Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ágoston, Magdolna: Velikoknyazseszkaja Pecsaty 1497 g. K isztorii formirovanyija russzkoj goszudarsztvennoj szimvoliki (Ism.: Szili Sándor) III/781

TÖRTÉNETI IRODALOM Magdolna Ágoston VELIKOKNYAZSESZKAJA PECSATY 1497 G. K isztorii formirouanyija russzkoj goszudarsztvennoj szimvoliki Moszkva, 2005. Drevlehranyiliscse, 462 o. AZ 1497. ÉVI NAGYFEJEDELMI PECSÉT Az orosz állami szimbólumrendszer kialakulásának történetéhez A mai Oroszország állami címerének központi alakja, a kétfejű sas III. Iván moszkvai nagyfejedelem (1462-1505) vörös viaszból készített kettős függőpecsétjének hátlapján bukkant fel először 1497-ben. A pecsét előlapján látható jeleneten egy lovas vitéz kopjával keresztüldöfi a paripája patái alatt tekeredő sárkány fejét. A későbbi hagyomány ezt az ábrázolást Moszkva jelképének tekintette. A szombathelyi főiskolán oktató történész-russzista, Ágoston Magdolna a XV század végi magyar-orosz kapcsolatok tanulmányozása során olyan eltéréseket észlelt az 1497-es pecséttel foglalkozó orosz és idegen nyelvű szakirodalomban publikált rajzok, illetve leírások között, amelyek a levéltárakban őrzött eredeti és egykorú pecsétek nem kellően alapos vizsgálatára engedtek következtetni. Feltételezése szerint a külföldi szerzők, de az orosz és a szovjet szakemberek többsége is nem a szóban forgó tárgyi emlékekkel történt beható megismerkedés nyomán jutott különféle megállapításokra, hanem az 1813-ban Moszkvában publikált reprezentatív forráskiadvány mellékletében megjelentetett — az eredeti pecsétekről készített — rajzok, illetve az 1855-ben Szentpéterváron kiadott heraldikai monográfiában föllelhető ábrázolások alapján, melyekről Ágoston búvárkodása nyomán kiderült, hogy több fontos részletet illetően pontatlanok. Az oroszországi rendszerváltoztatás után a 500. jubileum teremtett konjunktúrát az 1497-es pecsét vizsgálatának. Úgy tűnik azonban, hogy gyorsabbnak és praktikusabbnak ítéltetett a hitelesnek tűnő illusztrációkhoz nyúlni, mintsem szisztematikusan végignézni és egymással összevetni az archívumok mélyén rejtőző, a 21. századra esetenként súlyosan megrongálódott pecséteket. Ágoston magára vállalta ezt a feladatot, és több éves erőfeszítését siker koronázta. Az 1497-es pecsét keletkezési körülményeit történeti, politikai, ideológiai, és szfragisztikai szempontból megvizsgálva arra keresett választ, vajon a kétfejű sas (és a sárkányölő vitéz alakjának együttes) ábrázolása esetében tényleg egy orosz talajon előzmények nélkül álló új szimbólummal találjuk-e magunkat szemben, amint ezt a historiográfiai kánon állítja, avagy inkább egy bonyolult és hosszú szociokulturális folyamat termékével, melyben a nyugati hatások ötvöződtek a bizánci és a keleti szláv tradícióval. A recenzált műben fölmutatott eredmények kiaknázásában döntő szerep jutott új módszerek alkalmazásának és a forrásbázis kiszélesítésének. Ez utóbbi megállapítás annak dacára igaz, hogy a szerző gondolatmenete néhány egykorú pecsét (tehát a tárgyi források legszűkebb körének) koncentrált és skrupulózus vizsgálatából indult ki, ami azonban lehetővé tette, hogy rekonstruálja a pecsétnyomók matricájának sajátosságait, ezen keresztül pedig további következtetéseket vonjon le a választott jelképek eredetére vonatkozólag. III. Iván moszkvai és szentpétervári archívumokban, könyvtárakban, közgyűjteményekben fennmaradt valamennyi viasz- és fémpecsétjének alapos vizsgálatán kívül Ágoston Magdolna tanulmányozta az uralkodó eddig általában figyelmen kívül hagyott 1479-es aranybulláját is, amely az Oroszországi Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének szentpétervári részlegében található, illetve a szintén III. Ivántól származó, 1499-ben kibocsátott diplomáciai megbízólevélre rányomott vörös viaszos pecsétet, melyet a velencei Szent Márk Könyvtár őriz. Ágoston végigolvasta a középkori keleti szláv jelképekkel és pénzveréssel foglalkozó orosz szakirodalmat, az európai érme- és címerkatalógusokat, nyugati szerzők jegyezte monográfiákat, és minden olyan forrásanyagot (évkönyvet, oklevelet, iratot), amely közvetlen vagy közvetett információt tartalmazott III. Iván címer- és pecséthasználatának gyakorlatáról. Ez utóbbi kapcsán Ágoston Mag-