Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az 1267. évi dekrétum és politikatörténeti háttere (IV. Béla és Ifjabb István király viszályának utolsó fejezete) IV/803
AZ 1267. ÉVI DEKRÉTUM ÉS POLITIKATÖRTÉNETI HÁTTERE 813 „nekünk juttatta koronánkat és országunk kormányzatát" (nos ... corone nostre et regimini regni sociavit).65 Mindezen utalások kétségtelenné teszik: a közvetlenül a háború befejezését követően megkötött békében István biztosítékot kapott arra vonatkozóan, hogy a trónhoz való jogát senki sem vonja kétségbe, sem apja életében, sem annak halála után. Az is nehezen képzelhető el, hogy ennek fejében István ne tett volna olyan nyilatkozatot, melyben elismerte apját a Magyar Királyság urának. Efféle kölcsönös kötelezettségvállalások nélkül a béke nyilvánvalóan nem jöhetett volna létre, s alighanem az 1265. márciusi egyezség ilyen értelmű rendelkezéseit ismétlik meg — immár a konkrét politikai tartalom nélkül — a Margit-szigeti szerződés bevezető sorai, amelyek szerint IV Béla visszafogadja atyai szeretetébe Istvánt, aki viszont fiúi tiszteletéről és engedelmességéről biztosítja apját.66 Magától értetődőnek tekinthetjük azt is, hogy a békeokmány valamiféle módon intézkedett a háború során ejtett foglyok kölcsönös szabadon bocsátásáról. Az ifjabb király családja épp úgy visszanyerte szabadságát,67 mint IV Bélának a háború csatáiban fogságba esett seregvezérei; az utóbbiak közül Kemény fia Lőrinc országbíró valamikor szeptember 29. előtt már oklevelet adott ki bírótársaival egy perbeli egyezségről.68 Szintén bizonyosra vehető, hogy a béke rendelkezett az ország megosztásával kapcsolatos kérdésekről, hiszen a viszály javarészt éppen ezekben gyökeredzett.69 A háborúban győzedelmeskedő István legfontosabb követelése aligha lehetett más, mint az, hogy Kelet-Magyarország feletti uralmát apja — 1262 után immár másodszor — ismerje el, amibe IV Béla kénytelen is volt belenyugodni. A rendelkezés értelemszerűen azzal járt együtt, hogy István a háború során elvesztett várait is visszakapta, aminek bizonyságaként az ifjabb király már 1265-ben eladományozta a Heves megyei Ágas várát, mely pedig a háború idején apja kezére került.70 A másik oldalon viszont IV Béla ragaszkodhatott ahhoz, hogy István járuljon hozzá azokhoz az intézkedéseihez, amelyekkel a dinasztia különböző tagjainak juttatott jelentős területeket. Számos jel arra mutat, hogy ebben a kérdésben sikerülhetett a legnehezebben tető alá hozni egy mindkét fél számára kielégítő egyezséget. Az feltételezhető, hogy István elfogadta öccse szlavóniai hercegségét, bár erre vonatkozólag egyértelmű bizonyíték nem áll a rendelkezésünkre, miközben az, hogy a Margit-szigeti szerződés az ifjabb Bélát szlavóniai hercegségének említése nélkül nevezi meg (dux Béla fráter noster predilectus)11 éppenséggel felkelthetné a gyanúnkat. Az efféle két-65 1268: HO VIII. 112., vö. még Zsoldos A.: Az ifjabb király országa i. m. 255-256. 66 1266: carissimum nostrum filium Stephanum ducem Transüvanum, dominum Cumanorum recepimus ad plenam dilectionem nostram paternam et amorem sincerum, quo pater consuevit dilectum filium amplexari; idem quoque rex Stephanus nobis promisit exhibere in omnibus reverentiam et obedientiam filialem - VMHH I. 284. 67 1270: ÁÚO XII. 8. 68 1264: Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban: DL) 40 061., vö. Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg I-V Bearb. von Hans Wagner, Irmtraut Lindeck-Pozza et al. Graz-Köln-Wien 1955-1999. (a továbbiakban: ÜB) I. 313-314. 69 Vö. Zsoldos A.: Az ifjabb király országa i. m. passim. 70 1265: ÁÚO XI. 545-546. 71 1266: VMHH I. 287.
