Századok – 2008

MŰHELY - Buza János: Még egyszer a poltúrákról. Pénztörténeti tévutunkról helyes irányba IV/967

A 3 krajcárosok és az 1/24 talléros garasok Svájctól Holsteinig, illetve Kölntől Sziléziáig terjedő kibocsátásának — fentebbi erősen vázlatosan érintett — elemeit látva kicsi a valószínűsége annak, hogy az igencsak elterjedt „öreg", illetve az „apró polturák" sok-sok változata egyéb fogódzó híján azonosítható lenne. Teljesen azért nem reménytelen a helyzet, esetenként ugyanis igen érté­kes — az éremleletek tárgyi bizonyítékaival felérő — feljegyzéseket tárnak fel a levéltárak búvárai. Borsod megye például 1622 nyarán 12 forint és áruelkobzás büntetése mellett — egy kivételével — kötelezővé tette mindennemű „poltho­rak" nevű pénz elfogadását 4 dénáros árfolyamon. A kivételezett „feiespolthu­rak" nevűről feljegyezték, hogy Frigyes Vilmos tescheni herceg pénze.13 1 E ve­ret azonosítható: egyike volt az 1620-ban kibocsátott sziléziai 3 krajcárosok­nak.13 2 A nagy mennyiségben vert és a Szepességtől Erdélyig számos alkalom­mal elmarasztalt13 3 sziléziai veret között is feltűnően silánynak tartották Frigyes Vilmos 3 krajcárosát,13 4 Abaúj vármegye ugyanis 1622 augusztusában, Borsodhoz hasonlóan rendelkezett a „fejes apró poltorák " nevű13 5 pénzről, amelynek elfogadá­sát 1622 decemberében Eperjes elöljárósága szintén elvetette.13 6 131 Tóth Péter - Barsi János: Borsod vármegye statutumai 1578-1785. (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei levéltári füzetek 23.) Miskolc 1989. 19. A határozat 1622. június l-jén kelt. Köszönet illeti Tóth Péter docens kollegát (Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara) azért, hogy kérésemre összevetette az eredeti forrást a publikált változattal. 132 Friedrich Wilhelm 1617-1625 között volt Teschen hercege, említett veretére 1.: F. Freidens­burg - H. Seger: Schlesiens Münzen und Medaillen der neueren Zeit. Breslau 1901. Spalte 54., Tafel 36., Nr. 3048. 133 A lőcsei krónika, illetve az erdélyi emlékiratírók egyike 1622-ben — a drágaság évében — írt a sziléziai „hamis" és „veszedelmes" polturák behozataláról. Zipserische, oder Leutschauerische Chronica undt Zeitbeschreibung. Zusammengetragen der lieben Posterität zur Nachricht von Cas­par Hain. Szerk. Baal Jeromos - Förster Jenő - Kauffmann Aurél. Lőcse 1910. 161.; ill. Marosvá­sárhelyi Nagy Szabó Ferenc memoriáléja. In: Bethlen Gábor krónikásai. Krónikák, emlékiratok, naplók a nagy fejedelemről. Összeáll., bev., jegyz. Makkai László. Bp. 1980 234-236. Az erdélyi em­lékirat- és naplóírók megfigyeléseit, értékeléseit a régebbi forráskiadások nyomán hasznosította a korábbi szakirodalom: Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629. Kassa 1943.; Huszár Lajos: Bethlen Gábor pénzei. Kolozsvár 1945. 48-49.; Mráz Vera: Bethlen Gábor gazdaság­politikája. Századok 87. (1953) 512-564., a monetáris zavaroktól az árszabályozásig terjedő rész: 532-548.; Zimányi Vera: Bethlen Gábor gazdaságpolitikája. Századok 115. (1981) 703-713.; Imreh István: A fejedelmi gazdálkodás Bethlen Gábor idejében. (Erdélyi Tudományos Füzetek 211.) Ko­lozsvár 1992. 64-82.; Buza J.: Kipper-pénzek i.m. 895-900. 134 Friedrich Wilhelm 1620-ban kezdte újra a pénzverést, viszonylag tekintélyes mennyiségű veret maradt utána, a 12 és 24 krajcárosok mellett több változatban veretett garasokat, azaz 3 krajcárosokat. A verdét 1621 novemberében 2 évre — ismert és hírhedt — bérlők kezére adták, akik évi 34.000 tallér bérleti díjat fizettek. Fferdinand] Friedensburg: Schlesiens neuere Münz­geschichte. (Codes diplomaticus Silesiae 19.) Breslau 1899. 199. A bérleti díj összege és a változa­tokra utaló „Groschen in mehreren Stempel" kitétel egyaránt élénk pénzverésre vall. 135 „autem grossorum Bohemicorum, vulgo polturák dictorum ... pro quattuor denariis hunga­ricaiibus cum dimidio acceptetur; exceptis solummodo illis minutoribus, vulgo fejes apró poltorák dictis." Kolosvári Sándor - Óvári Kelemen: A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjtemé­nye / Monumenta Hungáriáé Juridico-Historica. Corpus statutorum. Bp. 1897. II/l. 128-129. A me­gyei nemesség Szinán, 1622. augusztus 29-én tartotta gyűlését; a jegyzőkönyv eredeti példánya Kassán található (Státní archív v Kosiciach). 136 „Nekünk is úgy tetszik, ha négy pénzben mindenféle poltorák — az apró fejesen kívül — el­vétetnének, nem volna oly nagy difficultás az pénz dolgában." Eperjes 1622. december 15-én kelt levelének részlete ismert a történeti irodalomban: Kerekes György: Bethlen pénzjavítási törekvése; pénzhamisítás. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle (1901) 320. Kassán december 17-én olvasták a

Next

/
Oldalképek
Tartalom