Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az 1267. évi dekrétum és politikatörténeti háttere (IV. Béla és Ifjabb István király viszályának utolsó fejezete) IV/803
828 ZSOLDOS ATTILA ügyelve, közvetítőként, sőt mi több, pajzsként és oltalomként közbevetette magát, és így sok fáradság és szorongattatás után békeegyezményeket hozva létre közöttünk és az előbb említett legkedvesebb fiunk között, gyakran igyekezett erejéhez és tehetségéhez mérten bennünket és országunkat — kölcsönösen korlátozva a vérontás pusztítását — a békesség és a nyugalom állapotához visszavezetni, kitéve magát emiatt súlyos költekezéseknek, veszélyeknek és szorongatásoknak".176 Azt gondolhatnánk tehát, hogy ekkor még egyetértés jellemezte apa és fia kapcsolatát, valójában azonban nem ez volt a helyzet. Roland menesztése és birtokainak feldúlása egy újabb belpolitikai válság eseményeinek egyike volt, amit félreérthetetlenül jelez, hogy a bárói tisztségekben végbement változások rendre azokat juttatták új méltóságokhoz, akik a belháború idején a király seregvezérei voltak.177 Az eset ugyanakkor arra is fényt vet, hogy — dacára az 1265-ben megkötött és 1266-ban kiegészített békének — IV Béla országrészében a király régi híveit sem kímélte az uralkodó haragja, ha abba a gyanúba keveredtek, hogy István ifjabb királyhoz húznak. A másik oldalt, az ifjabb király környezetét hasonló feszültségek jellemezték az idő szerint. István kancellárja 1265-ig Smaragd kalocsai érsek volt,178 aki azonban 1265-ben meghalt,179 s utóda a kancellárságban Miklós erdélyi prépost lett, akinek kezéből 1266-ban az ifjabb király két oklevele kelt.180 Ez a Miklós Kán nembéli László fia volt,181 azaz fivére annak a Lászlónak és Gyulának, akik 1264-ben elárulták István ifjabb királyt és ellene támadtak,182 ezért aztán némiképp furcsáiható, hogy az ifjabb király mégis bizalmi posztra helyezte; talán azt értékelte, hogy — ellentétben fivéreivel — hű maradt hozzá a belháború idején. Egy 1267-ben kiadott oklevélből értesülünk arról, hogy — miként né-176 1267: dum inimico hominum superseminante zizania inter nos ex una parte, et dominum regem Stephanum karissimum filium nostrum ex altera, essent hinc inde diversis temporibus guerre, discordie, ac intestina prelia suscitata, pro corone nostre statu sereno et regni nostri integritate ac felicitate servandis, se mediatorem, ymo qua scutum et murum interposuit, et sic post multos labores et angustias inter nos et predictum karissimum filium nostrum pacis ordinans fédéra, nos et regnum nostrum ad statum quietis et tranquillitatis, amputato mutue cedis exicio, reducere studuit frequencius pro viribus et pro posse, exponens de propter hoc gravibus sumptibus, periculis et pressuris - CDCr V 435-436., az idézett magyar szöveg Kordé Zoltán fordítása, 1. KHO 60-61. 177 Héder nembéli (kőszegi) Henrik pataki rajtaütéséről már szó esett, s ő vezette IV Béla seregeit az isaszegi csatában is (1266: CD IV/3. 346.; 1268: HO VIII. 111., 113., stb.), Kemény fia Lőrinc ostromolta Istvánt Feketehalom várában (1267: ÁUO VIII. 173., CD IV/3. 408., DL 632., stb.), Ákos nembéli Ernye pedig a Kemény fia Lőrinc legyőzése után az ország belseje felé indult ifjabb király ellen valahol a Tiszántúlon vesztett csatát (1267: CD IV/3. 408., DL 632.; 1268: HO VIII. 111., stb.). 178 Fejérpataky László: A királyi kanczellária az Árpádok korában. Bp. 1885. 116. 179 Udvardy József szerint ugyan Smaragd 1266-ban halt meg (Udvardy József: A kalocsai érsekek életrajzai 1000-1526. [Dissertationes Hungaricae ex história Ecclesiae XI] Köln 1991. 151.), ám IV Kelemen pápa 1266. febr. 11-én már az utódaként megválasztott István pozsonyi prépost ügyében intézkedik (VMHH I. 292-293.), így Smaragd minden bizonnyal még 1265-ben hunyt el. 180 1266: VMHH I. 283-284., ÁÚO VIII. 147-148. 181 Wertner Mór: Újabb nemzetségi kutatások VIII. A Kán-nemzetség erdélyi vagy vajdai ága. Turul 26. (1908) 125. 182 1267: CD IV/3. 407-408.; 1268: ÁÚO VIII. 196., vö. még 1269: EO I. 218., UGDS I. 105.; 1273: CDCr VI. 35-36.
