Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Velkey Ferenc: Batthyány Lajos Széchenyi látószögében (I. Közelítések) III/557

BATTHYÁNY LAJOS SZÉCHENYI LÁTÓSZÖGÉBEN 573 Ebben az egyedi és egyszeri esetben jutott el Széchenyi a „legmesszebbre" abban a tekintetben, hogy Batthyányi a sajtónyilvánosság előtt konkrétan megnevezze. A szituáció világossá teszi, hogy taktikai-politikai megfontolások mindenképpen szerepet játszottak abban, hogy a „kritikus oldalvágásokat" az ő esetében elkerülte, s meg-megújuló késztetése ellenére nem vitte nyilvános térre a vele kapcsolatos véleményét. A jelenségnek természetesen más magyarázata is lehet. Talán a cenzúra működése (ebben az esetben: öncenzúrává átalakuló hatása) játszhatott szerepet Batthyány érintetlenségében. Hiszen a korabeli cenzorok amellett, hogy a lojalitás egykori „politikailag korrekt" határait védték, főleg a személyeskedő, vagy személyeket érintő kitételeket törölték.47

Továbbolvasva a „két garas" körüli agitációt kiderül, hogy Kibékülés című cikkébe is szívesen bevett volna neveket, de be sem írta őket az első változatba, hanem először a cenzor feltehető álláspontjáról kérdezte titkárát: „Havast illetőleg, például törülné-e ezt? [...] Most egy országgyűlés alatt kellene azonban életbe léptetni a dolgot. Kossuth erre is segít, tudom, de mit mond ahhoz báró Eötvös József, gr. Batthyányi Lajos, mit Károlyi Lajos és György, mit Apponyi György etc. etc." A megjelent változatban természetesen ez a névsor sem szerepelt.48 A Batthyányval szembeni nyilvános fellépést az is akadályozta, hogy Széchenyit nem érte személyes megtámadtatás: nem volt mire válaszolnia. Nyilvános polémia már csak azért sem alakulhatott ki közöttük, mert Batthyány nem vállalt semmilyen szerepet a röpirat- ill. hírlapirodalomban, s így nem teremtett Széchenyi számára írásban megtámadható „fogáspontot." Talán ez a meggyőzőbb magyarázat. Hiszen A kelet népét Kossuth cikkei inspirálták, a Wesselényi elleni támadást annak nyilvános nyilatkozata idézte elő, s a Deák Ferencre vonatkozó kritikus Széchenyi gondolatok is cikk-tervként kéziratban maradtak mindaddig (1841-43.), amíg meg nem jelent a kehidai reformer nyilvános állásfoglalása a Védegyletről (1845. márc). Széchenyi műveiben (a többi reformellenzéki politikusnak szóló oldalvágásában is) mindig hangsúlyosan megjelölte, hogy a reagálás kényszerében írja ki gondolatait, s Batthyány egyetlen „répacukorgyár ismertetése" nyilván nem teremtett ilyen késztetést.49 is jelent a Jelenkor 1843. dec. 31-i számában. Olyannyira fontosnak tartotta politikai üzenetének — akár név nélküli — megjelentetését, hogy attól való félelmében, hogy az nem érkezik meg (azt álmodta: zátonyra futott a hajó), újra elküldte (dec. 26. SzIL III. 218.). 47 A cenzúra működésére és árnyalt vizsgálatára újabban lásd:

Kovács Magda: Fejezetek a cenzúra reformkori történetéből. In: Petőfi és kora. Szerk.: Lukácsy Sándor és Varga János. Bp., 1970. 249-287.; Megbíráltak és bírálók. A cenzúrahivatal aktáiból (1780-1867). Vál., s. a. r., bev és jegyz.: Mályuszné Császár Edit. Bp., 1985. Molnár András: Kossuth cenzúrázott országgyűlési beszéde (1848. február 8.). Századok, 2002/4. 909-926.; Frank Tibor: Liberális cenzor Metternich Magyarországán: Reseta János. Századok, 2003/5. 1169-1178.; Pajkossy Gábor: Kossuth felirati beszédéhez (1848. március 3.). In: Emlékkönyv Orosz István 70. születésnapjára. Szerk.: Angi János és ifj. Barta János. Debrecen, 2005. 169-179. 48 A levélben ez a rész kiemelve. SzIL III. 236. és Jelenkor, 1844. jan. 21.; SzIÖM 6/2. 276-286. 49 Széchenyi további személyes kitételei is általában egy-egy nyilvános állásfoglalást boncolgattak: azaz általában a vitához, vagy bizonyos ügyekhez a sajtóban hozzászóló kortársait idézte, bírálta. A megjelölt példákra itt összefoglalóan csak a kézenfekvő gyűjtemények anyaga ül. Széchenyinek a közvetlen reagálásai: SzIÖM 5. 109-208., és 316-358, SzIÖM 6/1. 205-207, 280-282, 346-356, 749-753 (a Deák politikai karakterjegyeit taglaló kéziratok); SzIÖM 6/2. 503-507. és 508-526. Batthyány itt csak ellenpontul megjelölt, egyébként saját körében korrekt cikke: BLRBLÍ 52-57.