Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Sz. Simon Éva: Névlegesen birtokolt szandzsákbégi hászok a 16. századi oszmán terjeszkedés szolgálatában (Gondolatok a ber vedzsh-i tahmin szisztéma működésének értelmezéséhez) VI/1351
HÁSZOK A 16. SZÁZADI OSZMÁN TERJESZKEDÉS SZOLGÁLATÁBAN 1387 dalmon kívül eső falvak esetében a birtokosok kiléte teljesen változó volt.191 Ezért anélkül, hogy a vár környékének behódoltatására irányuló oszmán célt elvetnénk, kijelenthetjük, hogy a hászok kiosztása nem hozható semmiféle összefüggésbe a korábbi magyar birtokszerkezettel. Sokkal inkább biztonsági intézkedésnek tekinthető a kiválasztott hászok Kanizsa várához viszonyított helyzete, mivel a távolság minimuma soha nem lépte át a vártól számított 6-8 km-t. Ez a táv ugyanis éppen elegendő volt ahhoz, hogy a vár mellett elhaladó török katonaság ügymond „észrevétlen maradhasson" vagy felfedezése esetén egérutat nyerhessen. A térképre tekintve mégis az látható, hogy a szpáhi-birtokok és az azok folytatásában fekvő hászok, együtt már kis híján „körülzárták" Kanizsát. Ha csak a hódolt településekre kényszerített kémtevékenységre gondolunk — a várban szerzett, vagy onnét kiszivárgó hírek továbbításának lehetőségére, a környéken észlelhető mozgások, élelemszállítmányok megfigyelésére —, ez bizony nem kis fegyvertény.192 Különösen akkor, amikor a vár ellátása amúgy is súlyos problémát jelentett. Az 1570. év ugyanis az egész Dunántúlon nagyon ínséges volt, a hivatalos jelentések szerint gabonát csak a törököktől lehetett vásárolni.193 De Kanizsának és a hozzá tartozó garnizonnak az élelmezése az 1560-as évek végétől kezdve már egyébként sem volt megoldható csupán a várbirtokok bevételeiből. A hiányt a stájer rendek szállítmányaival pótolták.194 így már nem is különösebben meglepő, hogy a Kanizsa-vizén túli hászok egy része, mondhatni az egyik ütőéren, az északnyugati irányból a várba befutó főútvonalon ült. Valószínűleg így jelölte ki a rövid távú stratégiai érdek az újdonsült birtokok helyét. De húzódhatott egy távolabbra mutató érdek is a választás mögött, ezt pedig a hászok elhelyezkedése által kijelölt irányok mutatják meg. Ebben az esetben az egyik kulcspont, a több, dél felé tartó út kereszteződésében fekvő Rigyác volt. Innen nemcsak a Hans Lenkovichnak a stratégiai hászok esetében ismertetett jelentésében szereplő Babócsa-Radkersburg útvonal részét képező Letenye irányába, hanem a Zrínyiek nehezen hozzáférhető, vagy legalábbis védettebb muraközi birtokai felé is vezetett út. A szigetvári és a pozsegai területek közé benyúló hozzáférhetetlen ék, a Muraköz behódoltatása pedig fontos stratégiai 191 A Bánffyak birtokolták Oltárcot, Istvánffy Miklós és Paksy Jób Istvándot, a magyar indigenátust nyert (1563) Salmok uradalmához tartozott Egyeduta. 1579-re több birtokos kezére jutott Petri és Rigyác. MOL E 158, 54. köt. 1570-1579. 192 A törökök esetenként túszokat szedtek a hódolt falvakból, így kényszerítve hírhordásra a lakosságot. A területen élő Csányi Ákos szerint „a hódolt nép együtt rabol a törökkel, az elidegenített parasztság a töröknek szállít híreket." Kelenik József: Kémek, hírek, rémhírek. Hírszerzés és hadviselés a dél-dunántúli végeken a 17. század első felében. In: Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. Szerk. Petercsák Tivadar -Berecz Mátyás. (Studia Agriensia 20.) Eger 1999. 178.; Öze Sándor: Kanizsa környéki végvárak viszonya a környék lakosságához, Csányi Ákos jelentései alapján. In: Nagykanizsa török alóli felszabadulásának i. m. 18. 193 Az 1569. december 4-én Egerszegen tartott vármegyei közgyűlés határozata szerint „a megye mostani nehéz helyzetére, a gabonahiányra való tekintettel elrendelik, hogy az urak és nemesek minden olyan porta után, amelyet a portális összeírásba bevettek egy-egy köböl zabot kötelesek Egerszeg és Kanizsa mezővárosokba a köböllel (az edénnyel) együtt adni [...]" Bilkei Irén - Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái. 1555-1711. I. Zalaegerszeg, 1989. 24., valamint Takáts S.: Bajvívó magyarok i. m. 263. 194 Kenyeres István: A végvárak és a mezei hadak élelmezési szervezete a XVI. században. Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) 9. (2002: 1-3. sz.) 188-189.
