Századok – 2008
TÖRTÉNETI IRODALOM - Urbán Aladár: Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöksége, fogsága és halála (Ism: Erdődy Gábor) VI/1543
Mi húzódhatott meg azonban a nehezen megmagyarázható ellentmondás hátterében? Elképzelhető, hogy Jelaéic a négyszemközti beszélgetésen fejtette ki őszintén álláspontját, a feltehetően kikényszerített hatszemközti egyeztetésen pedig képmutató szerepet játszott. Nem kizárt, hogy János főherceg partnere volt a színjátékban, továbbá a Habsburg politikus előtti szerepjáték lehetősége sem. Akármi is motiválhatta azonban a horvát bánt, nem változtat azon a tényen, hogy sikerült alaposan félrevezetnie Batthyányt. S nem változtat érdemben azon a júliusban megvalósuló, Urbán Aladár által megjelenített munkamegosztáson sem, melyben az osztrákok a horvát-magyar kiegyezést, Jelacic pedig a birodalmi recentralizációt sürgették, miközben követelésük nem jelentett egyebet „teljesíthetetlen provokációnál". „A válság hónapja"-ként megjelölt augusztus elején Batthyányt egyelőre inkább az optimizmusjellemezte, ami sokban a német egységhez fűződő várakozásokra vezethető vissza. Ennek jegyében mondta fel gyakorlatilag a pesti parlament a Pragmatica Sanctiót, amikor egyhangúan megszavazta, hogy nem segít Ausztriának, amennyiben az konfliktusba keveredne a formálódó új Németországgal. Szalay átmeneti sikereit Wessenberg szeptember 2-i határozott ellenlépése előtt fejet hajtva Frankfurt megsemmisítette azonban — hangsúlyozza a július 26-i elismerés visszavonásának folyamatát Gergely András alapvető kutatási eredményire támaszkodva rekonstruáló szerző. Augusztus további fontos mozzanatait Urbán a belpolitikai ellentmondások fokozódásában, mindenekelőtt a Batthyány és Kossuth között az olasz segély vitája kapcsán már korábban fellépő bizalmatlanság elmélyülésében, az ellenzék radikalizálódásában határozza meg. Az ellentétek kiéleződését eredményező haderő állítási vita kapcsán jól szemlélteti hogyan érvényesítette Batthyány azt a kormányzati érdeket, hogy a parlament által hozott „méltányos" törvényt az udvar utasítsa el, s hárította el ezzel Nyáryék — Bécsnek szóló nyílt hadüzenettel egyenértékű — álláspontjának elfogadását. A vitában megnyilvánult a kormánypolitika lényege: nem engedni magát leszorítani a törvényesség útjáról, leleplezni az ellenforradalmi készülődést és annak alkotmányt sértő jellegét. A bravúros egyensúlyozással párhuzamosan a maradék illúziók megszűnésének jeleként ismerteti Urbán Batthyánynak Szalayhoz intézett kétségbeesett segélykérő levelét, amely feltárta, hogy a „reakció már nyíltan lép fel és többé nem titkolja szándékait, s terveit. Magyarország van kijelölve első áldozatul". Az idézett felismerés képezte a Deák Ferenc kiegyezési törvényjavaslatát 27-én elfogadó, a horvátok számára a teljes állami függetlenség megadását magában foglaló kormányhatározat hátterét, amely Deák és Batthyány augusztus 29-én kezdődő, az udvar megalázó, továbbá a bécsi kormánynak az április törvények módosítását követelő magatartásával szembesülő kompromisszumkereső bécsi látogatásának politikai alapját képezte. Urbán hosszasan boncolgatja, hogy milyen alapon folyhatott az alkudozás. Utal arra, hogy a pesti közvélemény elképzelhetőnek tartotta akár az érdemi engedményeket is az államadósság kérdésében, miközben a bécsi sajtó az önálló had- és a pénzügy feladásáról értekezett. A kivívott nemzeti önrendelkezés rovására kötendő kompromisszum lehetőségét azonban kategorikusan kizárja, hiszen — mint azt hangsúlyozza — a bécsi követelések teljesítését magában foglaló készség létezése értelmét és egyben elejét is vette volna Jelacic támadásának. Tényként rögzíti ugyanakkor, hogy az államadósság tárgyában mutatott engedékenység kevésnek bizonyult a kapitulációt követelők jóindulatának visszaszerzéséhez. Az augusztus 31-én keltezett államirat tartalmának megismerése, valamint Jelacicnak hivatalába töi-ténő visszahelyezése forradalmi hangulatot generált Pesten és rendkívüli intézkedések bevezetését, az eszközeit immár nem a törvényből merítő ideiglenes végrehajtó hatalom létrehozását eredményezte. Szeptember 10-én megtörtént a kormány lemondása, majd 2 nappal később Batthyány újabb kormányalakítási megbízása, miközben 11-én Jelacic átkelt a Dráván. Az eseményeket percről percre nyomon követve Urbán kiválóan jeleníti meg a drámai mozgásokat. Hasonlóképpen ábrázolja a kijelölt miniszterelnök emberfeletti, az ellenállás szervezésére s a törvényesség megőrzésére egyszerre irányuló erőfeszítéseit, Kossuthtal való ellentmondásos együttműködését, valamint a radikálisok ellene irányuló hecckampányát, s a politikáját elutasító parlamenti támadásokat. Bemutatja a magyar seregek fővezérletének a nádorra történő átruházásával megoldást kereső, ám kudarccal végződő kísérletet, a tragédiába torkolló Lamberg-misszió, valamint a hattagú OHB megbízásának történetét. Megállapítja, hogy miközben Batthyány tartott a forradalom kitörésétől, a rendelkezésére álló utolsó pillanatig szervezte az ellenállást, melynek megalapozásában szerepét egyenesen nélkülözhetetlennek minősíti.
