÖTVQS JÓZSEF URALKODÓ ESZMÉI Kontextus és kritika. Argumentum Kiadó, Bibó István Szellemi Műhely, Bp., 2006. 350 o. Az Eszmetörténeti Könyvtár sorozat ötödik köteteként jelent meg Gángó Gábor új könyve. Két esztendő alatt öt kötet - ez nyilvánvalóan sikere a kiadónak, még inkább a sorozatot elindító Bibó István Szellemi Műhelynek. Bárcsak lenne minél több ilyen szellemi műhely! Akkor elevenebb lenne a verseny, szélesebb a mezőny, sokrétűbb és színvonalasabb a produkció. Mindenekelőtt az az érdeme Gángó munkájának, hogy az 1854. évi, német nyelvű kiadást veszi alapul. Elfogadja tehát az újabb szakirodalomnak azt a nézetét, hogy Eötvös németül írta művét, s a magyar nyelvű szöveg csupán fordítás. Másik erénye, hogy szembefordul a leginkább Concha Győző által terjesztett legendával, melyet az egykori jogtudós az Uralkodó eszmék hajdani nemzetközi sikeréről szőtt. A műnek csakugyan volt visszhangja külföldön, de — mint Gángó igazolja — az nem volt jelentős. Igaza van továbbá abban is, hogy a műnek nemcsak az az olvasata létjogosult, mely a nemzeti kérdésre és az egyéni szabadságra korlátozódik. (De hát ezek a mű alapvető, máig időszerű tanításai, így természetes, hogy rájuk irányult a figyelem - vethetjük eile-
