Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Tózsa-Rigó Attila: A pozsonyi Tiltáskönyv (1538-1566) információs bázisa (Különös tekintettel a pozsonyi felső- és középréteg városon túlnyúló kapcsolatrendszerére) V/1135
térségből 53 tiltás szerepel az általunk vizsgált forrásban. A kategória sajátossága, hogy a többi térséggel ellentétben itt szinte kizárólag egy várost jelölnek meg származási helyként: 52 követelést breslauiak jegyeztettek be. Ember Győző kimutatásai szerint a breslauiak behozatalának több mint 80%-át kötött-szövött áru tette ki, kivitelük pedig közel 70%-ban élelmiszerből állott.12 6 Az azonosítható foglalkozású adósok (48) között 36 esetben találunk kereskedőt, kilencszer szerepel kiskereskedő (hétszer huetter, két alkalommal gwandschneider), egy ügyben tűnik fel posztókereskedő. Az adósságot 47 tiltásnál ismerjük. Az összeg az esetek kb. felében 50 forint alatti. Tíz alkalommal jelentkezik 100-200 forint közötti summa, és a teljes adatbázishoz viszonyítva a 200-500 forint közötti összegek is túlreprezentáltak 17%-os részesedésükkel. A legmagasabb egy 1840 forintos adósság. A breslauiak közül a Pütnerek kapcsolatrendszerét érdemes közelebbről vizsgálnunk. Wolf és Caspar Pütner nevéhez 18, illetve 10 tiltás köthető biztosan. A közöttük fennálló viszonyról jelenleg sajnos nem tudunk közelebbit. Az 1550-es években gyakran feltűnnek, és hét esetben nagy valószínűséggel személyesen is Pozsonyban tartózkodtak. Míg Caspar követelései általában 50 forint körül mozognak, addig Wolf kintlévőségei között találunk három 400 forint körüli összeget is, illetve az ő nevéhez fűződik az említett 1840 forintos tiltás is. Nyolc alkalommal tesznek közösen tiltást. Pozsonyi kapcsolataik között olyan személyeket találunk, mint az adósként igen gyakran előforduló Mathes Rott, Lucas Mair vagy Gregor Fein. Utóbbival szemben 18 alkalommal jegyeztek be tiltást, többek között nürnbergi, ulmi, itáliai, breslaui, iglaui, bécsi és augsburgi kereskedők. Az általában külföldi kereskedők által követelt összegek többnyire 200-400 Aft között mozognak, Wolf Pütner legnagyobb összegű tiltása is Fein ellen irányul. A Pütnerek fontos partnerei között találunk még ulmi és nagyszombati polgárt is. A nagyszombati Anton Muschkannal szemben hat alkalommal lépnek fel közösen. Egy 1556. évi bejegyzésben még közel 200 forintot követelnek, amelyet ugyanebben az esztendőben 100 forint körüli összegre, majd az utolsó megújításkor 50 forintra módosítanak.127 Hat vagy hét tiltás származik a breslaui Georg Hermantól. Ezek szerint kereskedőkkel és egy posztóssal állt kapcsolatban, 3-3 követelése a 100-200, illetve a 200-500 forint közötti kategóriába esik.128 Nürnberg A 16. század második felében a nürnbergiek számára megnőtt a dunai útvonalon folytatott kereskedelem jelentősége. A század derekától a nyugat-európai városokkal folytatott export- és importforgalomban egyre gyakrabban merültek fel nehézségek,12 9 a tengeri államok kereskedőtőkéje, valamint a nyugati 126 Uo. 237. 127 AMB VB a i 1 fol. 124r, 125v, 132v. 128 1542-ben 3480 forint vámértékben hozott be kötött-szövött árut. Ember Gy.: Magyarország nyugati külkereskedelme i. m. 198. 129 Herman Kellenbenz: Nürnberger Handel um 1540. MVGN 50. (1960) 300-301.