Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: A kérelemírás mestersége. Hivatalnoki pályafutások a 18. századi Habsburg Monarchiában V/1249
relmét csak részben teljesítették: csupán státusz nélküli alkalmazásba került. A bécsi Udvari Kamara elnöke, Rudolf Chotek rámutatott, hogy „más hivatalnokok zúgolódni fognak, ha valakit, akinek semmilyen tapasztalata nincs az államszámvitelben, kineveznek ide írnoknak, és ezzel elzárja az utat olyanok előléptetése előtt, akik már sok éve szolgálnak".6 7 Az uralkodóhoz eljuttatott és az illetékes hivatalok vótumaival ellátott kérelmek összehasonlító vizsgálata összességében arra enged következtetni, hogy éppen az általunk vizsgált korszakban történik meg a fontos elmozdulás a személyzeti politikában, amely az alkalmazás kritériumainak egységesítésére, illetve az egyén ismereteinek, képességeinek és a szakmai alkalmasságának fokozott figyelembe vételére irányult. A társadalom csak bizonyos késéssel veszi észre ezt a jelzést, nem korábban, minthogy II. József hozzáfog a meritokratikus elvek „felülről" történő meghonosításához, amelyek nem engedtek teret sem a nepotizmusnak, sem a filantróp meggyőződéseknek, sem a felekezeti kizárólagosságnak. A személyzeti politika tökéletesítésére irányuló, első látásra nem feltűnő, a 18. század hatvanas és hetvenes éveiben egy percre sem lankadó aprólékos munka nélkül ugyanakkor az 1780-as években bevezetett, a szolgálati évekről, képzettségről, nyelvtudásról és szakmaiságról információt adó nevezetes „minősítvények" nem tették volna meg hatásukat,6 8 és sem az udvar, sem a bürokratikus elit és végső soron a társadalom sem lett volna felkészülve a „versenymobilitásra" való áttérésre. Szerepet játszott-e ebben az apák fiainak és a patrónusok klienseinek világában az, hogy az alattvaló milyen szavakkal szólította meg az uralkodót? Úgy tűnik, bizonyos mértékben szerepet játszott. Kétségtelen, hogy a „szponzorált mobilitás" feltételei mellett, az uralkodói szolgálatban való alkalmazásra sokkal több esélyük volt azoknak, akiket a rendszer családi kötelékeik vagy pártfogóik alapján azonosított. De így vagy úgy a kérelmek a szimbolikus kommunikáció eszközéül szolgáltak: az, hogy az egyén mennyire ügyesen tudta ennek az információs csatornának a lehetőségeit kihasználni, milyen ügyesen demonstrálta érdemeit, nem kevesebbet árult el karrierlehetőségeiről, mint az egyetemi diploma vagy a szolgálati idő igazolása. És ha nem is mindenkinek, de sokaknak megadatott a lehetőség arra, hogy karriert építsenek, meggyőzően ígérve — mint a 19. századi leveleskönyvekben szereplő „N. N." —, hogy „a kérelmezőnek, amíg gyakornokként szolgál, minden törekvése arra irányul majd, hogy rátermett hivatalnok legyen".6 9 Oroszról fordította: Seres Attila 67 ÖStA, FHKA, HFU, Fasz. r. Nr. 896, 10 Apr. 1760, fol. 192, 193. 68 AII. József korabeli bürokráciáról: Hajdú Lajos-. II. József igazgatási reformjai Magyarországon. Budapest 1982; Waltraud Heindl: Gehorsame Rebellen. Bürokratie und Beamte in Österreich 1780 bis 1848. Wien-Köln-Graz 1991; Szántay Antal: Regionalpolitik im alten Europa. Die Verwaltungsreformen Josephs II. in Ungarn, in der Lombardei und den österreichischen Niederlanden, 1785-1790. Budapest 2005. 69 Ezzel a kérelmezési levélformulával találkozunk néhány leveleskönyvben. L. pl. Goal, G.: Allgemeiner deutscher Muster-Briefsteller i. m. 758; Joseph Hoffer: Wiener Briefsteller, oder allgemeiner österreischscher Haus- und Geshäfts-Secretär, Rechtsfreund und Ratgeber. T. 2. Wien 1840. 515.
