Századok – 2008
MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483
A Táncsics-köri előadással szinte egy időben kapta meg Molnár az MSZMP évenként szokásos tézistervezetét a 48-as forradalom évfordulójára.6 3 Az állásfoglalás, melynek kidolgozásában ő nem vett részt, de szövegét ismerte, nem 1848-ról, hanem túlnyomórészt az akkori jelenről szólt, s tartalmában már rendkívül szűkkeblű volt. Az 56 előtti bűnöket és hibákat lekicsinylő szöveg margójára Molnár — mintegy magának — igen sok kritikus megjegyzést írt. Kiemelte a néptömegektől való elszakadás tényét, az „akaratukon kívül is fegyveres harcba sodródott egyetemi hallgatók és középiskolások" kitétel mellé nagy kérdőjelet tett és a margóra ezt írta: „a munkások". A tüntetésre való utalás mellé odaírta: „demokratikus tömegmozgalom". Ugyanakkor a téziseknek ahhoz a mondatához, hogy a nemzeti zászló mellett ki kell emelni a vörös zászlót is, Molnár hozzátette: „ezt kell kifejteni". Említettük: Molnár számára a hivatalossá vált kádári politika elfogadását nagymértékben megkönnyítette, hogy az ideológiai „rendcsinálás" középpontjába a függetlenségi és nemzeti-nacionalista eszmekör elleni harc került. Erről szóltak a kommunista pártvezetés tagjainak belső vitái és állásfoglalásai. 1956 novemberében több variáns is készült a december elejére tervezett (és 6-án közzé is tett), a forradalom okainak és a további teendőknek a meghatározására készülő Intéző Bizottság (átmenetileg így nevezték a Politikai Bizottságot) ülése számára. Az egyik variáns kijelentette: „Meg kell mondani, hogy a Szabad Nép okt. 29.-i »Hajnalodik« c. hibás vezércikke még csak olaj volt a tűzre. Azzal, hogy a fegyveres felkelőket a »48-as márciusi hősök igaz és méltó örökösének« nevezte, halálos csapást mért a honvédek és rendőrök erkölcsi ellenálló erejére". Hasonló megállapítások számos más esetben is elhangzottak - akaratlanul is éreztetve, hogy „újra kell gondolni", milyen történelmi hagyományokat ismerjen el a párt. Ebben, mint régi merev internacionalista, Molnár kész volt közreműködni Egy személyes beszélgetésünkben — nem indokolatlanul — arra hivatkozott, hogy ő átélte a két háború közötti korszak fő jellemzőjét, az uralkodó politikai elit soviniszta nacionalizmusát. S azt is, hogy akkor a szociális mozgalmak és az újabb politikai irányzatok túlnyomó része is a nemzeti gondolatkörön belül lépett fel, sőt még a liberálisok kis pártja is nevéhez illesztette a „magyart". Ehhez járultak a kommunista törekvések, a függetlenségi és nemzeti eszme — a fasizmus elleni harcban indokolt, ám szerinte 1945 és főleg 1948 után már helytelen — beépítési törekvései a kommunista ideológiába. E beépítők közé sorolta Molnár Nagy Imrét is. Egyik, ugyancsak meg nem jelent cikkében, még 1957 februárjában, arra a vádra, hogy nem bírálja eléggé Nagy Imrét, így felelt: Nagy Imre bírálatának előfeltétele a Rákosi-rendszer torzulásainak kimutatása. „A proletár internacionalizmus helytelen felfogása, a nemzeti érzés megsértése Rákosi oldalán Nagy Imre nacionalizmusában tükröződik". A történész-vita kezdetéig még három ismert dokumentumot kell kiemelni. Az egyik a népi irányzatot bíráló, 1958-ban közzétett párthatározat, egy további a párt kultúrpolitikájáról szóló, ugyancsak ebben az évben közzétett, terjedelmes dokumentum, a harmadik a párt tézisei 1959-ben A burzsoá nacionalizmusról és a szocialista hazafiságról címmel. A népiek bírálatáról szóló hatá-63 Az MSZMP tézisei a 48-as forradalom évfordulójára (1957. február 13.). MTAK, Ms. 4357/559.
