Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Urbán Aladár: Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöksége, fogsága és halála (Ism: Erdődy Gábor) VI/1543

nak legapróbb rezdüléseit pontosan felidéző képet rajzol a miniszterelnökről és kormányáról. A tárgyalás során a különösen ellentmondásos kérdések minél hitelesebb megközelítésének igényével alapos és elemző historiográfiai áttekintéseket is beiktat (ld. pl. István főherceg nádornak az uralkodó számára készített 1848. március 23-i fogalmazványa). 1848 európai és magyarországi történetének komplex áttekintése és a legapróbb részletek ismeretének egyidejű birtokában ugyanakkor ráirányítja olvasó figyelmét a tisztázatlanul maradt részletekre, megjelölve egyben a szükséges további kutatások irányát. A könyv első része a kormányalakítással megbízott miniszterelnököt mutatja be. A vizsgált történelmi változásokat kényszerhelyzetek sajátos kombinációjával színesített kölcsönhatások rendszerében láttatva az alkotmányos forradalmi átalakulás folyamatában a szerző Pest, Pozsony és Bécs közösen kifejtett nyomásgyakorlását állítja középpontba, különös hangsúlyt helyezve az objektív adottságok mellett a szubjektív tényezők történelemformáló jelentőségére. A maguk speciális összetettségében ábrázolt egyéni politikai magatartásokat ellentmondások szerves együtteseként értelmezi, s azok egymásba kapcsolódó láncolataként mutatja be a konkrét történelmi helyzetet. Történelemfelfogását a determinizmus látszata sem kísérti meg, a történelmi folyamatokat a szereplők által is sokban alakított gazdasági-, társadalmi-, kül- és belpolitikai közegben mozgó felelős, illetve felelőtlen politikusok döntéseinek összegződéseként határozza meg, melyek ábrázolását a különböző helyzetek és szerepek igen árnyalt megközelítése, részletes és pontos tisztázása jellemzi. Bár vizsgálódásai középpontjában természetesen Batthyány áll, értelemszerűen ugyancsak kiemelten foglalkozik a törvényes konszolidáció mellett határozottan elkötelezett Kossuth Lajos és István főherceg nádor szerepével, megkülönböztetett pozitív funkciót tulajdonítva a sorsdöntő márciusi napokban Esterházy Pál herceg közreműködésének. A kulcsszereplők, a főszereplők, a fontos valamint a mellékszereplők között kialakult tudatos illetve spontán munkamegosztás arányait érvényesítve az együttműködésüket szervező összetartó koncepcionális kohézió bemutatása mellett Urbán pontosan megjelöli az eltérések, az ellentmondások, a viták és az ütközések elvi és személyes összetevőit is. A mesterien rekonstruált csapatmunkában Batthyányt a törvényjavaslatok tárgyalása során a motor, Bécsben pedig a faltörő kos szerepében jeleníti meg. Rámutat kivételes taktikai érzékére az azonnali cselekvés időpontjának megsejtésében, valamint szükség esetén (pl. az úrbéri kárpótlások elengedését tartalmazó törvényjavaslat megszületéséről tájékoztató március 23-i miniszteri körlevél) szokatlan és formabontó módon megnyilvánuló bátorságára, olykor a zsarolásig elmenő határozottságára, és „leleplezi" időnként tetten érhető, kényszerből fakadó rögtönzéseit is (ld. a MOIB története). Hasonló precizitással vázolja fel a végsőkig kiélezett viták összetett bécsi hátterét: az uralkodó, az udvar, a főhercegek, a tanácsosok, az osztrák politikusok egymással is összekapcsolódó szerepét. Nagy hangsúlyt fektet, és jelentős terjedelmet biztosít a Pozsonnyal és Béccsel párhuzamos színtér, „a forradalom rugója" funkcióját betöltő Pest forradalmi eseményeinek bemutatására. Aláhúzza, hogy ugrásra kész radikalizmusával a város folyamatosan nyomást gyakorolt a pozsonyi munkálatokra és a bécsi fejleményekre, közvetlenül befolyásolva, olykor egyenesen meghatározva azok kimenetelét. Szisztematikusan áttekintve a pesti és a Pest megyei forradalmi választmányok működését, a monografikus igényű feldolgozás dimenzióit felmutatva közelíti meg a kulcsfigurának bizonyuló Nyáry Pál meghatározó szerepét. Az alakuló kormány és a pesti radikálisok közötti bonyolult viszony részeként rajzolja meg a még fel nem oszlatott Helytartótanács mellett nádori meghatalmazással létrehozott, országos hatáskörrel felruházott miniszteri biztosok (Szemere Bertalan és Klauzál Gábor) irányításával, azaz a végrehajtó hatalom egy részének kisajátításával működő, összességében a „több tényező szerencsés találkozása következtében az 1848-as magyar rendszerváltás előkészítője" funkcióját betöltve a nyugalom fenntartásában rendkívüli szerepet játszó Miniszteri Bizottmány történetét. Meglévő ismereteinket felelevenítve nyújt áttekintést a kormányalakítás rögös útjáról, majd alapos tájékoztatást ad a fosztogatásokkal kísért és a pogrom elemeinek felbukkanásával lezajló, jelentős városokra kiterjedő antiszemita zavargásokról, illetve az azokkal szembeni gyors, határozott és eredményes fellépésekről. Jelentőségét megillető figyelmet szentel a megyei parasztmozgalmaknak, és méltatja az illetékesek körültekintő, óvatos, a radikális eszközök alkalmazását mellőző, nagy szakértelemről tanúskodó eljárását. A nehezen kiszámítható, olykor egyenesen kiszámíthatatlan változásokban és váratlan fordulatokban bővelkedő események állandó kavarodásában mesterien rendet tartva jelöli ki a fejlemények irányát rendezőelvként meghatározó fő tendenciákat, s nem kisebb pontossággal rajzolja meg a mellékszálakat. Az események lüktetését és dinamikáját, valamint az azokban felhalmozó-