Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Gángó Gábor: Eötvös József Uralkodó eszméi. Kontextus és kritika. (Ism.: Fenyő István) I/225

nébe.) Most viszont a szerző passzusról passzusra, szinte sorról sorra elemezve végighalad a mű egész szövegén, oly rekonstrukciót végezve, mint előtte senki. Valamennyi részproblémához kiterjedt s a legfrissebb szakirodalmat hasznosítva. S közben szakít azzal a „kötelező" tisztelettel, amely régebben az elemzés objektivitásának gátja volt. Filológiai eredménye, hogy elvégzi a mű egyes részeinek datálását, világosabbá téve az eötvösi gondolatok keletkezését. Megállapítja továbbá az alkotás és az annak árnyékában létrejött röpirat, a Gleichberechtigung konkordanciáit. „Kontextus és kritika" - Gángó műve ezt az alcímet viseli. Ami az első célkitűzést illeti, annak megvalósítása igen jól sikerült. Általa kirajzolódik a modernizáló eötvösi szándék: 1848-1849 két véglete, az anarchia Szküllája és a despotizmus Karübdisze között utat mutatni kora nemzedékeinek. Elutasítva egyrészt III. Napóleon és Bach rendszereit, másrészt a pesti Latour-gyilkosságnak és a bécsi október 6-i felkelésnek az átélőt nyomasztó történeti emlékét. Ez vezeti Eötvöst a folyvást hangsúlyozott ténytisztelethez, az előregyártott elméletek elutasításához, az indukció alkalmazásához, melynek gyökereit Gángó példásan mutatja ki a magyar író-politikus Bacon-olvasatában. Az angol bölcselő főleg abban volt támasz Eötvös számára, hogy a társadalomtudományi kérdéseket természettudományos alakra hozza - a patikamérlegen való mérés arra hivatott, hogy lehetőleg minden tényezőt kiküszöböljön, amely a társadalom egyensúlyát megzavarta és újra megzavarhatja. Ugyancsak egyetértek Gángóval abban, hogy Guizot az egyik kulcsfigurája az Uralkodó eszmék nemzetközi intellektuális közegének. A fejlődés és a haladás eszméit Eötvös csakugyan elsősorban tőle vette át, mint ahogyan az az elhatározása is guizot-i inspirációjú, hogy megírja a keresztény civilizáció történetét. Tegyük hozzá: a polgári világ igazolása, védelme, az egyéni szabadság és méltóság központba állítása, az új polgári közösségfogalom mind elsősorban Guizot nyomán származott át az eötvösi bölcseletbe. A centralisták egyébként valamennyien Guizot nyomán haladtak. Szalay Lászlónak 1847. március 31-i levele őhozzá ez orientáció ékesszóló bizonysága: „Uram! Én Önnek sokkal tartozom. Több évvel ezelőtt tanulmányaim lehetővé tették, hogy helyet foglaljak azok között, akik az alkotmánytan anyagában azon alapelvekből indultak el, melyeket az Ön mesteri keze jelölt ki számukra." Ot látogatta meg Szalay 1848 decemberében Londonban, politikai tanácsát kérendő. A tanács rövid volt, de sokatmondó: „Egyezzenek ki." Mutatis mutandis: ezt a programot szolgálta az Uralkodó eszmék is. Még fontosabb Eötvös és Tocqueville eszmei kapcsolata. Erről Gángó is szól, sajnos azonban a kapcsolat szálait nem deríti fel teljesen. Tocqueville is „reformkori" szerző volt: az Athenaeum egész sor részletet közölt a híres Amerika-könyvéből, amely azután 1841-1844 között kötetben is megjelent nálunk. Eötvös már 1838-ban Beaumont „dicső barátjá"-nak nevezte egyik írásában Tocqueville-t. Hasonlóképpen gondolkodott Tocqueville-ről már ekkor a többi centralista, sőt a liberális középnemesség eszmei műhelyének, az említett folyóiratnak szerkesztői, Bajza és Vörösmarty is. Kár, hogy e kapcsolódásokat Gángó — érthetetlenül — nem említi. Az önkormányzat és a község gondolatát Eötvös leginkább Tocqueville-től merítette. (Emellett természetesen másoktól is olvasott erről.) Míg azonban művét Tocqueville 1848 előtt, Eötvös pedig utána alkotta, az előbbi híve a demokráciának és az egyenlőségnek, az utóbbi már nem. Tocqueville a községek mellett a politika felsőbb szintjein is teret enged a köznépnek, Eötvös viszont a részvételt a helyi önkormányzatokra korlátozza. Ezzel együtt a liberalizmus bizonyos sarktételei az Amerika-könyvből származtak át az Uralkodó eszmék gondolatvilágába. így az, hogy az egyenlőség, a demokrácia szükséges folyamat, de nem mehet a szabadság rovására; az egalitarianizmust el kell kerülni, mert az az élet egyformaságára és a diktatúra kialakulására vezet; akinek nyitva áll az útja, az nem akar forradalmat; a politikai szenvedélyek megtörnek az egyes községek helyi autonómiáin. Tocqueville-ben leljük fel annak az érvelésnek a magvát is, hogy a népfelség elvétől az egész emberiség felségéhez lehet fellebbezni, s hogy a jogok, az emberség és az igazság magasabb instanciák, mint a többség. Abban szintúgy egyetértek Gángó Gáborral, hogy a liberális katolicizmushoz is sok köze van az Uralkodó eszméknek. Én főképp a Lamennais-hoz és az Avenir tanításaihoz fűződő kapcsolatot látom intenzívnek. Eötvös épp akkor járt Párizsban, amikor a liberális katolicizmus fejleményei a francia sajtóban napirenden voltak. Feltehetőleg Pulszky Ferenc számolt be neki az országgyűlési ifjak előadásáról, melyen megszemélyesítették a Paroles d'un croyant híres 13. fejezetét. Eötvös Lamennais-tól vette át azt a gondolatot, hogy a katolicizmus nem ellentétes a szabadsággal, az egyház és az állam elkülönülésének gondolatát. Lamennais szerint az önzésből származik minden rossz — ez az axióma végigkíséri Eötvös egész munkásságát — az Uralkodó eszmékben is igyekszik az individualizmust az egoizmustól megkülönböztetni. A haszonszerzés világával egyikük