Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az 1267. évi dekrétum és politikatörténeti háttere (IV. Béla és Ifjabb István király viszályának utolsó fejezete) IV/803
AZ 1267. ÉVI DEKRÉTUM ÉS POLITIKATÖRTÉNETI HÁTTERE 833 szervienseire vonatkoznak, hiszen aligha gondolható, hogy IV Béla és István kormányzata ebből a szempontból pontos mása lett volna egymásnak, sőt, éppen ellenkezőleg, mint az alábbiakban látni fogjuk, bizonyos, hogy az öregebb és az ifjabb király viszonya a királyi szerviensekhez alapvetően különbözött egymástól. S valóban, számos cikkellyel kapcsolatban gyanítható, hogy mindkét országrész szerviensei számára fontosak lehettek, mint például az, amelyik biztosítja a szervienseknek azt a lehetőséget, hogy szabadon válasszanak urat maguknak a törvény szövegét fenntartó oklevél kiadóiként szereplő IV Béla király, István ifjabb király és Béla szlavóniai herceg közül — „amennyiben közülünk bárkihez is át akarnának menni, miután erre engedélyt kértek és kaptak, legyen joguk az átmeneteire, és ezért birtokaikat ne pusztítsák el"207 —, de ugyanez mondható el a szerviensek népeinek adómentességéről szóló, a szerviensek bírói ítélet nélkül való fogvatartását tilalmazó, a fehérvári törvénynap megtartását előíró vagy éppen az örökös nélkül meghaltak birtokaiban a királyi háramlási jogot korlátozó intézkedésekről.208 István ifjabb király bolgár hadjárataira gondolva a rendelkezések ezen csoportjába sorolhatnánk a külföldön való hadakozás önkéntességével kapcsolatos cikkelyt is, ha annak szövege nem úgy folytatódnék, hogy a szerviensek arra sem kötelezhetők, hogy „fiaink vagy mások megsegítésére menjenek",209 hiszen ez a tilalom IV Béla fiaira nem vonatkozhat, csak magára az uralkodóra. Előzetes várakozásainknak megfelelően tehát valóban azonosítható olyan rendelkezés a törvény szövegében, mely csak a IV Bélát uraló országrészre vonatkozik, s korántsem ez az egyetlen. Ugyanez a helyzet a kérvényezés nélküli ügyintézés előírásával, mivel ezt a kancelláriai reformot IV Béla vezette be még a tatárjárást megelőzően,210 István ifjabb király hasonló rendelkezéséről azonban nem tudunk, minden bizonnyal azért, mert ilyen nem is volt. Szintén nagy biztonsággal kapcsolható IV Béla országrészéhez az a két cikkely, melyek egyike azon gyakorlat ellen tiltakozik, hogy „a mi nevünkben vagy a királynéasszony nevében" (nostro nomine vei domine regíné) várnépek vagy udvarnokok földjeire vendégeket (hospites) telepítsenek,211 másika pedig elrendeli azon nemesi földek visszaszolgáltatását, melyeket „a mi vagy a királynéasszony szabad falvainak népei, avagy az udvarnokok, vagy pedig a várnépek bármely ürüggyel elfoglaltak vagy elfoglalva tartanak".212 Ezek a cik-207 1267: 4. c: Item concessimus, quod nobiles petita licentia et optenta ad quemcunque nostrum se transferre voluerint, transferendi liberam habeant facultatem, nee propter hoc possessiones eorum destruantur" - Oklevélszövegek 54., az idézett magyar fordítást 1. Magyar történeti szöveggyűjtemény 1000-1526. Szerk. Bertényi Iván. Bp. 2000. (a továbbiakban: Szöveggyűjtemény) 279. 208 1267: 1., 3., 6., 8., 9. cc: Oklevélszövegek 53-55. 209 1267: 7. c: Oklevélszövegek 54., magyarul 1. Szöveggyűjtemény 279. 210 Vö. Györffy György: A magyar krónikák adata a III. Béla-kori petícióról. In: Középkori kútfőink kritikus kérdései. Szerk. Horváth János, Székely György. (Memoria Saeculorum Hungáriáé 1.) Bp. 1974. 333-338. (a kérdés korábbi irodalmával) és Gerics József: Az írásbeli petíciók bevezetéséről szóló krónikahely magyarázatához. In: Uő: Egyház, állam és gondolkodás Magyarországon a középkorban. Szerk. Zombori István. (METEM-könyvek 9.) Bp. 1995. 240-243. 211 1267: 2. c: Oklevélszövegek 53. 212 1267: 5. c: terre nobilium, quas populi liberarum villarum nostrarum vei domine regine seu udvornici seu castrenses quacunque occasione occupaverunt et detinent - Oklevélszövcgek 54., magyarul 1. Szöveggyűjtemény 279.
