Századok – 2008
TÖRTÉNETI IRODALOM - Urbán Aladár: Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöksége, fogsága és halála (Ism: Erdődy Gábor) VI/1543
dó drámai feszültséget érzékeltetve a forradalmi történelmi atmoszférát megidéző olvasmánnyal ajándékozza meg olvasóit. A könyv második része a kabinet élén eltöltött első hónapokat, az április közepétől június végéig terjedő periódust tekinti át. Urbán pontosan felvázolja a meginduló kormányzati munka külső és belső feltételrendszerét, értelmezi az április törvényekben lefektetett új alkotmányos rendszert, s az annak részeként megvalósuló nemzeti önrendelkezés sajátosságait, belső ellentmondásait. Az említett kontextusban elhelyezve rekonstruálja a hatalommegosztás sajátosan magyar megoldását, az uralkodó - a nádor - a kormány - és a parlament jogkörének alakulását, a birodalom két felének egymáshoz való viszonyát, s a fellelhető joghézagokra is rámutatva megkülönböztetett figyelmet szentel a magyar felfogásban „közösen intézendő ügyek" (azaz nem közös ügyek) valamint az államadósság problémájának. Hangsúlyozza, hogy „az európai forradalmak eredményeként" a szükséges engedmények „kicsikarásáéval lezajlott, európai mintákat követő „törvényesített forradalom" nem a régi feudális-rendi alkotmány eltörlésével, hanem annak „továbbfejlesztésével" fektette le a polgári alkotmányos államrend magyarországi alapjait. Az alkotást hosszú és alapos reformkori előmunkálatok előzték meg, s az semmiképpen nem tekinthető az esetlegesség jegyeit magán viselő rögtönzésnek. Részletesen bemutatja a lendületes munkakezdés sikereit, valamint az azzal gyakorlatilag egy időben mutatkozó nehézségeket: a szociális problémákat, a szerb mozgalom jelentkezését, Jelacic nyílt lázadását, a katonaság feletti rendelkezés kapcsán a budai Főhadparancsnoksággal véres konfliktusba torkolló vita birodalmi összefüggéseit. Részletesen foglakozik az osztrák kormánynak a magyar kormányhoz intézett, a „közös érdekek" realizálását, Magyarország és Ausztria kapcsolatának rendezését kezdeményező május 10-i jegyzékével. Hasonló részletességgel mutatja be a magyar válaszreakciókat: a május 7-i királyi kéziratok keletkezésének történetét, a független magyar haderő alapjait megteremtő május 15-i döntést, a „nagy-magyar koncepció" megfogalmazódását és a független magyar külpolitika kialakítására irányuló intézkedéseket. Kiemelten foglakozik Batthyány innsbrucki tárgyalásaival, János főhercegnek a horvát kérdés kapcsán tanúsított kétszínű viselkedésével, István főherceg nádor teljes alter egó teljhatalommal történő június 26-i felruházásával, amely átmenetileg a tiszta perszonáluniónál is lazább kapcsolatot eredményezett a birodalom két része között. Az osztrák kormány június 29-én kelt, immár nyíltan ellenséges és fenyegető hangnemben íródott, s a magyar kormánnyal szembeni semlegesség felmondásával fenyegető újabb jegyzékére, továbbá az udvarnak a pesti országgyűlés megnyitásától történő elzárkózására valamint a horvátok nyílt támogatására is utalva megállapítja, hogy júniusban az ellentétek fokozatosan elmélyültek, s tapasztalatai alapján Batthyány számára is megvilágosodott, hogy a Jelacic-tyal folytatandó tárgyalások egyetlen alternatívájaként a háborúra történő felkészülés kínálkozik. A könyv harmadik része a népképviseleti országgyűlés hónapjait tekinti át, melynek történéseit mindenekelőtt a szerb felkelés kibontakozása, a horvát viszály elmélyülése, s az osztrák kormány alig leplezett ellenséges magatartása határozta meg. A magyar kormány július 4-i két rendkívül fontos állásfoglalása (az osztrák kormánynak küldött válasza, illetve az István nádorhoz címzett emlékirata) alapján Urbán arra hívja fel a figyelmet, hogy Batthyányék immár hivatalosan is kimondták: Bécs számára az önálló magyar pénz- és hadügy létezése jelenti a valódi problémát, s a magyar nemzet csupán törvényes jogai alapján tudja a baráti egyetértést elképzelni. Rámutattak továbbá arra is, hogy „a hajdani Vendée szerepé"-vel azonosított horvát lázadás célja az elszakadás és az örökös tartományokhoz történő csatlakozás, továbbá a magyar ügyek újra Bécs alá történő rendelése. „A fegyveres pártütés megkezdődött", s „a honnak védelmére készülődést fel nem függeszthetjük" - szólt a világos és határozott üzenet, ami azt mutatta, hogy a magyar vezetés felismerte a fenyegetések lényeget, és elszánta magát az uralkodó által szentesített törvények megvédéséért folytatandó fegyveres önvédelemre. A szerző részletesen elemzi Batthyány júliusban lebonyolított két bécsi látogatását, különösen Jelacic-tyal 29-én lezajlott találkozását, melyen a horvát bán a birodalmi egység helyreállításának igényét középpontba állítva követelte az önálló magyar pénz-, had- és külügy felszámolását, továbbá az osztrák államadósságból való részvállalást. A sikertelen négyszemközti próbálkozást követően János főherceg újabb találkozót szervezett meg, melyről Batthyány azzal az érzéssel távozott, hogy „a horvátokkal nem lesznek gondjaink, Jelacic kész velünk kezet fogni". A magyar premier optimizmusa s az események valódi kifejlődése közötti ellentmondás okainak kutatása jellemző példája annak, hogyan közelíti meg Urbán a rendelkezésére álló ismeretek alapján pontosan még nem tisztázható kérdéseket. Gondosan összeveti az ismert forrásokban, memoárokban és a szakirodalomban fellelhető tényeket és értelmezéseket, majd megfogalmazza az ezekből adódó dilemmákat, és rögzíti a további megfejtésre váró részleteket.
