Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: I. Ferenc József és a megtorlás I. rész III/635

I. FERENC JÓZSEF ÉS A MEGTORLÁS 671 ahogy elgondolta, magához intette a 69 éves Ludwig Weiden táborszernagyot, „Bécs rémét", s bosszúsan így kiáltott rá: „Ha valamit megparancsolok, az úgy is történik!" Mire Weiden vágtában sietett az adott alakulathoz, s röviddel ezután a legalázatosabb hangon jelentette: „Felséged parancsai végrehajtattak." A szemtanúi beszámoló szerint a császár az említett szavaiban és arckifejezésében „valami kimondhatatlanul imponáló volt."163 Anyjához írott leveleiben is állandóan említi, hogy megszemlélte a bécsi helyőrség csapatait, s hogy az alakulatok hogyan teljesítették parancsait. A császár számára tehát aligha volt nagyobb vétek e földön, mint a katonák lázadása az általa képviselt isteni rend ellen. Ez volt az általános lelki alap. A konkrét tények is a magyarok ellen szóltak. I. Ferenc József és családja kétségkívül a márciusi forradalmakban látta minden baj kútfejét, s e forradalmakban kitüntetett szerepet játszottak a magyar rebellisek. A Zsófia főhercegnő által képviselt udvari klikk a kezdetektől fogva Jellacicot támogatta, s alapvető fontosságúnak tekintette a magyar önállósági törekvések megregulázását. 1848. október 5-én Zsófia és I Ferenc József is ott voltak a szeptember 28-án a pesti hajóhídon népítélet áldozatául esett Lamberg Ferenc báró, altábornagy, kinevezett magyarországi főparancsnok bécsi gyászmiséjén; október 6-án aztán az újabb forradalom elől kénytelenek voltak — 1848. márciusa óta immár másodszor — menekülni. Márpedig a bécsi októberi forradalmat legalább annyira a magyar ármányok, mint a bécsi radikális demagógok agitációja következményének tekintették; s a forradalom leverésének egyik utolsó aktusa az esküszegő tisztek által vezetett magyar hadsereg Schwechatnál a törvényes hatalmat képviselő Windisch-Grätz serege ellen vívott csatája volt. Magának a december 2-i trónváltozásnak is az egyik oka a magyar lázadás volt: hiszen V Ferdinánd szentesítette azokat a magyar törvényeket, amelyek alapján, s amelyek védelmében a magyar lázadás folyt. S hiába foglalta el Windisch-Grätz hadsereg 1848-49 telén Magyarország kétharmadát, tavasszal a maradék egyharmadról kiindulva a volt es. kir. tisztek által vezetett magyar hadsereg a határig űzte a büszke osztrák ármádiát. Miközben Radetzky hadserege száz óra alatt mért végzetes vereséget 1849 tavaszán a reguláris piemonti-szárd hadseregre, a szedett-vedett csürhének tekintett magyar haderő elől a cs. kir. csapatok minden hadszíntéren hátrálni voltak kénytelenek. A Prágát és Bécset megregulázó Windisch-Grätz csődöt mondott, az itáliai hadszíntéren kiválóan szereplő Ludwig Weiden is csak a visszavonulást tudta elrendelni, s a császár és kormánya a háború gyors befejezését már csak úgy remélte elérni, ha katonai segítséget kér Oroszországtól. Márpedig a világtörténelemben addig és azóta is példa nélkül álló esemény volt, hogy egy nagyhatalom egy, a saját jogértelmezése szerint belső ügynek tekintendő lázadás ellen egy másik nagyhatalom fegyveres segítségét legyen kénytelen igénybe venni. I. Ferenc József konkrét élményei sem voltak kedvezőek. 1849. májusi magyarországi útja alkalmával tanúja lehetett a Poeltenberg Ernő vezette VII. 163 Vitzthum von Eckstädt 244. (1849. szeptember 24.) V ö. Angyal Dávid 63.