Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - In memoriam Ludovici Huszár. (Ism.: Weisz Boglárka) II/523

524 TÖRTÉNETI IRODALOM tific research on development at Slovak numismatics) segítségével képet kaphatunk Huszár Lajosról, az emberről, a kollégáról és a mentorról. Huszár Lajos a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte tanulmányait, művészet- és művelődéstörténelemből doktorált a körmöcbányai éremvésnökökről írt munkájával. 1929-től nyugdíjaztatásáig dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az Éremtárat 1944-től 1945-ig, majd 1955-től 1968-ig vezette. 1945-től 1949-ig a múzeum főigazgatói tisztét töltötte be, majd az 1956-os események idején újraválasztották. Nyugdíjaztatása után a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum szaktanácsadójaként dolgozott 1987-ben bekövetkezett haláláig. Hosszú éveken át titkára, majd tiszteletbeli elnöke volt az 1901-ben alapított Magyar Numizmatikai Társulatnak, és szerkesztője a társulat szakfolyóiratának, a Numizmatikai Közlönynek. 1941-ben „Signum Laudis" kitüntetést kapott, 1981-ben a Munka Érdemrend kitüntetéssel jutalmazták, 2004 júniusában írták be nevét a Magyar Örökség Díj kitüntetettjeinek Arany Könyvébe. David Michael Metcalf tanulmányában (A proposal to develop Lajos Huszár's work ont he ninth- and tenth-century grave-finds and stray-finds) Huszár Lajos 1955-ben kiadott munkájára (Das Münzmaterial in den Funden der Völkerwanderungszeit im mittleren Donaubecken. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 5. (1955) 51-109.), illetőleg annak felhasználására hívja fel a kutatók figyelmét. A tanulmány a Huszár által vizsgált időszak legkésőbbi időszakához kapcsolódó leletek vizsgálatára vállalkozott. A szerző térképre vetíttette a lelőhelyeket, mely eljárás során felszínre került, hogy az érmék között területi tagoltság figyelhető meg. Azaz az itáliai eredetű érmék döntően Nyugat- és Közép-Magyarországon, az iszlám érmék északkeleten, a bizánciak pedig a Tisza középső szakaszán lelhetők fel. Ennek alapján véleménye szerint a 10. században vert érmék három irányból kerültek Magyarország területére, mégpedig Észak-Itáliából, a Baltikumból és az Al-Duna felől. A következő kérdés, melyet a szerző feltesz, hogy az érméket pénzként, vagy dísztárgyként használták e területre való beérkezésük után. Mivel a leletek nagy többsége sírlelet, így kézenfekvő válasznak tűnik, hogy nem pénzként funkcionáltak. A szerző a leleteket kronológiai táblázatba foglalta, mely szerint Berengár királyságának korától (888-915) II. Lothár (945-950) uralkodásáig bezárólag tartalmaznak érméket. A leletekben található alacsony érmeszám azonban megnehezíti a következtetések levonását. Stanislaw Suchodolski írása (Wer hält die Lanze auf der Münze Huszár 2?) a Huszár2 típusba sorolható, 1968-ban Nagyharsányból előkerült, érmék előlapján található ábrázolást — zászlós lándzsát tartó kéz +LANCEA REGIS felirattal — vizsgálja. A lándzsa I. Istváné, ahogy a körirat utal rá, a kérdés csak az, ki tartja a kezében e lándzsát. A szerző — vitatva Kovács László elméletét — úgy gondolja, hogy a manus Dei-t ábrázolják az érmén, ami a vele kapcsolatban lévő vonalak, amelyek felhőt szimbolizálnak, és a lándzsa tartása is mutat. Ez a megállapítás véleménye szerint megoldást jelenthet a magyar királyi jelvények eredetének problémájához. Három elméletet vázol fel a szerző e kérdés lehetséges megoldásaként. Az érmén látható manus Dei arra utalhat, hogy II. Szilveszter pápa volt a királyi lándzsa adományozója. Számolni kell azonban azzal a lehetőséggel is, amit egyes források és kutatások erősítenek, vagyis a királyi jelvények — köztük a lándzsa — III. Ottó császártól származhatnak, aki ezeket isteni inspirációtól vezérelve küldte I. Istvánnak, így ezen elmélet sem ütközik a Huszár2 érmén látható „isteni jobb"-bal. Végül egy kompromisszumos megoldást is elképzelhetőnek tart, mely szerint I. István a lándzsát a császártól kapta, de a vexillum nélkül, melynek adományozója II. Szilveszter pápa volt, ezért olyan aprólékos az érmén a zászló ábrázolása. Eva Kolniková tanulmányában (Münzen der Eravisker, Azaler und andere Nachahmungen der republikanischen Denare im nordkarpatischen Raum) összefoglalást készített az Észak-Kárpátokban talált a római köztársaságkori érmék eraviszk, azal és más utánzatairól. 2004 végéig Szlovákia területén 11 olyan lelőhelyet regisztráltak, amelyekből — más korabeli törzsek pénzei mellett — mintegy 24 eraviszkusz és 1 azal érme származik. A szerző elsőként áttekinti és jellemzi e leleteket. Ezt követően Torbágyi Melinda által készített tipológiai osztályozás alapján felállított típusokba sorolja azokat az érméket, amelyeket ma már nem eraviszk, hanem elsősorban a köztársasági érmék dák utánzatainak tartanak. Ezen összeállításból kiderül, hogy az eraviszk érmék majdnem minden típusa kimutatható a szlovákiai lelőhelyeken, sőt egy új variáns is előkerült. A szerző megállapítja, hogy dák utánzatnak biztosan csak két, illetőleg három érmét tekinthetünk. Véleménye szerint a dákok és az eraviszkek közötti kereskedelmi kapcsolat eredményezte a dák utánzatok megjelenését egyes leletekben. Az érméket a Kr. e. 1. században már feliratokkal látták el, mely a szerző véleménye szerint vagy a törzsnevet, vagy a törzsfő nevét örökítette meg.