Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Francia emlékek. Napóleon és Vasvármegye. Francia hatások Vasvármegye művelődéstörténetében (Ism.: Nagy Imre Gábor) III/793

794 TÖRTÉNETI IRODALOM tatója, Hahner Péter „Napóleon és a magyarok" címmel elemzi a francia császár és a magyar nemesség kapcsolatát, illetve annak történelmi megítélését. Azt a széles körben elterjedt, „az elszalasztott lehetőségek tézisének" nevezett felfogást cáfolja meg a szerző, mely szerint a Habsburgok Magyarország elnyomói voltak, Napóleon viszont a szabadságot képviselte, melyet a magyar nemesség önző módon elutasított. Hahner Péter „sine ira et studio" (harag és részrehajlás nélkül) három kérdésre keresett választ: mit képviselt Bonaparte Napóleon 1809-ben; mit tett azokért az országokért, amelyek mellé álltak és valóban olyan zsarnoki volt-e a Habsburg Monarchia, hogy Magyarországnak fel kellett volna lázadnia ellene, s el kellett volna fogadnia Napóleon ajánlatait? Az első kérdésre a Napóleonról szóló szakirodalom egyértelműen azt válaszolja, hogy 1807 után a császár kormányzata egyre autokratikusabbá, a külpolitikája (lásd a spanyolországi háborút) pedig egyre dinasztikusabbá vált. A józan ész azt diktálta, hogy a magyar nemesség a mellé a monarchia mellé álljon, amely többé-kevésbé tiszteletben tartotta a magyar hagyományokat, és nem egy olyan uralkodó mellé, aki semmit sem tisztelt, tetszése szerint rajzolta át az országhatárokat és felrúgott minden alkotmányt. Nem kedvezőbb a kép azoknak az országoknak az esetében sem, akik Napóleon mellé álltak, nem adta meg például a császár lengyeleknek azt a függetlenséget, amit megígért nekik. Az egykori Lengyelország töredékén felállított Varsói Hercegség valójában francia bábállam volt, amelyet Napóleon cinikusan kihasznált, és a lengyel társadalom erőforrásait a francia hadigépezet szolgálatába állította. Egy modernizált és militarizált nyugat-európai nagyhatalom pedig jóval hatékonyabban ki tudta zsákmányolni a közép-európai nemzeteket, mint a helyi, tradicionális birodalmak. Az sem áll fenn, hogy Napóleon uralma „a régi rend eltörlésé''-t, a magyar nemesség kiváltságai elvesztését hozta volna, hiszen az új lengyel politikai rendszer is — minden modernizációs törekvés ellenére — a nemesség uralmát biztosította. A magyar nemesség tehát az ország valamennyi rétegének érdekét képviselte mikor nem állt Napóleon mellé. Hasonlóképpen fontos a szerző azon megállapítása, hogy bár a Habsburgok uralmának kétségkívül voltak konfrontációs szakaszai, ám összességében ez az uralom jóval több hasznot hozott Magyarországnak, mint amennyi kárt okozott. A Habsburg uralom tette lehetővé a török kiűzését a 17. században, biztosította az ország békés fejlődést a 18. században, védelmezte az országot a szomszédos hatalmak terjeszkedési kísérletétől, és a vármegye-rendszer fenntartásával biztosította a lehető legteljesebb belső önkormányzatot a hagyományos magyar vezető réteg, a nemesség számára. Ábrahám-Ködmen Zoltán „Kiáltvány a semmibe" című tanulmányában Napóleon 1809. május 15-i, Magyarokhoz ... címzett kiáltványát elemzi. Az első olvasatra nehezen érthető kiáltvány Napóleon 1808-1809. évi helyzetéből magyarázható. Napóleon a kiáltvánnyal a spanyolokkal és a Habsburgokkal folytatott háború, az Angliával való szembenállás, Sándor orosz cár kiszámíthatatlansága, a poroszországi katonai és közigazgatási reformok, a sorozatos háborúkkal szembeni belső ellenállás stb. gondjain kívánt enyhíteni. A kiáltvány valójában nem egy előre megtervezett politikai lépés része, hanem egy nem kellően előkészített és nem túl sikeresen kivitelezett, ötletszerű terjesztésű akció, más szóval blöff. A francia császár politikai fegyverként többször alkalmazta a nemzetekhez intézett kiáltványt, ám Egyiptom és a lengyelek esetében sokkal átgondoltabban járt el, így Lengyelországban támogatókra tett szert. Ábrahám-Ködmen Zoltán szerzőtársával, Hahner Péterrel ellentétben azt a pozitív folyamatot emelte ki Napóleon lengyelországi politikájában, hogy a lengyel intézmények, a lengyel hadsereg létrejöttével és a lengyel vezényleti nyelvvel erősödött a lengyel kultúra. Három tanulmány szól a francia megszállás mindennapjairól. Vigh Kálmán „Napóleon csapatai Nyugat-Dunántúlon" című tanulmányában azt mutatja be, hogy a francia törvényhozó gyűlés (Konvent) 1792. évi a forradalom exportjáról és propagandaháborúról hozott kiáltványai hogyan festettek másfél évtized után a valóságban. A francia hadsereg rekvirálásának, beszállásolásának, egészségügyi szolgálatának, Napóleon kiáltványa terjesztésének és születésnapja megünneplésének szemléletes leírásai a kötet legjobb részei közé tartoznak. Kissé sematikus a szerző nemességről alkotott képe. Vigh Kálmán is átveszi a kiváltságait féltő magyar nemességről szóló nézetet, amelyet Hahner Péter cáfolt meg bevezető tanulmányában. Nyilvánvalóan erős túlzás a szerző azon véleménye, hogy a jól kiképzett francia hadsereget a nemesi felkelésnek kellett volna megállítania, hiszen mozgósítása, felszereltsége, kiképzése eleve alkalmatlanná tette erre a feladatra, és 1809-ben Győrnél a János főherceg által vezetett reguláris osztrák-magyar haderő éppúgy nem volt képes a győzelemre, mint az ott harcoló inszurgensek. Krisch András „Kőszeg az 1809-es francia hadjáratban" című tanulmánya a város féléves francia megszállásáról szól a levéltári források alapján. A tanulmány legfőbb érdeme a napi történések és a beszállásolások, rekvirálások adatokban gazdag bemutatása, e nemben a kötet egyik