Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: A kérelemírás mestersége. Hivatalnoki pályafutások a 18. századi Habsburg Monarchiában V/1249
tatók számára, hogy kiemeljék a hivatalnoki karrierstratégiák diszkurzív sajátosságait. Az uralkodóhoz eljuttatott írásbeli kérelmek alapján a Habsburg Monarchia központi igazgatási szervei (a bécsi Udvari Kamara, a Magyar Királyi Kancellária stb.) egyáltalán nem voltak zárt, kasztszerű hivatalok, amelyek mindössze néhány tucat család tagjaiból termelték ki vagy éppen újra apparátusukat. Az ezeknél alkalmazott, bevettnek tartható hivatali felvételi elveket egy olyan terminussal lehet jelölni, amelyet egy amerikai szociológus, Ralph Turner alkalmazott a brit iskolarendszerre: ez a „szponzorált mobilitás". Turner felfigyelt arra, hogy Nagy-Britanniában a tehetségek kiválasztása már majdnem az elemi iskolától megkezdődik, majd a „szerencséseket" a belső versenyeken, de könnyített feltételek mellett egészen a presztízses munkahelyig kísérik. Az Amerikai Egyesült Államokban viszont a „versenymobilitás" éppen ellenkezőleg azt feltételezi, hogy a presztízses egyetemen nem mindig az juthat helyhez, aki többet tud, hanem kötelezően az, aki a másokkal folytatott versenyben sikeresebben bizonyítja jogosultságát az ösztöndíjra.63 A Habsburg Monarchiában a személyi mobilizáció „szponzorált" jellege különösen akkor válik nyilvánvalóvá, amikor már állami szolgálatban dolgozó hivatalnokok kérelmezik, hogy nevezzék ki őket egy-egy új tisztségre. Ok bizonyosnak érezték, hogy előbb vagy utóbb, de a rangidősség jogán vagy a dicséretes szolgálati buzgalomért a hivatali vezetés rájuk emelte a tekintetét és előléptetéssel jutalmazta őket. Ez nehezebb volt az „újoncoknak", akik éppen akkor kezdtek vagy próbáltak meg érvényesülni valamelyik hivatalban. A tehetséges és becsvágyó külső jelölteknek kevés esélyük volt arra, hogy alkalmazzák őket, hacsak valamely államférfi vagy nagyúr nem kezeskedett értük. Ehhez egyébként alapvetően hozzájárult a császárnő az a rendelete, amely előírta, hogy a megüresedett állások betöltésekor a külső jelöltekkel szemben részesítsék előnyben a hivatali dolgozókat.6 4 Neuhold János püspök arról panaszkodott Balassa Ferenc bárónak, sehogy sem tudja bejuttatni a Magyar Királyi Kamarába Ritter József nevű pártfogoltját: „Már öt éve foglalkozik úrbéres ügyekkel, amelyeknek semmi közük nincs az államszámvitelhez, ezért a kamara szemében nincsenek érdemei, és ha a Felséged nem adja jóváhagyását, aggódom, hogy ezt a férfiút nem jutalmazzák meg, annak ellenére, hogy már 14 éve teljesít szolgálatot."65 Mindezek ellenére még a legszerényebb hivatali állás elnyerése is lassú, de biztos feljebbjutást garantált a hivatali ranglétrán. „Császári-királyi Apostoli Felség! Kegyeskedjen utasításba adni, hogy kegyes kinevezést nyerjek írnokként a Magyar Kamarához, és ezzel tegye lehetővé további uralkodói szolgálataimat" - írta 1760-ban Sauttersheim János Ignác fiatal gyakornok (aki a későbbiek során a sors akaratából Jean-Jaque Rousseau barátja lett).6 6 Igaz, ké-63 Ralph H. Turner: Sponsored and Contested Mobility. American Sociological Review 25. (1960: 6) 856-857. 64 Ezt a Magyar Királyi Kamara számára írt 1760. december 12-i királyi rezolúció írta elő. Ennek alkalmazására 1. pl. ÖStA, FHKA, HFU, Fasz. r. Nr. 912, 12 Aug. 1761. 65 MOL P 1765. Családi levéltárak, Balassa Ferenc levéltára, 76. cs, 22. t. Nr. 7057. 66 Rácz Lajos-. Rousseau és Sauttersheim. Budapest 1913.
